A G7 írása
>Múlt héten jelent meg az egyik legfelkapottabb magyar együttes, a Carson Coma új száma, amelyben nyíltan bírálják az Orbán-rendszert, Fekete Giorgio frontember spriccelő gyűlöletről és pálinkagőzös hedonizmusról énekel. Bár burkolt politikai üzenet korábban is megjelent a szövegükben, ez a fajta nyíltság újszerű náluk. Fekete a Partizánnak azt mondta, hogy akkor lett végképp elege, amikor a Mandiner kiforgatta egy poénját.
Miért fontos ez? Egy olyan vonulathoz csatlakozott ezzel a Carson Coma, amely teljesen újszerű a magyar könnyűzenében: számos top előadó egymás után jön ki Orbán-kritikus számokkal az elmúlt fél-egy évben. Míg korábban a nyílt politizálás jobbára rétegzenékben jelent meg, a legfelkapottabb előadók zenéiben pedig elvétve, most ténylegesen a leghallgatottabb magyar zenészek álltak bele a politikába. A jelenleg talán elsőszámú magyar előadó, a Azariah pár hete kijött számában énekli, hogy “konzervatív módon ereszkedhettek majd térdre, hogy a pokolban kijárat nem lesz”. “Anyámnak írok SMS-t és az Orbán les” – énekli a tavalyi év egyik legnagyobb slágerében Beton.Hofi a Pegasus-ügyre utalva.
A 2010-es évek egyik legnépszerűbb együttese, a Punnany Massif idei új albumát áthatják az erős politikai üzenetek, amelyek a korábbi nagy slágereiben egyáltalán nem jelentek meg. A jelenség erős generációs törést is jelez, mivel a ‘60-as, ‘70-es években feltűnt pop-rock nemzedék jelentős része felsorakozott Orbán és a Fidesz mögött, ahogy a 24.hu korábban összefoglalta.
Míg a Fidesz mögé beálló zenészek “nem is maradtak ellentételezés nélkül”, az említett fiatalabb együttesek politizált szövegeiben annak is lehet szerepe, hogy piaci alapon sikeresek, nem függenek az államtól. Ahogy Fekete Giorgio is mondta a Partizánnak: sikerült eljutniuk odáig, hogy csak a zenével foglalkozhatnak, és egyre kevésbé érdekli, hogy milyen következményei lehetnek a hasonló szövegeknek.