Ranschburg-alapok az oktatásban

Szekeres István
>Boldogult bölcsészhallgató koromban, a tanárképzés első szemeszterében ismerkedtünk a
fejlődés- és neveléslélektannal. Olyan szerencsések voltunk, hogy Ranschburg Jenő
pszichológus előadásait hallgathattuk. Azokon mindig telt ház volt. Minden hallgatót
érdekelt maga a téma, a tanári hivatás ábécéje, és vonzott Ranschburg lebilincselő stílusa.
Elöljáróban egyetlen példa tőle az életkorok lelki sajátosságairól.
Ha óvodáskorú gyerekkel sétál az utcán a nevelő (szülő, óvónő), és használ például
papírzsebkendőt, helyes kézen fogva szemeteshez sétálni, és – akár kicsit teátrálisan is –
bedobni azt, elmagyarázva az okát.
Ugyanaz egészen más kikamaszkorban lévő, már 8-9 éves gyerekkel is. A nevelő
magyarázat nélkül, szinte suttyomban tegye a gyűjtőbe a szemetet. Ebben az életkorban a
gyermeknek már jelentős az öntudata, visszabeszél, ellenszegül satöbbi. A teátrális
szemételdobásról azonnal megérezné, hogy őt most éppen nevelni akarják. Abból pedig
nem kér! A nevelő cselekedetét viszont, mint természetest, már evidenciának veszi.
Nem idézem Ranschburgot a későbbi életkorokról. Azokat a fél ország ismeri a professzor
rendkívül népszerű, tévés nevelési sorozatából, amely elsősorban a kamaszkor
konfliktusainak a kezeléséről szólt.
Nagyjából a középiskolás korosztály pszichológiai jellemzője a nyitás a külvilág
jelenségeire kritikus szellemben, a begyepesedett társadalmi szokások és szólamok
elutasítása, igazságkeresés, lázadó hajlam. A pedagógusnak pontos ismeretei vannak erről
– a tanulmányai és az oktatási gyakorlata révén. Kötéltáncos módjára keresi a helyes
magatartást, hogy a tanítványai befogadják az általa közvetített tantárgy lényegét, és
kreatívan tudják alkalmazni.
Ez az a korosztály az, amely ma egyre nagyobb tömegeket alkotva tiltakozik az elképesztő
mulasztásokat halmozó, ellehetetlenült oktatásügy ellen
Egyet máris leszögezek: a pedagógus soha nem alázkodna meg annyira a diákjai előtt,
hogy utcára küldje tüntetni őket – önmaga érdekében. A kormányoldal hangadói éppen
ezzel vádolják. Tudatlanul és igazságtalanul. Megpróbálják még inkább lejáratni, tetézve a
korábbi hazug kampányokat.
Ezt a korosztályt egyáltalán nem érdeklik a pártok. A saját értékrendjükhöz mérik a
valóságot. Ugyanígy kikelnének a hatalom ellen, ha azt bármelyik másik párt gyakorolná.
Hiába akarják a tüntetéseket ellenzékiek, mint felbujtók nyakába varrni a kormányoldal
szereplői és hívei.
A fiatalokat nem kell feltüzelni, mert maguk már tűzben égnek, hogy változások
történjenek az oktatásügyben: legyen tanszabadság, választható tankönyv, legyen kisebb és
életszerűbb a tananyag, kisebb az iskolai időtöltés. És legyenek tanárok a jövőben is!
Az oktatásért is felelős belügyminiszter (!) most EU-színjátékra készül. Ellenzéki pártokat
hívott úgynevezett egyeztetésre a szakmák és tömegek által kifogásolt státusztörvényről.
Hogy társadalmi párbeszédre hivatkozhasson! Aztán a parlament gond nélkül elfogadná a
lényegét tekintve változatlan anyagot.
De csak egyetlen célravezető megoldás van. A szemétbe hajítani a törvénytervezetet,
lehetne akár teátrálisan is, mint óvodás társaságában a használt papírzsebkendőt.
Majd egészen új oktatási rendet alkotni – kiváló pedagógusok, pszichiáterek, digitális
szakemberek igényei szerint. Alátámasztva nyugat-európai színvonalú állami
támogatással. Oktatásmódszertani innovációt szolgáló pályázatokkal. Hogy az iskolák
életét ne központosítás és kaszárnyafegyelem jellemezze. És hogy a tanárok értékelése ne
gyárakban használatos statisztikai elvek, hanem pedagógiai színvonal alapján történjen.