Jövő kedd: A Magyar Klasszikus Zene Napja

Posted by

art news
>Kocsis Zoltán tiszteletreméltó szokása volt, hogy születésnapján, május 30-án minden évben jótékonysági hangversenyt adott. Ezt a hagyományt elevenítette fel egykori együttese, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és hajdani alma matere, a Zeneakadémia, amikor 2021-ben közösen megalapították A magyar klasszikus zene napját. A hangversenyek Kocsis születésnapján a hazai komolyzene és annak alkotói előtt tisztelegnek – részben azzal a nem titkolt céllal is, hogy új magyar klasszikus zeneművek születését ösztönözzék.

VI. („Tavaszi”) szimfóniáját Dubrovay László 2009-ben eredetileg koncertfúvószenekarra írta, utóbb azonban megszületett a szimfonikus változat is – ezt hallhatjuk. Ligeti György fiatalkori opusa, a Concert Românesc (1951) egyszerre tanúskodik a pályakezdő zeneszerző lelkesedéséről a román népzene, és tiszteletéről Bartók művészete iránt. Debussy 1894-es sorozata, az Images (oubliées) nem magyar alkotás, ám részben azzá lett, mikor Kocsis Zoltán az eredetileg zongorára írt három tétel közül a két szélsőt kongeniális módon zenekarra hangszerelte (a középső tétel, a Sarabande hangszerelését Ravel készítette el 1923-ban). A ciklus megszólaltatásával Kocsis sokszor megcsodált univerzális tudása előtt hajtunk fejet. Weiner Leó Magyar népi táncok ciklusa nemcsak eleganciájával ejt rabul, de arra is emlékeztet, hogy a magyar zenekultúrának sok még a tennivalója Weiner munkássága körül, amelynek a két kortárs óriás, Bartók és Kodály művei árnyékában máig kevesebb figyelem jut. A koncert karmestere, a fiatal magyar dirigenstársadalom kiemelkedő tehetségű tagja, Káli Gábor az utóbbi években idehaza és külföldön egyaránt jelentős sikereket arat.

 2023. május 30. kedd, 19.30, Zeneakadémia

Címkép: Hargitay Olivér

%d bloggers like this: