Infláció – a pótcselekvések ideje lejárt

Posted by
Pitti Zoltán
>A KSH az elmúlt héten közölte a 2023. évi fogyasztói árak április havi alakulását a megelőző hónaphoz, illetve az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva. Az Eurostat pedig – ugyancsak 2023. áprilisra vonatkozóan – a tegnapi nap hozta nyilvánosságra a nemzetközi összehasonlításra alkalmas harmonizált fogyasztói árindexek közösségi tagállamok szerinti adatait. Az Eurostat frissen közölt adatai szerint hazánk a 24,5 százalékos harmonizált fogyasztói árindex értékkel a kétes dicsőséget jelentő első helyen áll (a mögöttünk álló második helyezett Lettország árindexe mindössze 15,0 százalékot mutat), de még ennél is figyelmeztetőbb, hogy az utóbbi hónapokban nincs olyan kiadási főcsoport, amelyben Magyarország ne lenne a legmagasabb 5 árindexet mutató országok között.

A rekordot jelentő és magas szinten stagnáló fogyasztói árindex létrejötte összetett és egymást erősítő hatások következménye. Így – a teljesség igénye nélkül – szomorúan kell említeni a világpiaci árakat meghaladó „kreatív” energiabeszerzési árak alkalmazását; a 2022. évi választási költekezés keresletnövelő hatását, amivel a piaci kínálat nem tudott lépést tartani, ennek következményeit még ma is szenvedjük; komoly szerepe volt a forint drámai árfolyamromlásának, amit az utóbbi hetek erősödése nem tudott semlegesíteni; említenünk kell az államháztartás bevételi éhségét (lásd: költséges külföldi kölcsönök kényszere, extraprofitadónak nevezett különadók kiterjesztése, egyebek), valamint fiskális és monetáris politikai összehangolatlanságát. Van viszont ársapkánk, s már betáraztuk a csodaszernek minősített kötelező akciózást. Sajnálatos, hogy a mai napig hiányoznak azok az átfogó és érdemi korrekciók, amelyek egy valódi fordulat esélyét mutatnák, s amelyek hihetővé tennék a magas szinten beragadt infláció mérséklési szándékát. Fel kell ismerni, hogy a pótcselekvések ideje lejárt!

Címkép: Pápai Gábor