A nagy diáktüntetés 7 órakor hivatalosan véget ért, de rengetegen a Fidesz Lendvay utcai székházához mentek, csakhogy nem engedték oda őket a rendőrök. Ezért a Rippl-Rónai utcán próbálkoztak, ami gyorsan meg is telt és az Andrássy útig ért a tömeg. Azt kiabálták: „Nem félünk!” és „Mocskos Fidesz!” A rendőrsorfallal a diákok farkasszemet néztek és időnként azt skandálták nekik: bűnözőket védtek!
Mivel a tüntetők megpróbálták előretolni a rendőröket, az egyenruhások hangosbemondóban jelezték a résztvevőknek, hogy magatartásuk jogellenes és menjenek hátrébb, ellenkező esetben kényszerítőeszközt fognak alkalmazni. Ezt nem fogadták meg, és többször is újra megpróbálták arrébb tolni vagy áttörni a rendőröket, sikertelenül. Közben szólt a rigmus: „ezt mutasd az M1-en!” A rendőrség a honlapján azt írta, palackokat és csavart is dobtak kollégáikra a helyszínen, miközben a rendőröket folyamatosan verbálisan és tettleg provokálják. A rendőrök újra többször hangosbeszélőn szólították fel a résztvevőket a jogsértés befejezésére.
A rendőrség 9 óra előtt behatolt a tüntetők közé és kettéválasztotta a tömeget. Ez kisebb pánikot okozott, sokan sikítoztak, többen meg is sérültek, őket a többi résztvevők megpróbálták kiengedni a sűrűből. Többen személyes tárgyaikat veszítették el a dulakodásban, valaki a cipőjét is elhagyta.
A 24.hu tudósítása alapján
Címkép: Szajki Bálint fotó/ Rendőrökön még sisak van