Posted by Kedves Barátaim,
Az jutott eszembe, hogy Orbán – nem tudom mire fel – de folyamatosan több tiszteletet követel valójában magának, de Magyarországra hivatkozva teszi. Régi mondás, a tiszteletet nem követelni, kiérdemelni kell.
Orbán több tiszteletet is kiérdemelhetne, ha a focin, a lopáson és a zabáláson túl más is érdekelné, például a választóinak az életminőségéről gondoskodás. Európában nálunk a legmagasabb az infláció, ami már elviselhetetlen, mégse hajlandó még az élelmiszerek esetében sem a világon legmagasabb, 27%-os ÁFA egyetlen százalékáról se lemondani (pedig az infláció nagyon megnövelte az ÁFA bevételüket), ez a családok, a nyugdíjasok és a munkahelyek védelmét folyamatosan szajkózó, drága jó ember. De még a példaképével se nagyvonalú, nemcsak azt kellene üzennie konzervatív haverjának, Trumpnak, hogy imádkozik érte, meg tartson ki, hanem önzetlenül felajánlani, hogy a Trumpra váró, titkos iratok hazacsempészése miatti börtönbüntetés akár 420 éves időszakából átvállal 40-50 évet. Ez nagyszerű felajánlás lenne még nekünk is, nem kellene azt a húsz évet kibekkelnünk, amit még az itthoni vezetésben tervez.
És az amerikai bíróság tán engedélyezné is a büntetés itthoni letöltését, Novák Katalin végtelen jóságát ismerve 1-2 hét után kegyelmet remélhetne, bár ő ezzel leginkább terroristák esetében él, de talán tolvajok is szóba jöhetnek. Így vidáman élvezhetné a 60 milliárdból elkészült hatvanpusztai dácsát, ami persze az apu nevén van, jól megdolgozott érte az öreg a bányában, de a jó része a mi pénzünkből van, Viktorka meg majd szépen megörökli. Addig meg jól elvan a budai Várban, ott már berendezkedett, a Balatont is elfoglalták, és amit Anikó, a feleség a földhabzsolása miatti sok szemrehányás hatására végül eladott Tokajban és környékén, azt is már az önálló lábakon álló és szépen gyarapodó Ráhelke visszavásárolta, mondván: az maradjon családi birtok.
Orbán hiába követeli a tiszteletet, már nem szalonképes Nyugaton, teljesen elszigetelődött, csak Keleten van rá fogadókészség, ott nem kell sámlira se állnia, sőt alkalmanként lefelé nézhet egy kézfogásnál. Komoly érv ez is egy hiú, beképzelt embernél. Bár nem nehéz felsorolni olyan embereket, akikre testmagasságuk ellenére is csak felnézni lehet. Igaz, ehhez kell néhány dolog: erkölcsi tartás, tudás, műveltség, nagyvonalúság, humor, akár önirónia. Az ilyen nagy emberek nyugodtan lehetnek alacsonyak, bizony fel lehet rájuk nézni.
Orbán úgy turnézik a keleti diktatúrákban, mint Rick Astley Európában, most éppen Türkmenisztánban volt, az ottani autoriter elnök barátsággal, katonai tiszteletadással fogadta Orbánt, aki végre megkaphatta a rég áhított tiszteletet, arany kancsóból öntötték neki a teát, arany fotelben üldögélhetett. Biztos eszébe jutott, egy ilyet ő is megérdemelne, ha az újonc Novák Katalinnak 67 millióért vesznek zongorát.
Mindegy is, ő mindig is a szerénységéről, a nép egyszerű gyermekeként élő, uborkát savanyító, sonkát főző elnöki mivoltáról volt híres, az Erzsi nénik is így imádják őt. A hatvanpusztai családi birodalmáról soha nem beszél, az a milliárdos mivoltára utal, ezt nem szereti mutogatni, megtakarítása is alig 5 milliója van, a felvágás inkább Ráhelke és a férje hobbija.
Visszatérve a távoli Türkmenisztánba, Orbán ott szokása szerint elmondta, mennyire hasonlatos a két nép, mindegyiknek a békepártiság és a szuverenítás a legfontosabb, és ez baráti köteléket jelent a két nép között.
Hát nem gyönyörű? Az igazi értékét pedig csak fokozza, hogy ez egy volt szovjet tagköztársaság féldiktatúrájában hangzott el, ahol az emberek legalább annyira függetlenek, mint a mi demokratikus Kárpát-medencei Paradicsomunkban. Van ott némi probléma a sajtószabadság, a kisebbségek jogai és a vallásszabadság terén, de mégis érdemes a gázuk miatt rokonnak tekinteni őket is. Lehet 3-4-szeres áron majd tőlük is vásárolni, de tudjuk, ahogy a lélegeztetőgépeknél is megtapasztaltuk, a mi Vezérünknek semmi sem drága, ha mi fizetjük.
Itt minden megtörténhet ebben a magát demokratikus többségként számon tartó kisebbség uralta országban, ahol látványosan szakmai bizottságra bízzák az Operaház új igazgatójának kiválasztását, így jelezve, hogy nálunk a szakmaiság, nem az ideológiai hovatartozás számít, közben tojnak rá, mert nem a legtöbb(9) szavazatot elnyerő karmestert nevezik ki, hanem a legkevesebb(2) szavazatot elért, de a Fidesszel baráti viszonyban lévő volt igazgatót, Ókovács Szilvesztert, aki oly magabiztos és pofátlan, hogy a nála sikeresebben pályázó ellenfelét rögtön, indoklás nélkül kirúgta.
És a hőn áhított és elvárt tiszteletet a 11 ukrán hadifogoly oroszok által Magyarországra küldése se hozta meg, sőt tovább növelte rossz hírünket. Az első hallásra pozitív fejleménynek tűnő fogolyszabadítás nemigen keltett pozitív visszhangot, inkább a Magyarországgal szembeni ellenérzéseket növelte. A meglehetősen zavaros ügyről először az Ortodox Egyház nyilatkozott Kirill pátriárka gesztusaként, majd másnap a magyar sajtóban is megjelent, innen értesült az ügyből kihagyott ukrán kormány is. akik felháborodva nyilatkozták, hogy a konzulátusuk hozzáférést se kap a katonákhoz, holott szabadon mozgó emberekként emlegetik őket, ami arra utal, hogy Orbán Viktor politikai céljait szolgálja a „kiszabadítás”. Míg a fröcsögő miniszterünk, Szijjártó az ukránok köszönetét hiányolja a kiszabadított és immár nálunk szabad katonák miatt, addig az ukránok a zavaros ügyben a tájékoztatás hiányát kifogásolják, és a katonáknak – akik továbbra is azok maradtak – az egységükhöz való visszajuttatását várták volna el.
Ez a mi kis országunk, ülünk egy régi, immár rozsdás, de magyar gyártású, lestrapált Ikarusz buszban, a műszaki vizsgáztatást szuverenitási okok miatt elutasítjuk, elöl egy gyógykezelést megtagadó sofőr, aki fék nélkül nyomja, közben hangosan ordítja: „Több tiszteletet! Félre az útból!”
És közben a kanyarban előzve száguld velünk a biztos pusztulásba.
Üdv, Egon
A szerzőt nem tudjuk azonosítani, olvasói levélként közöljük – a szerk.