Posted by Szuhay-Havas Ervin
Az Íliászban is, az Odüsszeiában is olvashatunk a „haláltalan”
égilakókról, akik az Olümposz csúcsán, nem örök hóban, hanem örök
tavaszidőben csodás ízű ambróziát falatoznak, s hozzá mézízű nektárt
kortyolgatnak.
Az ambrózia szó jelentése: „emberfeletti”, „isteni” (t.i. táplálék),
alkotóelemei pedig kimondani is borzalmas! -: olaj, bor, méz reszelt sajt
és liszt. Ezt fogyasztották földi királyok is, sőt bizonyos atlétikai
versenyek csúcsbeállító győztesei, az időleges „pünkösdi” királyok. A
pép hidegen tálalandó.
Az ambróziát ezek szerint ne irigyeljük a halhatatlan olümposziaktól,
akiknek ereiben egyébként nem vér, hanem egy csodás folyadék, az
ikhór kering; ettől is halhatatlanok.
A görög nektár szó eredete bizonytalan, de összetétele ismert: az előbb
felsorolt ötféle hozzávalóból kettő alkotja: a méz és a bor.
A szerényebb sorú pórnép egy liliomféle növény, az aszphodelosz
gyökereit őrölte meg estebédnek, néha makkal vagy mályvával keverve
a kását.
Homérosz hősei, a harcos akhájok viszont jó zsíros disznógerincet és
háthúst falatoznak; a pecsenyét liszttel bőségesen meghintik, ezzel
kínálják a fáradt vándort. A vendégbarátság pedig azt követeli, hogy a
lábfürdőt vett és olajjal bekent bolyongótól csak akkor szabad
megkérdezni apja nevét és szülővárosát, ha már felfrissült ételtől-italtól.
A lakoma kezdetén – áldozat gyanánt – vendégmarasztaló házigazdák
mindig a földre vetnek néhány csontdarabot az isteneknek, akik
láthatatlanul vannak jelent a földiek étkezésénél, és mélyen beszívják a
sült hús illatát.
Az ambrózia és a nektár receptjeinek ismeretében ebben nincs is semmi
csodálni való. Szegény olümposzi istenek!
(lenolaj.hu)