Sarkadi Nagy Márton, Bodoky Bence
Átlátszó
Az Átlátszó kiderítette, hogy a készülő lőtéren, ha beválik a miniszterelnök öccsének, Orbán Áronnak a számítása, magyar rendőrök és katonák tanulnak majd lőni. A Szécsénke mellett épülő lőtérről eddig is lehetett tudni, hogy több szálon is Orbán Áron nevéhez fűződik:Ide van bejegyezve fióktelepe a Magyar Harcászati Akadémia nevű civil szervezetnek is, amelyet szintén Orbán Áron elnököl. A széles nyilvánosság előtt mindeddig nem ismert szervezet eredeti alapszabályának tartalmát az Átlátszó megismerte. A tavalyelőtt kelt iratban Orbán Áronék azt jósolták, hogy a későbbiekben rendőrök és katonák fognak náluk lőni tanulni.
A Magyar Harcászati Akadémia szóösszetételre Orbán Áron már 2018-ban védjegyet regisztrált, az erre a névre hallgató egyesületet végül tavalyelőtt jegyezték be, a szécsénkei ingatlant pedig 2022-ben vették fel fióktelepként. A szervezet elnöki tisztségét az alapítás óta Orbán tölti be egy féléves intermezzót leszámítva (ebben az időszakban a miniszterelnöki öcshöz kapcsolódó, egy dunakeszi fegyverboltot üzemeltető cégben is megfordult Bóka József elnökölte az egyesületet). Az akadémia 2021-ben kelt alapszabálya szerint egyebek mellett lőtér fenntartásával és lövészet oktatásával szeretnének foglalkozni. A tevékenységek felsorolásában szerepel az is, hogy „a későbbiekben felkérésnek eleget téve rendvédelmi, honvédségi szervek számára oktatások, gyakorlati képzések, lőkiképzések szervezése, mind utánpótlás, mind hivatásos állomány szinten”.
Címkép: Földmunka a lőtéren/Átlátszó