Örök hűség

Posted by

BJI
Két kategóriában is a legjobb öt alkotás közé választotta a Magyar Mozgókép Díj előzsűrije Iványi Marcell színházfilmjét, az Örök hűséget, amely Dolhai Attila és Cári Tibor Szétszakítottak című musicaljén alapul. A művet június 4-én a Duna televízióban, június 10-én pedig a Magyar Mozgókép Fesztivál keretében láthatja a nagyközönség.
A Legjobb tévéfilm és a Legjobb díszlettervező kategóriájában is megméretteti magát az Örök hűség a június 7. és 10. között megrendezésre kerülő Magyar Mozgókép Fesztiválon. A
Veszprémben zajló rangos seregszemlére több mint 200 nevezés érkezett hét kategóriában, ezek közül választotta ki a szakmai delegáció azt az öt-öt filmet, amely esélyt kap Magyar
Mozgókép Díjak elnyerésére.

Idén öt fős zsűri értékeli a versenyfilmeket, melynek elnöke Koltai Lajos Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas, érdemes művész, operatőr, rendező. Hozzá csatlakozik Bakos Katalin szerkesztő-rendező, televíziós szakember, Dobó Kata színész- rendező, Pesti Ákos filmproducer, filmgyártási szakember és Vecsernyés János Balázs Béla-díjas rendező-operatőr.

A beválogatott filmeket – így az Örök hűséget is – a szemle ideje alatt a közönség is láthatja, az ünnepélyes díjátadóra pedig a fesztivál utolsó napján, június 10-én kerül sor, amikor 20 kategóriában adják át a Magyar Mozgókép Díjakat. Az Örök hűség alapjául szolgáló Szétszakítottak még a pandémia idején született. Pintér Tamás és Dankó István hívta fel Dolhai Attila figyelmét Dér Zoltán matematika-fizika szakos tanár feljegyzéseire, az ő története ihlette a musicalt. Az Örök hűség fő témája ugyanis a vasút és a sínek, melyek egyszerre jelképezik a hol elváló, hol találkozó életutakat, ugyanakkor az alkotók utalnak vele arra a tényre is, hogy Magyarország új határait úgy alakították ki, hogy a
vasútvonalak megcsonkításával minél jobban megbénítsák az országot. A darabban a Bor család történetén keresztül láthatjuk megelevenedni Trianon tragédiáját.