Posted by Parti Nagy Lajos
>Mikor először nyitottam meg kiállítását, tizenhárom éve, azzal kezdtem, hogy Hölgyeim és Uraim, eszemben sincs elfogulatlannak tűnni. Most sincs. A barátom volt, igen sokra tartottam életében és halálában. A közös múltunk barátság volt és munka volt, egyszerűen jól érezték magukat a szövegeim a rajzai közelében és viszont.
Többek között a hajdani Népszabadság Hétvége-oldalain dolgoztunk együtt, küldözgettük, ő a rajzot, én az írást egymás keze alá anélkül, hogy egymás keze alatt dolgoztunk volna. Ha késtem, s vészesen közeledett a leadás, hívott: „Mit fogsz írni?” „Fogalmam sincs. Mit fogsz rajzolni?” „Attól függ, mit fogsz írni.” „Ne függjön, mondtam, rajzolj bármit, s kapcsolódom hozzá.” Sosem „illusztráltuk” egymást, inspirált a másik egy-egy ötlete, s ha tudtuk, használtuk, mellérendelőleg. Volt motívum, a halkakas, a kerekes pulpitus többek között, amit az ő rajzáról írtam tovább.
Érdekes, rajzolni sose láttam, igaz, ő se látott engem írni, ha jól emlékszem.
Három éve, hogy meghalt, s itt az első komoly kiállítás a lezárt életmű életében, ahol a műnek persze témája, de nem ringje, nem terepe a mai kocsma, ha tetszik: szcéna (szcénaboglya?), s elég a művet a maga mindenségével mérni. Képződik a távlat, ahonnan fel lehet tenni a kérdéseket, a szakmáéit, hogy pl. aláforognak-e új irányzatok Tettamanti művészetének, milyen az időszerűsödési együtthatója, mennyivel különebb ez az út, mint a valamire való utak bármelyike, s ettől függetlenül vagy nem: tudnak-e, akarnak-e mit kezdeni vele galériák és múzeumok – netán újságok, könyvek, mikor kimegy alóluk a papír, hogy mást ne mondjak.
Spirál
Azt viszont látom, igaz, kétségem nem volt felőle, neki sem, hogy az élet aláforog a műnek, hevesen és apatikusan aktualizálja, hogy a félelmei, a kérdésfeltevései elevenek, örökzöldek, illetve örökfehérek és feketék. Lassan látótávolságba kerül az utolsó, aki majd lekapcsolja a napot. De az is lehet, hogy már itt vicsorog a képünkbe.
Révész Emese válogatása és rendezése felől nézve a Nap különös nyomatékot kap. Több tucat itteni munkáján virít, akár egy rajzszög feje, mely a mindenséghez rögzíti az élet efemer csodáit és talányait.
Favágó
Ezzel együtt, hogy mi volna a nap, s kiféle-miféle ama utolsó – bizony, fogas kérdések maradnak egy szájban, amelyik… s itt már mintha egy Tettamanti-kép kezdődne, lenne benne minden, ami szokott volt, a teremtés koronője és koronája a maga feszengető hepehupáival, az emberi társadalom, magyar és nem magyar, ha tetszik, a haza, ez a sötétedő sárkányfog-kiskert, ami fölött a remény és az ordas hülyeség huszonötös égője lóbálkozik váltakozó sikerrel.
Csábító lenne további metaforákat gyártani a képeihez, nem teszem, csak melléjük beszélhetnék, hisz helyettük nem kell. Megjegyzem, a vonal, a zenei hang sokkal elegánsabb, könnyedebb, mint a nehézkes szöveg, elnyűtt balettcipőin a referencialitás koloncával.
Azt különösen szerettem Tettamanti munkáiban – azt a kajánságot (bocs, meg réberséget) –, ahogy hagyták magukat magyarázni. Ki is hívták olykor a lefordítás hübriszét a nézőből, aki gombolyított, gombolyított visszafelé, egy logikai Ariadné, már egészen felbátorodott, aztán a megfejtés a megmagyarázat kapujában a rajz megrázta a fejét: bocs, nem keresztrejtvény vagyok.
Hát nem.
Például ezért nehéz megmondani, hogy mi volt, mi van Tettamanti, azon belül, hogy nagy, szuverén művész egy nagyon nehéz terepen, mindenki senki földjén, besorolhatóan, mégis rokontalanul.
Arcok
Miközben pörgettem a laptopomon e kiállítás anyagát, néha kimentem a szobámból, hogy megnézzek némely munkáján egy-egy részletet. Nagy tisztesség, hogy kaptam, kaptunk tőle anno igen finom rajzokat, némelyik majdnem egyezett a műtárgylistával, természetesen csak majdnem, hisz fontosabb motívumait többször megrajzolta. Igen, használta magát, forgatta a gazdag Tettamanti-szótárt. Tényleg össze lehetne egy ilyet állítani, akár e kiállítás alapján, kígyó, kerék, és számos alkerekei, létra, sínpár, labirintus, szem, könyv, ecset, toll, nem csoda, hisz utóbbiakon keresztül vett levegőt, hihetetlen szorgalma és munkabírása volt, ami nélkül nem lett volna semmi, még az ő páratlan rajztehetségével sem, de hát egy nagy művész dolgozni is tud, a játék nem játék.
Elnézem e képek együttjét, egyperces vonellák, nagy részük hasonlóan klasszicizálódik, mint Örkény egypercesei. A magyar művészet, a magyar groteszk törzsanyagához, aranyalapjához tartoznak, akkor is, ha napi használatra a szemsarokból nézzük őket, s akkor is, ha a homloktérbe kerülnek, mint ma ezen a nagyszerű kiállításon
Mindezt még megírom pontosabban is, hogy a Handkét idéző Esterházyt idézzem, illetve próbáltam már megírni, s tán próbálom még. Ez a hagyomány, a személyes is, a nemzeti is, az íromból írtam lesz, s abból újra írom, a felejtés ellen, kisebb-nagyobb múlthurkok, emlékvonalak, emlékmondatok, Hölgyeim és Uraim, egy emlékkiállításon, amit ezennel megnyitok.
×××
Elhangzott Tettamanti Béla Az utolsó kapcsolja le a napot című emlékkiállításán, 2023. június 23-án. Kurátor Révész Emese.
A kiállítás 2023. augusztus 6-ig látogatható
minden nap 10–18, szombat 10–14, vasárnap zárva
Virág Benedek Ház
1013 Budapest Döbrentei utca 9.
A belépés ingyenes
Köszönjük Parti Nagy Lajosnak, hogy írását átengedte közlésre.
Címkép: Öntekervény