Konok Péter
>Annak idején Schmitt Pálnak is vettünk egy zongorát, rongyos két és félmillióért, pedig ő inkább tárogatózni szeretett. Aztán Áder alatt csak porosodott a zongora, amíg Áder pecázott, egészen lehangolódott, mint egyszeri nyugdíjas a hentespult előtt. Szóval kellett egy új zongora, amin Novák Katalin elpötyögheti a Szamárindulót, mert a Schmittében az Áder döglött dévérkeszegeket tárolt, meg műlegyeket és vaníliával turbózott csalikukoricát, úgyhogy újat kellett vennünk neki. Sajnos, kissé felmentek a zongoraárak a háborús infláció miatt, szóval csak 66 millióért kaptunk neki zongorát, de tutira megérte. Bár – ha már a mesterséges intelligencia korát éljük – talán egyszerűbb lett volna Novákot cakompakk lecserélni valami olcsóbb szintetizátorra. Az előre beprogramozott dallamokat az is el tudja játszani, és még dobgép is van benne, sosem téveszti el az ütemet. Kis felárért villogó, színes LED-ek is rendelhetők hozzá. Csak bekapcsolják, és cincog meg villog. Más dolga köztársasági elnökként úgyse lenne.