Az értékek változnak, a kör ugyanaz

Posted by

Weitz Tercsi
>Benjamin Franklin egyszer azt mondta, háromféle ember van a világon. A mozdíthatatlanok, a mozdíthatók, és akik tényleg mozdulnak is.
Tudjuk, mire gondolt.
Vannak, akik nem érzik meg a változás szükségességét, és nem akarnak változni. Megbújnak, mint a kövek a folyómederben, miközben az események áradata elzúg körülöttük. Szerintem őket békén kell hagyni. Az idők sora az aktualitást szolgálja, és a változások maguk mögött hagyják őket.
Vannak mozdítható emberek. Ők látják a változás szükségességét. Lehet, hogy nem tudják, mit tegyenek, de nyitottak a meggyőzésre, és ha ez sikerül, hajlandók cselekedni. Dolgozzunk együtt velük, és használjuk fel a tettvágyukat. Alakítsunk ki partneri kapcsolatot, álmodjunk és tervezzünk együtt.
Végül vannak azok, akik mozdulnak, és a változás előidézői, akik látják a másféle jövőt, és eltökéltek, hogy megvalósítsák saját tetteik által, másokkal összefogva. Tudják, hogy nincs szükségük engedélyre.
Én a harmadik csoportba tartozom.
Parasztcsalád gyermeke vagyok.
Úgy éltem a gyermekkoromat, hogy természetes volt az, ha ebédet főzünk, kilépünk a kertbe és leszedjük a hozzávalót. Nem könnyű élet, hisz a kert állandó ottlétet igényel. Törődést. Minden nap. Nincs szünet, szabadság. Nem érti a paprika, ha magára hagyod. Ámde meghálálja, ha vele vagy, mert annak, amit leszedsz frissiben, annak íze van. A
paprikának paprika íze, a paradicsomnak édes paradicsom, és az uborkának valóban uborka íze. Nehéz volt. A szabadságot az jelentette, amikor szép lassan kisebb és kisebb lett a kert. A zöldségbolt adta az ellátást. Ideig-óráig úgy tűnt, jobb, könnyebb, íze ugyanaz. Akkor miért gürizni? De a változás örök.

A szemfülesek résen álltak, leolvasták az igényt. Monokultúrával kielégítették az emberek kényelem iránti vágyát. Télen, nyáron bármi kapható. Decemberben dinnye, málna, szamóca, mi szem-szájnak ingere. Ma már egyre több pénzért, de ide repíthető. Íze talán fűrészporhoz hasonlítható. Mind egyforma. Mind egyforma, sok pénzért. Ne is beszéljünk az ökolábnyomról.
Szóval én a harmadik csoportba tartozom.
Alkalmazkodni kell a világ változásához.
Gyerünk vissza gyermekkorom szokásaihoz. Konyhakert, befőzés, télire eltevés. Tudod, mint a tücsök meg a hangya a mesében. Egyedül persze nem megy, hisz az életfeladatom a tanítás. A kettőt kell egyeztetni.
Ötkor keltem. Egy érdekfeszítő előadást hallgattam meg arról, hogy hol rontjuk el a gyermeknevelést a mai korban. Kijegyzeteltem, nem tudtam otthagyni. Tervem van vele. Átadom, amit megtanultam. Majd ügyintézés, ebédfőzés, saját termésből. Paprika, paradicsomból lecsó.
Kiléptem a kertbe, hogy a borsóleveshez húzzak ki néhány sárgarépa
gyökeret. A barackból lekvár készül. Az uborkát salátának fagyasztom le.
Az íze le nem írható.
Közben az emlékek csak úgy tolultak. Volt idő, amikor dühös voltam, nem kértem ebből az életből. Szabadságra vágytam. Nem tudtam, hogy az igazi szabadság az, ha nem függsz az ellátástól, nem vagy kiszolgáltatott, hanem független a rendszertől. Amennyire csak lehetséges annyira vagy önellátó.
Te is visszatértél már az eredethez?