Lang Györgyi és Kulka Frigyes

>Lang Györgyi színésznő – a Pa-Dö-Dö együttes alapító énekese, műsorvezető – öt éven át volt Kulka János kedvese, és természetesen ismerte a szüleit, a testvérét is. „Gyerekkorunk óta tudtunk egymásról, mert az egyik ettől volt híres, a másik attól volt hírhedt (a hírhedt én voltam), de nem voltunk szimpatikusak egymásnak Jancsival. Nem azért lettünk később szorosabban jóban – hogy finoman fejezzem ki magam –, mert Szegedről már volt közös múltunk, annak alapján nem kerültünk volna szoros kapcsolatba – meséli Lang Györgyi. – Szeged kicsi város, én tudtam, ki a Jancsi, Jancsi tudta, ki vagyok én, én tudtam, ki a Frigyes, Frigyes is hallott rólam, Eszterrel meg többször is találkoztam. Őt Anya is régóta ismerte Szegedről. Anyukám második férje révén (direkt nem mondok nevet) bejáratos voltam a szegedi színházba. Tizenéves gyerekként ott lebzseltem (gondolom, rettentően örültek nekem a titkárságon), és néha találkoztam Jancsi anyukájával, Eszterrel, aki akkortájt dolgozott ott dramaturgként, tehát őt korábban ismertem meg kicsit közelebbről, mint Jancsit. Az apukájáról pedig sokat hallottam, mert a nagypapám is sebész volt, és gyakran emlegették a »Kulkát« a nagyszüleim.”

Györgyi és János a Színház- és Filmművészeti Főiskolán került össze, ahol Kazimir Károly növendékeiként osztálytársak lettek. „Kínosabb lett volna, ha a szüleink vagy a nagyszüleim próbálnak minket összehozni – mondja Györgyi. – Ezt megoldotta az élet.”

Amikor már János oldalán jelent meg a családban, összeértek a szálak, és – ahogy Györgyi fogalmaz – mivel Kulkáéknál mindenkinek állati jó volt a memóriája, mindenki mindenre emlékezett.

„Frigyes, Frédi sosem szólt bele Jancsi életébe, ezáltal a mi közös működésünkbe sem. Ő maga is színész akart lenni, ezért elképesztően büszke volt arra, hogy Jancsi színész lett, és mindig meghatódott, amikor látta, milyen jól szerepel az ő kisfia. Ki nem hagyott volna se főiskolai vizsgát, se pécsi, később kaposvári bemutatókat, előadásokat, de nem »jégpapa« volt [akinek bármit produkál a gyereke, elalél tőle, és görcsösen hajtja a siker felé], elmondta a kevésbé hízelgő véleményét is, ha úgy adódott. Szerencsére ritkán adódott úgy. Azon kevés szülők közé tartozott, akiknek a nulladik pillanattól kezdve nem az jut eszébe, hogy »kisfiam, azért legyen valami tisztességes foglalkozásod is«, hanem elégedett volt azzal, hogy Jancsi bekerült a Kazimir-osztályba, utána pedig – velem együtt – a Thália Színházba, gyakorlatra. Büszke vagyok arra, hogy rám sem mondta soha, hogy »na, azért ennél valami jobbat kéne találni«. Ott volt egy kövér, nagypofájú leányzó a kisfia mellett, és nem volt ellene panasza. Ennek nagyon örültem.

Jancsi apukája feltétel nélkül megbízott az emberekben. Ahhoz képest, hogy vadidegen voltam még, amikor már Pesten éltek, egy csomószor egyedül is voltam a lakásukban. Az én lakásomban is sokszor vannak emberek úgy, hogy nem vagyok ott, de abból a bizalmatlan világból nézve, amelyben ma élünk, utólag nagyon jólesik az, ami akkor nem is tűnt fel nekem. Befogadtak, nem voltak olyan kritériumok, hogy »csak akkor jöhetsz, ha rendes kislány leszel«. Mindazonáltal rendes kislány voltam, semmi baj nem volt velem. Frigyes, hála a Jóistennek, Eszterrel együtt erősen liberális szemléletű volt, és mind a két gyerek szabad gondolkodású, liberális ihletettségű személy lett. Nem emlékszem olyasmire, hogy bármin problémáztak volna. Nem volt probléma abból, hogy Jancsi hánykor megy haza, abból sem, ha ott akartam aludni náluk. Ráadásul – ez különösen tetszett – Frigyes nem volt nagyzolós ember, aki pénzeli a gyereke minden hülye kívánságát, mert például amikor Jancsi kitalálta, hogy galériát szeretne a szobájába, akkor ugyan meg lehetett csináltatni a galériát, de lefesteni már személyesen nekünk kellett. Nem játszotta a gazdag szülőt, és – főleg, ha a mostani viszonyokat nézzük – nem is volt kirívóan gazdag. Nincsen róla tárgyi tudásom, de nyilván nem az a pali volt, aki csak akkor műtött, mentett meg valakit, ha a zsebébe dugtak valamekkora összeget. Ő jó ember volt, nagyon, ezt bizton állíthatom. És iszonyatosan népszerű, úgyhogy elképesztő vendégjárás volt náluk.

Nagyon megmaradt bennem, mert életemben először Kulkáéknál láttam, hogy mogyorót mazsolával, sósat édessel kevernek, és azt kínálják a vendégeknek. Mindig volt az asztalon. Azóta ha mogyorót látok mazsolával, Kulkáék szegedi lakása jelenik meg előttem. Nekem azt jelenti. Arra is emlékszem, mert mindig nézegettem, hogy volt egy kép, amit Jancsi anyukájáról csinált Vinkler László. Akkoriban bizonyos körökben divat volt, hogy a család tagjairól portrét készíttettek a kor neves festőivel, a nagymamáméknál is volt ilyen kép, de Kulkáéknál fordítva történt: a festő akarta, hogy Eszter legyen a modellje. Nem is csodálom, mert gyönyörű nő volt. Mindenki úgy hívta, hogy »a szép Kulkáné«. De szerintem a papa Kulka is szép volt, a gyerek Kulka meg különösen.”

R.I.P. Címkép:Fiatalon