Posted by Iván Gizella
>Gyanítom, szerzetes pap ennyit nem szerepelt a magyar és a
nemzetközi sajtóban, mint a Böjte Csaba. Csak egyet hiányolok, a
magyar parlamentben eleddig egy szó sem esett róla. Az ellenzék
elfelejtette megkérdezni, beszüntetik-e a közeljövőben az alapítványának
adandó támogatásokat. Persze hogy nem, naiv kérdés lenne, a dévai
gyermekotthon bűneit is takargatni fogják, mert ez a csuhás – a
szóhasználat a korai fideszé -, a magyar kormány kegyeltje, számtalan
állami kitüntetés birtokosa, akivel szívesen fotózkodott és fotózkodik a
ner elitje. A kegyenc, emlegetnénk, ha két, háromszáz éve történt volna
mindez. A kegyenc, akiről sokan elhitték és elhiszik, hogy szentéletű
férfiú, az árvák gyámolítója, az anyák segítője. Csakhogy a lepel lehullt
és a pap ott áll előttünk – már azok előtt, akik nyitott szemmel járnak a
világban -, meztelenül. Kiderült, neki a cölibátus csak egy szó, a
szentéletű szeretőt tart, de valószínű, legbelül szégyent érez a
cselekedetéért, mert szerelmét tárgynak tekinti, s a porig alázza. Holott
biztos, hogy magára haragszik. Vagy túl jóhiszemű vagyok?
Gyanítom, a napvilágra került szerelmes és incselkedő fészbuk
bejegyzések és hangfelvételek nem rendítik meg a benne hívőket, mert
hinni akarnak. Azt akarják hinni, hogy a pap jó ember, pedig ma már
látható, nagyon is gyarló.
Nem akarok most a cölibátusról beszélni, mert sejtem, sok pap csalja
meg ebbéli hitét és esküjét. Ezzel számoljanak el magukkal és a jó
Istennel. De az a szerzetes, aki szinte számolatlanul kapta a magyar
adófizetők milliárdjait, hogy jó életet teremtsen a romániai árváknak,
hosszú évekig tűrte, hallgatásával támogatta az aljas viselkedést, a
gyerekek megrontását, megfélemlítését, az szerintem nem pap.
Embernek is alávaló. Hazug, álszent, az árvák megnyomorítója. Tudom,
kemény szavak ezek, de nagy bennem az elkeseredés, hogy a
napvilágra került szörnyűségek megeshettek.
A megoldást még távolabb löki, hogy ilyen ügyekről szemérmesen
hallgatnak azok is, akik elszenvedői az egésznek.
Mert a vallás ma nem nevel őszinteségre.
A baj ott kezdődik, mikor a vallásos embernek tényként kell elfogadnia:
ami Istennel kapcsolatos, az eleve megismerhetetlen. Vagyis a vallás
nem arra szolgál, hogy magyarázatokat adjon az embereknek.
Kijelentések vannak, dogmák, tanítások, de ezeket úgy kell elfogadni,
ahogy vannak. Nincs kérdés, mit, miért, és nincsenek igazi válaszok
sem.
Ha szükségem lenne rá, olyat vallást keresnék, ami természetes,
egyszerű, nem kényszerít rám semmit, nem tesz gőgössé, mert általa
úgy érzem, én vagyok a beavatott…
Olyan vallást, amelynek a tanítói úgy élnek, ahogy prédikálják.
Olyan vallást, amely nem kelt bennem félelmet, hogy istenem, ha ezt és
ezt cselekszem, megbüntet az Úr… és a szenvedés vár reám.
Olyan tanítókat keresnék, akik nem hiszik azt, hogy csak az az igaz, amit
ők mondanak, akiknek nyitott a szívük a másság iránt, a más tanítások
felé is.
De hol vannak ilyenek? Ma, azt kell látnom, hogy a papság jó része a
hatalom szégyentelen kiszolgálója, annak érdekében, hogy saját
hatalmát megszilárdítsa a lelkeink felett. S hatalom hamis öleléssel vonja
az egyházat a keblére, hogy hasznot húzzon a hitből. Is. S a papok, mint
például Böjte, mint a szerelmes simul a politikához, a politikusokhoz.
pedig előbb utóbb rá fog jönni ő is, halálos ölelés ez.