Hann Endre már tavaly azt várta, hogy kétpártrendszer irányába mozdul el a politika

Posted by

Tavaly a választás előtt felzúdulást okozott ellenzéki és szakmai körökben is a Medián közvélemény-kutató legutolsó felmérése, ami már akkor jelentős fideszes győzelmet jósolt. Akkor Hann Endrét számos támadás érte, később  ezekre is reagált a Medián vezetője a, amikor arról is beszélt a Klubrádióban, hogy szerinte milyen változások következhetnek be az ellenzéki oldalon. Elmondta, utólag is felmérik majd a választást, megnézik azt is, hogy miért nyerhetett a Fidesz, de szerinte ezt nem könnyű kimutatni: “több tényezős dolog”. Azt is nézik majd, hogy “a mostani feszült helyzetben az ellenzéktől mit várnak a választók”. A még mindig jelentős számú ellenzéki szavazók elvárásai is fontosak, például, hogy szeretnék-e az együttműködés fennmaradását, vagy visszatérnének a pártok küzdelméhez. Hann Endre azt várja, hogy ez a politikai rendszer a kétpártrendszer irányába mozdul el, mert szerinte egy széthúzó, egymással rivalizáló ellenzék, nem lesz sikeres.