Posted by The Hill
>Az Ukrajna elleni orosz háború elhúzódásával, és Putyin stratégiai pozíciójának erodálódásával Orbán Viktor és kevéske európai szövetségese a lehetséges további opciókat vizsgálja. Orbán nemzetközi politizálása, valamint az autokraták iránti vonzalma minden valószínűség szerint nagyobb hatással lesz Európa biztonsági helyzetére, mint azt a legtöbben feltételezik – írta a főleg amerikai belpolitikával, a kongresszussal és a szenátussal foglalkozó washingtoni lapban Sydney Duckor, az Amerikai Külpolitikai Tanács elnevezésű washingtoni intézet kutatója.
Orbán a maga meghirdette „illiberális demokrácia” követésével elidegenítette magától Európát azzal, hogy politikájával az országát a szabad államok közül a „részben szabadok” közé juttatta. Az EU jogi eljárásokkal való fenyegetései és a visszatartott támogatások ellenére olyan törvényeket vert keresztül, amelyek meggyengítették az Alkotmánybíróságot, erodálták a sajtószabadságot, elnyomta az ellenzéket, és leépítette a fékeket és ellensúlyokat. Mi több, nem egyszer semmibe vette a transzatlanti rendszert azzal, hogy partnerségeket épített azzal szembenálló rezsimekkel. Orbán 2010 óta különösen szoros kapcsolatokat ápol Moszkvával. Vezetése alatt Magyarország Oroszországnak az EU-ba nyíló ablaka lett. Blokkolta a Moszkva elleni uniós szankciókat, hallgatott, amikor Moszkva szuverén területeket annektált, és tudatosan orosz dezinformációt és propagandát terjesztett odahaza és külföldön. Orbán eltérése a NATO és az EU konszenzusától különösen szembetűnővé vált Oroszország Ukrajna elleni támadását követően. A magyar kormányfő ugyan több
mint egy évtizedig igyekezett mindkét kapura játszani, de hazai üzenetei és a külpolitikai megközelítése mutatja, hogy valójában a nyugati demokratikus érdekek szabotőre. Decemberben blokkolta a Kijevnek nyújtandó eddig legnagyobb, 20 milliárd dolláros uniós segélyt az EU vezetőinek mélységes frusztráltságát váltva ki ezzel, továbbá sokáig húzta a svéd és a finn NATO-csatlakozás ratifikálását. Olyannyira, hogy a szóban elhangzott támogatás ellenére Svédországról még mindig nem szavazott a magyar parlament. Közben odahaza Orbán szövetségesei a nem annyira független sajtóban folyamatosan tolják az orosz dezinformációt és propagandát, beleértve a Kreml azon narratíváját is, amely szerint „az
Egyesült Államok új háborút akar indítani”. Orbán Moszkva-barát politikai döntéseinek nagy ára van, amennyiben kormányát a szó szoros értelmében páriává tette Európában az Ukrajnával kapcsolatos egység háttere előtt.
A térség sok országa az orosz fennhatóság alatt szerzett tapasztalatai alapján az ukrajnai konfliktust és az Oroszország jelentette fenyegetést egzisztenciális veszélynek tekinti. Orbán háborúval kapcsolatos magatartása súlyos károkat okozott Budapestnek a szomszédaival, így Csehországgal, Szlovákiával és Lengyelországgal fenntartott kapcsolataiban. Olyannyira, hogy a Visegrádi négyek védelemmel foglalkozó csúcsértekezlete tavaly elmaradt, és a cseh külügyminiszter élesen megjegyezte: „Igen sajnálatos, Magyarországnak fontosabb az olcsó orosz olaj, mint az ukránok vére”. Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök egy másik alkalommal kijelentette: „Lengyelország és Magyarország útjai elváltak”. Nem kizárt, hogy ha a háborúnak egyszer vége lesz, a budapesti és más, főleg kelet-európai kormányok közös jobboldali nézetei elősegítik majd a kapcsolatok felélesztését. Ám minél tovább ragaszkodik Orbán a Kreml-barát és Ukrajna-ellenes pozíciójához, annál valószínűbbé válik, hogy a károk helyrehozhatatlannak bizonyulnak. No de hová fordulhat Orbán szövetségeseket keresve? Bizonyos, hogy az unión belüli szövetségek a preferáltak.
Orbán maga ismerte el, hogy Magyarország gazdasági prosperitása „az uniótól függ”. Ezért az lenne a logikus, ha Orbán az EU-n belüli jobboldali vezetőkkel igyekezne szövetségre lépni, de könnyen lehet, hogy az Ukrajnával kapcsolatos magatartása ezt megakadályozza. Emellett azonban a magyar politikus körülnézhet az EU-n kívül is, a Közel-Keleten és Ázsiában, és ezek a törekvések új kihívásokat jelenthetnek a Nyugatnak. Ha Budapest ilyen periferiális stratégiát követ majd, akkor főleg Kína és Törökország jön számításba. Ez természetes szövetségessé teszi Orbán számára, ahogyan a magyar miniszterelnök mondta, „stratégiai partnerré, amelyet minden magyarnak tisztelnie kell”. Orbán világosan kifejezésre juttatta, hogy erősíteni akarja a magyar-török kapcsolatokat, és erősen harcolt azért, hogy felhígítsa az EU Ankarát a szíriai behatolás miatt bíráló állásfoglalását. Emellett Budapesten kívül egyetlen további NATO-tagként Törökország akadályozza Svédország NATO-csatlakozását. Mindazonáltal Törökország a belpolitikában bekövetkezett tekintélyelvű fordulat ellenére stratégiai partner és NATO-szövetséges maradt. Ezzel szemben Kína az Egyesült Államok és a Nyugat riválisa, ezért Orbán Kínával való enyelgése különösen zavaró. A Kínával kapcsolatos nyitott kapuk politikája Magyarországot viszonylagos kívülállóvá teszi abban a feltörekvő Európában kialakulóban lévő konszenzusban, hogy a Kínával való partnerség veszélyeket rejt. Orbán kormánya kölcsönöket vesz fel a Kínai Kommunista Párt által finanszírozott projektekre, sok milliárd dolláros kínai egyetemet szándékozik építeni Budapesten, lehetővé tette a Huaweinek, hogy hogy Magyarországon építse fel európai logisztikai bázisát, és elfogadott egy a kínai Egy Övezet program keretében készülő országközi vasútvonal építésére vonatkozó kínai ajánlatot. Orbán kormánya a hazai tiltakozások ellenére sem adja fel a tervet, és Orbán Pekinghez fűződő kapcsolatainak vonala világos: Budapest az európai biztonság számára a trójai faló.
A kínai tisztségviselők nem véletlenül hangsúlyozzák, hogy országuk „mindig is jó testvérnek tekintette Magyarországot”. A Kínai Kommunista Párt bizonyosan ki akarja használni azt, hogy Orbán nem lojális a NATO-val szemben, amint ezt Oroszország is tette. Akárcsak Moszkva esetében, Orbán megtöri az európai konszenzust, amikor kinyilvánítja: Magyarország nem fog támogatni semmiféle olyan korlátozást, amely a Kína és Közép-Európa közötti együttműködést érintené. Orbán opportunista szövetkezése a Nyugat ellenfeleivel máris jelentős feszültségeket okoz az EU-ban és a NATO-ban. Orbán maga fejtette ki, hogy „Magyarországnak el kell gondolkodnia azon, hogy milyen kapcsolatokat tud kiépíteni és fenntartani Oroszországgal a következő 10-15 évben”. Amennyiben Budapest ezt a politikát folytatja, és túlmegy a Moszkvával fenntartott, jelenlegi kiváltságos kapcsolatain, a potenciális partnerei várhatóan újabb aggodalmakat hoznak majd a transzatlanti biztonsági erőfeszítésekkel kapcsolatban – figyelmeztetett a kutató.
https://thehill.com/opinion/international/3988011-hungarys-viktor-orban-
explores-his-options-for-new-allies/
Fordította: Horváth Júlia
Címkép: Halász Géza: Orbán-Mao