Novák Katalin a nép közé ment

Posted by

 

Eduline

A hét végén nyílt napot tartott a köztársasági elnöki hivatal, a Sándor-palota. Ittakartak tiltakozni tanárok és diákok a státusztörvény ellen, volt, aki feliratos pólóval is készült. Ám ekkor váratlanul az épületbe sorban állók között megjelent Novák Katalin államfő, aki odament meghallgatni a várakozókat. Ők pedig hosszasan sorolták gondjaikat a státusztörvény tervezetével, az egyik, a pályáról idén távozott pedagógus arról is beszélt, ha azt nem vezetik be, akkor fognak ott tartani, ahol a tiltakozások kezdetén voltak.

„Tíz év múlva el fogunk tűnni, akkor ki fog tanítani? Mert most fiatalok nem jönnek, ennyi pénzért nem fognak tanítani. Most munkát keresek, mert felmondtam. Ha elmegyek egy raktárba pakolni, többet keresek, mint pedagógusként több diplomával, sok év tapasztalattal” – fogalmazott Simkó Edit. Úgy folytatta: „a képzetlen emberekkel mi lesz? Mi lesz ezzel az országgal, ha nincsenek értelmes emberei?”

Novák először megkérdezte a sorban állókat, mióta várnak, megköszönte nekik, hogy eljöttek, a pedagógusoktól pedig megkérdezte, hogy a pályán voltak-e még, amikor az életpálya-modell megszületett. Erre Simkó igennel felel, hozzátéve, hogy az egy „hatalmas nagy kamu” szerinte, pedig jó ötletek voltak rá, de elrontották. Ezt követően Pankotai Lili diákaktivista is az államfőhöz fordult és azt kérdezte, mi a véleménye arról, hogy egy szuverén állam nem képes kitermelni azt az összeget, amivel a közoktatást ellátja, hanem uniós forrást használ erre. Novák ezekre azt válaszolta, hogy amint többször már elmondta, egyetért azzal, hogy a pedagógusoknak alacsony a bére és ezt meg kell emelni az EU-s forrásoktól függetlenül.

„Akkor ez miért nem így történik?” – kérdeztek vissza, mire Novák úgy felelt: „attól, hogy én ezt így gondolom, még nem fog minden minden úgy történni ebben az országban.” Erre Simkó visszakérdezett: „Csak dísznek van? Nincs szava?” „Remélem, hogy jobban ismeri a jogszabályokat a pedagógusokra vonatkozóan, mint a köztársasági elnökre, hogyha azokat is ismeri, szerintem pontosan tudja, hogy mi a mozgástere egy köztársasági elnöknek” – válaszolt Novák Katalin.

Ezt követően többen azt mondták neki, nagyon bíznak abban, hogy a státusztörvényt – ha elfogadják – nem fogja továbbengedni, illetve meghívták május 19-i tüntetésre is. Emellett egy férfihang azt is hozzátette, hogy szeretné, ha ezek a kérdések tárgyalóasztalnál dőlnének el, Simkó Edit pedig azzal folytatta, „ez így elég propagandisztikus, hogy állunk az utcán és ön leereszkedik hozzánk és beszélget, szeretnénk, ha ez valahol a törvénykezésben is megjelenne”.

Ez utóbbira Novák úgy reagált, hogy egymás sértegetésével nem mennek előre. Arra a közbevetésre, hogy megígéri-e, hogy nem írja alá, azt mondta, szerinte ez a propagandisztikus, amit tesznek, és az komolytalan lenne, ha most ígéretet várnának tőle. A mintegy tízperces beszélgetés után az államfő visszament a Sándor-palotába, ahová később a sorban álló tiltakozók is be tudtak menni, ki is feszítettek egy molinót, amin Novák 2010-ben, mára eltávolított „anyukablogjáról” idézik, amikor tizenhárom évvel ezelőtt arról írt, „hálás vagyok a sorsnak, hogy nem a kényszer üldöz el itthonról, hogy nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből”. A mostani államfő akkoriban költözött vissza Németországból Magyarországra, hogy a Külügyminisztériumban dolgozzon.

Részlet a Kolozsvári Szalonna ide vonatkozó kommentárjából:

…És akkor jöjjön Katalin. Az a Katalin, aki karba tett kézzel, egy testőrrel felszerelkezve odabilleget az esőben álldogáló diákokhoz és tanárokhoz, hogy beszélgessen velük. Te, Katalin? Ki vagy te? Kijössz egy hodályból, amit mi fizetünk neked, még ha rohadtul nem is világos, hogy miért tesszük ezt, és még te sértődsz meg, mert azt merik kérdezni tőled, hogy minek vagy te ott, ahol Dísznek? Hát pont annak. Egy golyóstollnak, egy végrehajtó műnőnek, egy cinikus, hisztérikus, bólogató Marcsának. Megkérdezi egy 16 éves diák, hogy milyen az a rendszer, amelyik nem tudja kitermelni az oktatás költségeit, erre te azt makogod, hogy te nem vagy az állam? Te ki vagy? Mert ha nem tudod, akkor minek ülsz az első számú közjogi méltóságot megillető székben? Szép szóval kérnek, hogy ne írd alá a státusztörvényt, erre te nem tudod ezt garantálni. Szégyelld magad! Ennyire vagy érzékeny. Pontosabban ennyire vagy képes, és pontosan ennyire vagy elfogult a homárzabáló gazdáddal. Leereszkedsz. Nagyon találó volt ez a szó, mert valóban azt teszed. Ki vagy te? Ha valaki, hát te tudnál tenni az emberekért, akiknek a pénzéből luxusban és pompában éldegélhetsz, utazgathatsz és terjesztheted a felcsúti propagandát. De te nem teszel semmit,
csak megsértődsz. (Vogronics András)