A Fidesz újabb lépést tett a kétpártrendszer kialakítása felé

Posted by

Millei Ilona beszélgetése Tóth Zoltánnal

Az időközi választások lehetőségének korlátozása egy nagyon kigondolt megoldás annak érdekében, hogy a Fidesz töltse be az önkormányzati képviselői és polgármesteri pozíciók döntő többségét – véli Tóth Zoltán. A választási szakértő szerint az, hogy radikálisan megemelik az önkormányzati listás választás küszöbét, azt eredményezi, hogy végképp kisöprik a kis pártokat, és a civil szervezetek nagy részét a listás mandátumból. Ez egyértelműen a kétpártrendszer irányába tett lépésnek minősíthető. Ez pedig azt jelzi, olyan politikai intézményrendszert akarnak felépíteni, amiben akkor is meghatározó pozícióban lehetnek, ha az ellenzék kormányzati többséghez jut a parlamentben. 

A kormány átalakítaná a választási törvényt: az Országgyűlés törvényalkotási bizottságához benyújtott törvénymódosító javaslat szerint az önkormányzati választás előtt egy évvel már nem rendeznének időközi voksolást, ehelyett az a párt adhatna képviselőt, amelyik addig a mandátum birtokosa volt. Ez az időközi választás végét jelentené?

Legalábbis az önkormányzati választást megelőző egy évben eltörölnék az időközi választás lehetőségét. Azért pusztítják el ezt a lehetőséget, nehogy a lakosság esetleg – az előző választás utáni elmúlt három év tapasztalatai alapján – új önkormányzati képviselőt választhasson.

 

Miért jó ez kormánynak?

Ellentétben azokkal az ellenzéki képviselőkkel, akik azt mondják, hogy a választási matematika nem sokat számít, én úgy gondolom, igenis nagyon sokat számít. Ha megnézzük a 2019-es önkormányzati választás eredményét, akkor azt láthatjuk, hogy néhány tucat városban nyert az ellenzéki pártok polgármestere. Ezzel szemben a Fidesz tarolt azokban a községekben, kisvárosokban, ahol kifejezetten Fidesz-színekben indult a polgármester, de ott is, ahol látszólag függetlenként indult. Azt jól tudjuk, hogy a községek többsége költségvetési okok miatt betagozódik a Fidesz-szavazóbázisba. Így a 3200 polgármester döntő többsége fideszes. Ha itt üresednek meg helyek, akkor a Fidesz töltheti be a helyeket, és ugyanez vonatkozik az önkormányzati képviselőkre is. Vagyis ez egy nagyon kigondolt megoldás annak érdekében, hogy ne győzhessenek az ellenzéki polgármesterek, önkormányzati képviselők, hanem a jelenlegi matematikai megoszlás szerint a Fidesz töltse be ezeknek a pozícióknak a döntő többségét.

Tudatosan halasztották ezt a módosítást addig, amíg az Európai Tanács soros elnökségét betöltő Svédország közzétette: 2024-ben június 6-9 között kell megtartani az európai parlamenti választásokat?

Az Európai Unió már ezelőtt, két éve meghirdette, hogy valószínűleg májusban, júniusban lesz az európai parlamenti választás. És itt egy nagyon fontos előzményre hívnám fel a figyelmet: egy korábbi törvénymódosítás alapján, Magyarországon egy napra tűzték ki az európai parlamenti, és az önkormányzati választást. Ez egy újabb politikai csapda az ellenzék számára, amit jogi köntösbe burkolnak, és költségvetési indokkal látnak el. Azt mondták, a kormánypártok számításai alapján így 9-10 milliárd forinttal olcsóbb lesz választás. Pontosan tudjuk, hogy ez egy alapvető valótlanság. Ugyanezt mondták korábban is – így óriási lesz a megtakarítás –, amikor kiderült, az országgyűlési választások napján lehet népszavazást tartani. Ez azonban csak a törvény elfogadásának indoklásában hangzott el, a valóságban ezután egy hónappal megemelték a választási költségvetést úgy, mintha nem egy napon lenne a népszavazás és az országgyűlési választás. Most ugyanez a helyzet. A népet most beetetik azzal, hogy így 9-10 milliárddal olcsóbb lesz a választás, ám tessék várni egy hónapot, és meg fogják emelni az együtt tartott két választás költségvetését 9-10 milliárddal. Azt persze már nem fogják nagydobra verni, csak azok tudják majd, akik olvasnak Magyar Közlönyt.

A módosító javaslat szerint a már kiírt választások közül azokat tartják meg, ahol a kampány már elkezdődött, tehát 50 napnál kevesebb van hátra az időpontig. A Nemzeti Választási Iroda adatai alapján jelenleg 15 településen várható valamilyen időközi választás, és ezek közül nyolcat biztosan megtartanak…

Ez összhangban van azzal az elgondolással, hogy látszólag demokratikusak, mert ez a törvény az elfogadását követő nyolcadik napon lép hatályba. Azt gondosan kiszámolták, hogy a június 9-éhez képest mikortól kell megtiltani az időközi választásokat. Addig elviselik, hogy az a pár időközi választás még a régi szabályok szerint bonyolódik le, de biztos vagyok benne, ezekre a választásokra már megtörtént a nagymérvű mozgósítás azért, hogy ott is egy nyílt, vagy egy „titkos” fideszes polgármester győzzön.

Az indítvány szerint időközi választás helyett a választási lista alapján adhatna képviselőt az a párt, amelyik addig a mandátum birtokosa volt. Ez fedősztori?

Igen. Ez a történet arról szól, hogy a Fidesz egy újabb lépést tesz a kétpártrendszer kialakítása irányában. Ez azt jelenti, hogy radikálisan megemelik az önkormányzati listás választás küszöbét. Legalább kétharmad egyéni választókerületben kell ahhoz egyéni jelöltet indítani, hogy valamely párt, vagy civil szervezet az önkormányzati választáson listás, úgynevezett töredékszavazatokból érhessen el képviselői mandátumot. Ez azt eredményezi, hogy végképp kisöprik a kis pártokat, és a civil szervezetek nagy részét a listás mandátumból. Ez egyértelműen a kétpártrendszer irányába tett lépésnek minősíthető. A kis pártok, és a civil szervezetek számára ez a véget jelenti az önkormányzati képviseletben.

Miért lenne jó a Fidesznek a kétpártrendszer?

Azért, mert ők előkészülnek arra, hogy valamikor a Fidesz vereséget fog szenvedni. Ha vereséget szenved, és tartalmilag kétpártrendszer van Magyarországon, akkor hiába győz az ellenzék, annak egyik pártja, vagy esetleg egymással összefogva, ők maradnak a második legnagyobb párt. És minden olyan lépés, amit megtesznek addig a kis pártok kiszorítására, az azt jelenti, hogy ők óriási számban a legnagyobb parlamenti ellenzék lesznek, annak ellenére, hogy esetleg az ellenzék kormányzati többséghez jutott. Abban a pillanatban pedig meg tudják torpedózni az ellenzék minden olyan törekvését, amely a kétharmados törvények módosítására vonatkozik. Politikai eszközökkel meg tudják akadályozni, hogy a Fidesz által eddig elkövetett gazdasági és politikai bűncselekményeket, a népszavazások megtorpedózását, a költségvetési visszaéléseket, a korrupciós és a kizárólagos koncessziós ügyeket módosítsák.  Ez a jövendő politikai intézményrendszer felépítése, amiben akkor is döntő pozícióban lesznek, ha netalán az ellenzék kormányzati többséghez jut a parlamentben. Ez egy stratégia.

A fővárosi kompenzációs listán legfeljebb háromszor annyi jelölt szerepelhet, mint az így megszerezhető mandátumok száma. Ez az egész módosítás a fővárosi önkormányzati választások meghekkelésére is történt?

Igen. Ezzel teljesen egyetértek. Az a cél, hogy a fővárost politikai értelemben jogi szabályokba burkoltan visszaszorítsák.

Egyáltalán tudjuk még számban követni a választási törvény módosítását?

2022-ig 1500 paragrafust módosítottak a választási törvényekben. Ha számba vesszük az előző módosítást, hogy egy napon legyen az önkormányzati választás, meg az európai parlamenti választás, meg a mostaniakat is, akkor ehhez a számhoz hozzáírhatunk 30 új paragrafust.

Hírklikk