Hatvan(milliárd)pusztai dácsa

Posted by

Vogronics András (FB)
>Senkit, tényleg senkit nem akarok elkeseríteni, de ez ide nagyon, nagyon
kevés lesz. Mármint az, hogy pár ezer ember elmegy fesztiválozni az év
utolsó tanítási napján a parlament nevű kétharmados törvénygyár elé, és
ott a Pál utcai fiúk slágerére szomorkodik, és egy-egy felszólaló elküldi
Viktort a picsába. Miközben bent pár képviselő, a túlnyomó
többség ordító hiányában vitázik a semmiről. Ezeknek a képviselőknek
az a teljesítmény, hogy reggelig egymásnak szavaltak, egymás mellett
elbeszéltek, és aztán nem történt semmi. Se kint, se bent. Miközben
ennek az egésznek az értelmi szerzője és a legnagyobb haszonélvezője
elreppent Albániába alibipolitizálni, értsd: enni, inni, tivornyázni jó sok
közpénzért, és másnap hazafelé Montenegróban megnézni a magyar
válogatott focimeccsét. Magyarul az albániai látogatás jó ürügy volt arra,
hogy útba ejtse az éppen soros focimeccset. A csávót a focin, a lopáson
és zabáláson kívül nem nagyon érdekli semmi és senki. Az pláne nem
hatja meg, hogy a magyarok kétharmada rosszabbul él, mint egy éve.
Felépült a hatvanpusztai dácsa, ami apu nevén van, majd jól megörököli
jogszerűen, ahogy kell, még elszámolnia sem kell vele, hiszen apu
egész életében dolgozott a bányában, és hát sikerült neki összehozni
élete fő művét. Hatvanmilliárd nem tétel nekik, nagyjából mi fizettük, és
van még ott, ahonnan ez jött, szokták volt mondani. A budai Várat már
elfoglalták, oda is berendezkedtek, a Balaton is megvan. Tokaj-hegyalján
terem a jó bor az uraknak, hölgyeknek, az akkumulátorgyárakban meg
majd kitermelődik az a mennyiségű pénz, amiből ennek a derék
dinasztiának a tagjai generációkon át napkirályként élhetnek. Mi kell
még, de komolyan? Mi kell még?
Most akár rá is fordulhatnának arra, amire fel lettek hatalmazva: a
kormányzásra például. Mert tudtommal a demokrácia fokmérője jobb
helyeken a szociális háló, a jogbiztonság az egészségügy és az oktatás
kéne, hogy legyen, nagyon sok hasznos pénzhez juthatna hozzá
Magyarország, ha ez demokrácia lenne. Csakhogy éppen ezeket sikerült
szépen, kézen fogva, megfontoltan leamortizálniuk, és mára minden
tekintetben élhetetlenné tenni ezt az országot. Ezért lenne jó érteni
azoknak is, akiket nem érdekel: pont ez volt a cél. Hogy minél több hülye
legyen. Ehhez szét kellett verni az oktatást. Pipa. Minél többen halnak
meg (és ehhez nem kell világjárvány se), annál jobb, mert akkor nem kell
nyugdíjat fizetni. Aki esetleg túléli a közegészségügyi nyomort, az mehet
valami fideszes magánkórházba csilliárdokért gyógyulni, ha élni akar. A
jog meg ezeket védi hiszen az alaptákolmányt már átírták, Polt nem
nyomoz (éppen aktuális példa a gazda pisai útja) hiszen éppen az a
feladata, hogy csukja be a szemét. A többi meg oldja meg, ahogy akarja.
Úgyhogy még egyszer. Ahhoz, hogy itt bármi változzon, szándék, akarat
és erő kell. Egy olyan diktátor, mint Orbán csak jót röhög ezeken a
péntekihez hasonló flashmobokon, mert tudja, hogy tulajdonképpen ezek
is csak őt erősítik. Csak ennyien akarnak elkergetni? Ez a pár ezer
ember? Ez picsa, bazdmg. Mehet minden tovább, ahogy eddig, mi több,
kapcsoljunk még nagyobb fokozatba. Folyamatosan feszegeti a határait,
és nem történik semmi. Hadházy Ákos meg néhány oknyomozó újságíró
leleplezi a mocskos ügyeleteit, és kész. Nincs következmény, nincs
elszámoltatás, nincs számonkérés semmilyen irányból. Sok
kizsákmányolt magyar meg még élteti is, hiszen addig sem a Gyurcsány
lop. Ameddig a magyar népmesék színvonalán beszél a Kossuth
rádióban a világ dolgairól, ahol lassan már ott tart, hogy legközelebb a
hétfejű kapanyáki manóval meg a rézfaszú bagollyal fog megvívni,
miközben Soros a tűzokádó sárkány hátán próbálja az országot
levadászni, és ezt a hívek elhiszik, addig itt nincs min csodálkozni.
Amikor felnőtt embereket ilyen és ekkora mennyiségű hülyeséggel lehet
kábítani, és az ordító képtelenségeket rezzenéstelen arccal előadni egy
olyan médiumban, ami országosan sugároz, és a köz pártatlan
tájékoztatását kellene szolgálnia, akkor nincs miről beszélni. Én azt
hiszem, az a bizonyos béka már megfőtt. Már nem él, már csak arra vár,
hogy felszervírozzák és ezek megegyék. Ez a béka azt hitte, hogy csak
egy meleg fürdőt fog venni. Hát tévedett. Most már ezer százalékig
biztos vagyok abban, hogy Viktorkának az anyukája sokat énekelte ezt a
dalt gyerekkorában:
Száraz tónak nedves partján döglött béka kuruttyol.
Hallgatja egy süket ember ki a vízben lubickol.
Sej, haj, denevér, bennünk van a kutyavér.
Vak meglátja, hogy kiugrik, sánta utánaszalad.
Kopasz ember haját tépi, a néma meg óbégat.
Sej, haj, denevér, biciklizik az egér.

És ő komolyan vette, és megcsinálta. Mert ő népnemzeti érzelmekben
gondolkozik, és aszerint cselekszik. A rajongói meg szerintem ezt a kis
infantilis hülyeséget találták magukra nézve találónak, pedig egyáltalán
nem lenne muszáj így élniük:
Egyszer volt egy nagy csoda,
neve: birka-iskola.
Ki nem szólt, csak bégetett,
az kapott dicséretet.
Ki oda se ballagott,
még jutalmat is kapott,
így hát egy se ment oda,
meg is szűnt az iskola.
Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam, amit akartam, így a rendhagyó
hétfői kormányülés előtt. Csak azzal a még majdnem friss színessel
egészíteném ki, hogy kerek legyen: a közmédia másik Fidesz által uralt,
szégyenszemre Petőfiről elnevezett kultúrdíját mások mellett Tóth Gabi
és az Ismerős arcok nevű zenekar is megkapta. Ezt is mi álltuk,
egészségetekre!
Ceterum censeo: az orbáni rendszert el kell pusztítani.