Posted by Tóth Ildikó
>Kérdezi az emeleti szomszéd, hogy vagyok. Aztán mondja, hogy náluk mi van. Nyugdíjasok, mindenhová együtt mennek a férjével. Le szoktak ülni a lakótelep szélén a legritkábban szökő szökőkútnál, ahonnan már réges-régen elvitték az aquincumi víziorgona bronz szobrát.
>Kérdezi az emeleti szomszéd, hogy vagyok. Aztán mondja, hogy náluk mi van. Nyugdíjasok, mindenhová együtt mennek a férjével. Le szoktak ülni a lakótelep szélén a legritkábban szökő szökőkútnál, ahonnan már réges-régen elvitték az aquincumi víziorgona bronz szobrát.
Felállt a székről, várta, hogy a férje is mozduljon, de csak nagyon nehezen sikerült neki és zavart tekintettel, csoszogva indult el, még rá is szólt, mi van, nem így szokott járni. Már majdnem hazaértek, amikor a ház előtt a férfi kihúzta a karját és elindult, mint aki azt sem tudja, hol van, középre. Oda, ahol az autók járnak – itt nincs járda, egy szintben közlekednek járművek és gyalogosok.
A férfi majdnem nekiment egy kocsinak, elesett, beverte a fejét, nagyon vérzett. Egy fiatalember felsegítette és hívta a mentőket. A mentők feltettek pár kérdést – és nem jöttek. A fiatalember kétségbeesetten kérdezte, mire ő ennyi idős lesz – a sebesült majdnem nyolcvan – egyáltalán nem lesz egészségügyi ellátás, mentés?
A szomszédasszony később letámogatta a férjét a háziorvoshoz. Aki hümmögött, hogy lehet stroke, lehet infarktus, nem tudja. Mindenesetre figyelje az asszony a beteget. Figyelje? Ennyi.
Címkép: A Római tér szökőkút nélkül