A helyzet ura

Posted by

Polgár Csaba rendezésében mutatja be Dézsi Fruzsina A helyzet ura című új
drámáját a TÁP Színház és a Trafó. Nagyszínpadi bemutatóval zárja az évadot a TÁP Színház: zenés szatírájuk, A helyzet ura május 19-én és 20-án látható a Trafóban. A valós eseményeken
alapuló, erősen szociografikus előadást az Örkény Színházból színészként és
rendezőként is jól ismert Polgár Csaba állítja színpadra.

„Mi van akkor, ha Isten lámpaoltás után besurran egy szobába, aminek az ajtaja
nem neki lett nyitva hagyva? Elvégzi a dolgát, a következményeit pedig viseljék az
emberek. Mondjuk a polgármester meg az a fiatal lány. Semmiképpen sem Mária.
Kategorikusan Marika. A fehérjefeldolgozó üzemben legalábbis így hívják.”
(– Részlet az előadás leírásából .)

Dézsi Fruzsina második darabja változatosan egyensúlyoz a filozófiai dráma, a
burleszk, a teológiai vitadráma és a nagykörúti musicalsiker között. Először 2020-
ban, a Színházi Dramaturgok Céhe által 35. alkalommal megrendezésre került Nyílt
Fórumon lett bemutatva felolvasószínház formátumban. Az előadást már akkor is
Polgár Csaba rendezte – a szentendrei teltházas eseményen Adorjáni Bálint,
Kaszás Gergő, Mészáros Bianka játszották a főbb szerepeket.

Isten szerepében Kaszás Gergő, Máriaként pedig Baranyi Emma lép színpadra –
mellettük Jankovics Péter, Adorjáni Bálint, Takács Géza, Homonnai Katalin és
Nyakó Júlia lesz látható. A szent és profán elemeket bátran vegyítő látványvilágot
Kupás Anna jegyzi, az alternatív rock és a lakodalmas stílust elegyítő zenei rétegért
Jankovics Péter felel, mozgásban pedig Téri Gáspár segíti a csapatot.

„Dézsi Fruzsina moralitásjátéka bárhol is történjék, velünk történik. Magyar a
fehérjefeldolgozó, magyar a melós, magyar a polgármester, magyar a cégvezetõ,
magyar az apját támogató Marika, és még az Isten is Szécsi Pált hallgat.
Összecsúszik menny és föld – esetünkben ez utóbbi nincs túl messze a pokoltól
sem –, ugyanis miközben a darab szereplői egy dögégető paradicsomi világában
próbálnak különböző trükkökkel túlélni, maga az Úr is ezt a helyet nézi ki magának
egy új, sikeresebb megváltás helyszíneként.” (– Polgár Csaba, Színház Online .)

A szókimondó stílusáról, formabontó megoldásairól elhíresült TÁP Színház idén 30
éves. Budapest egyik legfüggetlenebb színházi formációja rendszeres vendége a
Trafónak – júniusban Utas és holdvilág c. közönségkedvenc előadásuk is műsoron
lesz a Kortárs Művészetek Házában.