Posted by Molnár Mari (Lisszabon)
>Lakni, vagy nem lakni – Shakespeare parafrázisa mostanság az egyik
legközpontibb kérdés a portugál közbeszédben. Amikor idejöttem a
mindenki azt mondta, itt abszurdak a lakásárak, de majd egyszercsak lefelé
fognak menni. Aha. Amikor 15 éve Dórimegszületett, ott körül robbant
fel a lakáslufi, először Spanyolországban,ahol öt évig éltem, oszt’
valamelyest ide is begyűrűzött, de nem olyanmértékben, mint
a szomszédságban.
A portugál lakáspiac nyitott. Innentől fogva sosenem fognak az árak lefelé
menni, hiszen itt mindenki, akinek van pénze, függetlenül attól, hogy egy
túrista vagy helyi, vehet lakást. (Lakáshitelt banktól kérni az már macerás,
de mivel az árak nem olyan elvetemültek, a befektetni szándékozóknak ez
nem oszt, nem szoroz.) Emiatt az elmúlt két évtizedben, amióta itt élek,
csak látom a növekedést. Ez eladdig nem is érintett a bőrömön, amíg a
bérleti díjak viszonylag konszolidáltak voltak. Anno, 2013-ban, akkori
pénzen Lisszabon aglomerációban egy kis egyszobás földszinti lakást
béreltem, drágáért, hivatalosan, szerződéssel: 370 euróért. Aztán később
egy jobb környékre költöztünk, ahol a lakáselosztás már megengedte a
gyereknek is a külön szobát, 500-ért. Akkoriban a minimálbér ekkörül volt,
tehát ehhez még számoljuk hozzá a rezsit, ami a lakhatással jár. Majd ez
az érték emelkedett nálam 600-ra, 2020 februárjától, amikor a minimálbér
volt 650 euró. Ekkortól már jól elszálltak az árak, és az addigi helyi rutín,
miszerint a fiatalabbak, egyedülállóak, ingázók vagy bevándorlók
értelemszerűen nem engedhetik meg a lakásvásárlást, de azért jó pénzért
bérelhetnek lakást.
Amikor 2021-ben népszámláltam, 730 lakást jártam végig 3 hónap alatt a
környékünkön, és bizony beszélgettünk a lakásárakról is. Akkor már a
covid után/végén jártunk, de már akkor arról beszéltek, hogy a kis, 55
négyzetméteres lakások – Lisszabon külterületén! – a korábbi
„fogyasztható” értékektől egyre elrugaszkodottabban cseréltek gazdát.
Algés, ahol laktam 6 évig, amolyan újlipótvárosi milliő, „zona chick” ittentájt,
a bérleti díjak az egekben, a kis, régi építésű, minimálisan felújított
ingatlanok értéke is kezdett az egekbe szaladni. A szomszédom,
német/dél-afrikai, az enyémnél rosszabb kondíciójú ugyanakkora 55
négyzetméteres lakást már 800 euróért bérelte (650 eurós minimálbér
mellett). Hivatalosan. A tulaj is adózott, a bérlő egy limitált plafonig le tudta
írni az adóból a bérleti díjat.
A covid előtti „boldog békeidőkben” kezdték el Lisszabon belvárosát
felvásárolni a nagyjából mindenkik. Elsősorban pénzes külföldiek: legyen
az Rafa Nadal, Ronaldo, vagy a nevesincs brazil, francia, német, amerikai,
bangladesi külföldi. Korábban az 1990 előtti, eszméletlenül alacsony bérleti
szerződéseket törvény védte/jegelte, de ez mostanságra teljesen
megváltozott. Mostanra káosz és reménytelenség van. Egyik oldalon
vannak a helyi fiatalok, vagy nem is annyira azok, akik a családtagjaik,
kapcsolataik, szociális hálójuk révén ingyen vagy egy nyomott áron laknak
szerződés nélkül. És vannak a többiek: aki bevándorló. Manapság az
éttermekben felszolgáló, vagy ételt kiszállító ázsiai – bangladesi, pakisztán
vagy indiai – Lisszabon munkásnegyedeiben egy ágyat bérelnek 250
euróért. Ebben nincs más, csak annyi, hogy limitált kondíciók mellett
használhatják a közös helyiségeket – sokadmagukkal osztozva azon. Egy
szoba itt most 600 euró alatt elképzelhetetlen. De nemcsak a városban,
hanem már a külvárosban is, már a túlparti messzeségben, amit a komp
vagy vonat köt össze, az is 600 eurós szobaáron kel el. Ráadásúl a
főbérlőket az új lakástörvény értelmében arra kötelezik, hogy vagy maguk
lakjanak, vagy adják ki hivatalosan. Ami abszordum. A lakásmaffia itt úgy
működik, hogy én papírokkal kiveszek egy 1000 eurós lisszaboni nem tul jó
lakást, majd azt kiadom ágyanként a papírokkal nem rendelkező
külföldinek.
Akik korábban RBNB próbáltak értékesíteni, azoknak is megfogják a
kezüket. A törvény kiindulópontja a piac regularizáció, ám nagy
valószínűséggel nem jól. A hivatalos menetrend szerint 2 százaléknál
többet nem lehet emelni a lakásbérleten, ami majd azzal jár, hogy akik
eddig papír nélkül fizettek sokat, most papírosra válthatják, de a korábbi
650 eurós érték emelkedhet akár 700 euróra is. A régi, érintetlen
szerződések után a kormány kárpótolná a bérlőt, és a kilakoltatás feltételei
is megváltoznak, állami garancia jár ilyen esetekben is. Persze, ehhez
mindennek hivatalosan kellene működni rögtön az elejétől. A kormány ara
próbálja ösztökölni a tulajdonosokat: mihamarabb éljen ott vagy adja el.
A „golden visa” program se fogja már érinteni a piacot, mert már nem lehet
lisszaboni lakást vásárolni, cserébe rezidens kártyát kapni a
nagybefektetőnek. A döntéshozók a vízfejű Lisszabontól távol, vidéki
befektetéseket támogatnának, de ettől még az ország gazdasági
struktúrája nem fog megváltozni. A fővárosban van a legtöbb munka, az
olcsó képzetlen, mindenféle legelizációtól „mentes” volt gyarmatokról vagy
ázsiából legálisan, fél legálisan, vagy teljesen illegálisan bevándorló
tömegek összezsúfolódva, egyre nehezebb körülmények között élnek.
Északon, ahová az okosabb külföldiek költöztek korábban, szintén
emelkednek az árak, ám az ottani bérek még a fővárositól is
alacsonyabbak, nagyrészük a minimálbér, ami most 750 euró. De már ilyen
körülmények mellett is egy-egy szoba ára ott is 500-600 euró, ami arra
kényszeríti a bérlőket, hogy az egy teljes munka mellett, még egy félállást
keressenek. A déli régióban, Algarve-ban pedig a turizmus miatt a
munkaerő szintén nehéz helyzetben van, hacsak nincs ismerős, vagy
munkáltató, aki mindenféle minőséget nélkülözve biztosítana szállást.
Mindennek ára van, ez általában még több pluszóra munkával jár a legtöbb
esetben. A belső területen pedig marad az, aki helyi, mezőgazdaságból él,
vagy a home office-t élvező bevándorló költözik ide, mivel még mindig
olcsóbb a megélhetés.
A minap hallottam, hogy a Covid arra kényszerítette a portugálokat, hogy a
házaikban maradjanak, az új lakáspiaci kondíciók pedig arra, hogy
lakás/lakhatás nélkül maradjanak. A törvényen még vitáznak, a részletek
még nincsenek kialakítva véglegesen, de a puskaporos hordón valaki ül,
kezében égő kanóccal.