Posted by Kocsis L. Mihály
>Valamikor, még a 90-es évek legelején egy, kárpótlási jeggyel történő árverésről szóló rádióriportban, tehetetlen dühében, vágta az egyik felháborodott résztvevő licitáló ellenfele fejéhez: „Te egy igazi Jockey Ewing vagy!” Sértés volt ez a javából!
Ma már talán el kell magyarázni, de azokban az években, amikor a Dallas című amerikai szappanopera a fél országot oda ültette a képernyők elé, mindenki értette ezt az „irodalmi” metaforát. És mindez azért jut most eszembe, mert nézem az HOB Maxon az Utódlás című sorozatot („Succession”) – a Dallas egy 30-40 évvel ezelőtti texasi olajmágnás család, az Utódlás egy mai (2018) amerikai (multinacionális) média- (stb.) családi cégbirodalom életét mutatja be.
Jól emlékszünk: Jockey (a sorozatot 1990 és 1997 között vetítette a Magyar Televízió; 14 évad 357 epizód) ritka egy tenyérbemászó pofa volt! A Dallasnak azonban még voltak „emberarcú” szereplői is! Nem csak a vadkapitalista földharc, az örökös-adok kapok, de olykor a Jó és a Rossz is összemérte erőit – volt lehetőségünk választani közöttük.
Szemben az Utódlásban megismert családdal (a birodalma és családja – de minden élő és holt – ura és egyszemélyi parancsolója, Logan Roy, a családfő [Brian Cox kongeniális alakításában], és három fia, Connor, Kendall, Roman, és lánya, Shiv), amely olyan töményen mutatja föl az emberi gonoszságot, a pusztító rosszat, hogy időnként már-már dramaturgiai hibára kéne gyanakodnunk, ha…
Ha! Ha nem győzne meg a sorozat arról, hogy – nagy valószínűséggel – semmi túlzás nincsen benne. Merthogy… ez a mai rögvaló. A multikapitalista valóság!
És persze, amerikai. Hiszen szereplői a Mai Amerika gazdasági (és politikai-társadalmi) krémje. A sorozat pedig a még ma is az egész világot mozgató és (hellyel-közzel) irányító „American Way of Life” CT- és MR-átvilágítása. (De ne legyünk egyoldalúak – mindez nem csak amerikai specialitás!)
Én most sem nem akarok reklámot csinálni neki, sem nem valamiféle fensőbbséges (és minden bizonnyal életidegen) elítélő véleményt megfogalmazni a látottakról (vö. értelmiségi nyavalygás). Undoromat diszkréten magamba fojtom, miközben rémületemet és félelmemet azért mégsem tudom eltitkolni.
Mert igen, ezt érezzük ma, életünk minden percében!
És elgondolhatjuk, hogy mit érezhetett a időszámításunk első évszázadaiban a római polgár, miközben a hatalmas, megingathatatlannak hitt birodalom lassú, de visszafordíthatatlan megsemmisülését látta és élte meg?
Ahogy egykor szilárdnak vélt kulturális és erkölcsi értékek porladtak szét körülötte, miként azok a tényleges védőfalak is, amelyek előtt egykor még megtorpantak az ellenséges hadak.
Mert mi van, ha az ellenség már a falakon belül van? Ha már a római polgár lelkében, erkölcsében, értékrendszerében? Hogyan is lehetne védekezni ellene?!
„Nem vagy egy gyilkos alkat, és manapság gyilkosnak kell lenni…” Az apa, az öreg Logan feddi így fiát, amikor a vállalkozás megmaradásának érdekében börtönbe küldené, mert, ugye, a bűnökért (ha nagyon muszáj) időnként és látszólag valakinek csak el kell vinnie a „balhét”. Ezzel magyarázza, miért nem őt jelölte ki utódnak, hiszen (ugye) napjainkban már csakis a „gyilkosnak” lehet igaza (a gyilkosoknak!).
Vagy ölsz, vagy téged ölnek meg!
Ha körülnézünk a világban… most (már? megint?) itt tartunk. Kicsiben is, nagyban is.
Hogyan lehetne mégis életben maradni?
(Amúgy még csak a harmadik évadnál tartok. De… kell egy kis szünetet tartani.)