Fábián András
>A fidelitas latin szó. Két jelentéssel is bír: hűség és megbízhatóság. Szép szó szép tartalommal. Most már csak az a kérdés, hogy kihez hű az, aki a Fidelitas szervezetében ténykedik és mennyire megbízható? Pontosabban miben áll a megbízhatóság? Egészen pontosan ki bízhat meg a Fidelitasban? A Wikipédia szerint a Fidelitas egy ifjúsági szervezet (jelenlegi taglétszáma nem ismert!), amely a Fidesz ifjúsági társszervezeteként (!) alakult 1996-ban. A szervezetet “konzervatív és kereszténydemokrata gondolkodású fiatalok” alkotják. Az alapszabály leszögezi a legfontosabb célokat: az ifjúságot közvetve, vagy közvetlenül érintő kérdésekről vallott nézetek, vélemények képviselete, az ifjúsági közéletben való részvétel, az új nemzedék felkészítése a politikai jogok teljességével rendelkező (!) állampolgári létre. A szervezet fő témái az ifjúságpolitika, az oktatáspolitika, a nemzetpolitika, az állampolgári nevelés, az Európai Unió fiataljait, polgárait érintő kérdések. Satöbbi. Akárhogyan kerestem, semmi olyat nem találtam az irodalomban, hogy a Fidesznek, amely nem csak szellemi, de ténylegesen irányító és felügyeleti jogokat gyakorló politikai párt, alapvető célja lenne ezeket a fiatalokat nyilvános közröhej tárgyává tenni és kifigurázni. Márpedig azok a kínos esetek, amelyek egyikének éppen a minap voltunk szemtanúi, napnál fényesebben bizonyítják, hogy ezek a “konzervatív és kereszténydemokrata gondolkodású fiatalok” – úgy tűnik – rém ostobák.
Gyorsan hozzáteszem, hogy egészen biztos vagyok benne: nem ők tehetnek róla. Pontosabban csak annyiban felelősek, hogy feladták az önálló gondolkodáshoz való (a politikai jogok teljességével rendelkező ) jogukat (ha volt). Beálltak viszont egy olyan sorba, amely a személyiségükbe beépülő hülyékre szabott propaganda révén kizárólag nevezett propaganda visszaböfögésére teszi őket alkalmassá. Nem véletlen tehát, hogy ez a szervezet olyan egy fazonra szabott figurákat adott a magyar politikának, mint Rogán, Antal, Fürjes Balázs, Szijjártó Péter, Koncz Zsófia. Hogy másokról már ne is beszéljünk. Ezeket az illetőket is azért említem csupán, mert a Fidelitasban bizonyították be hűségüket a Párthoz. Nem a néphez! A Párthoz és Orbán Viktorhoz! Ez fontos. Cserébe magas sarzsikat kaptak jó fizetéssel. Pedig ha a Fidelitas akcióit nézzük, akkor sok mindent elmondhatunk róla, de azt, hogy rendelkezik valamilyen önálló arculattal, vagy függetlenséggel, nota bene hajt némi társadalmi hasznot – hát azt nem. A pedagógus- és diáktüntetéseken például nem meneteltek az első sorokban. Még kevésbé gyanúsíthatók meg azzal ezek a fiatalok, hogy ha mással nem is, de legalább egészséges humorérzékkel rendelkeznek. Úgy mondják ezekre: kockafejűek.
Hézagmentesen be lehet pakolni őket egy dobozba. Mindez arról a legújabb akciójukról jutott eszembe, hogy háromnapos látogatásra érkezett Budapestre az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága. Feladatuk annak tisztázása, hogy alkalmas-e a magyar közélet a megtisztulásra, felszámolható- e az intézményes, állami szintű korrupció.
Szándékosan a Vadhajtások nevű orgánum erről szóló tudósítását idézem (ami gondolom, az akciócsoport kommünikéjének szó szerinti átvétele). “Elvileg vizsgálódni jöttek, de már a bizottság személyi összetétele is borítékolja, hogy az ítélettel a kezükben érkeztek a budapesti kiruccanásukra. Mindeközben Brüsszelben az Európai Unió történetének legnagyobb
korrupciós botránya zajlik, amiről persze ugyanezek a képviselők mélyen hallgatnak. Azért mentünk a delegáció elé, hogy erre felhívjuk az ő figyelmüket is.” Az volt a hatalmas és fiatalos poén, hogy e szánalmas performance résztvevői néhány műpénzt rejtő kabinbőröndöt akartak átadni a küldöttségnek. A kofferokat a korrupció miatt előzetes letartóztatásban lévő Eva Kaili volt EP képviselő arcképével díszítették. Az üzenet nyilvánvaló: mindenki söpörjön a maga házatáján! „Szép próbálkozás. De én nem fogadok el kenőpénzt” – írta az eset kapcsán a delegációt vezető német EP-képviselő, Daniel Freund. A teljesség kedvéért itt jegyezzük meg: Kailit 2022. december 9-én a belga szövetségi rendőrség letartóztatta, miután nyomozást indítottak ellene korrupció, pénzmosás és szervezett bűnözés vádjával. Pártjából és EP-frakciójából még aznap kizárták, EP-alelnöki tisztségéből pedig felmentették. 2023. március 3-án további két hónappal meghosszabbították az előzetes letartóztatását. Jelenleg is a belga rendőrség vendégszeretetét élvezi, az azóta leleplezett bűntársaival egyetemben. A Fidelitás szánalmas “politikai” próbálkozásainak ez csupán az egyik utolsó fejezete. Emlékezetes bukás volt például 2017- ben a Soros-Simicska-Botka-Vona-ellenes plakátkampány. “2000 kampányt (sic) fognak kihelyezni országszerte” – jelezte büszkén a Fidelitas egyik szóvivőnője. Aztán egy másik beismerte, hogy a
“2000 kampányra” 100 millió forintot kaptak a Fidesztől. Vagyis közpénzből! Hasonlóan vérfagyasztó sikere volt 2021-ben annak a “környezetvédelmi” partizánakciónak, amelynek keretében a Fidelitas aktivistái lekaszáltak egy méhlegelőt, amelyet tájépítészek hoztak létre. Az ezekről (és egyéb kudarcos akciókról) szóló tudósításokat ne tessék keresni. Csupán a korabeli hírekben található rájuk utalás, maguk az “alkotók” azóta már kitörölték a boldog és lelkes híradásaikat a saját felületeikről. Ők tudják miért.
Bizonyos vagyok benne, hogy ez lesz a sorsa a bőröndös fogadóbizottságról készült anyagoknak is. Azonnal felvetődik ugyanis a polgárban a kérdés: ha Eva Kaili hónapok óta letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást, akkor az Orbán-kormány oszlopos tagja, Völner Pál, hogyan lehet már lassan egy éve, és még mindig szabadlábon. Pontosan tudjuk, hogy hasonló kérdések vethetők fel Orbán Viktor családi és baráti körével kapcsolatban. Orbánra ez csak azért nem áll, mert ő soha nem volt módos ember, mint ezt tőle magától tudjuk. Jogos ez a kérdés a 13 éve folyamatosan, a közpénzek elsíbolásából gazdagodó Fidesz elit egészére is. Másrészt megállapítható, hogy a Fidesz – miközben a röhejes és nem létező
nemátalakító műtétektől védi a jövő generációt – lényegében szándékosan sötétségben tart “konzervatív és keresztény érzelmű” fiatalokat. Teszi mindezt kizárólag alantas pártpolitikai érdekből. Követelem, hogy a Parlament azonnal hozzon új ifjúságvédelmi törvényt, amely megóvja a gyanútlan “konzervatív és keresztény érzelmű” gyerekeket a Fidesz aljas indokból elkövetett politikai agymosó propagandájától. A fentebb megjelentetett akciókból a résztvevők elmeállapotára történő következtetés nem a gyerekek felelőssége! Nem ők tehetnek arról, hogy mivé nevelték őket, hanem azok, akik sötét politikai érdekeik érvényesítésére kihasználják a naivitásukat. Miközben ezt a követelésemet írom, pontosan tudom, hogy mennyire felesleges a kapukat döngetnem. Jelenleg az Orbán-kormány és a 135 bátor országgyűlési képviselő között közel 20 a Fidelitas jelenlegi, és még annál is több a szervezet volt tagja. Ráadásul a központi irodájuk az Országgyűlés Hivatalában (Budapest, Széchenyi rkp. 19) van. Vagy a Lendvay utcában. Vagy mindkettőben.