Posted by Fábián András
>Talán említettem már, hogy édesapám katonaember volt. Egészen fiatal korától kezdve a sereg volt az élete. Ez most megint arról jutott eszembe, hogy Doktor Böröndi altábornagy úr szerint a magyar és az orosz hadsereg ugyanattól a problémától szenved, jelesül a logisztikai rendszer hiányosságaitól. Pedig a logisztika nagyon fontos egy modern hadseregnél, de ebben „az oroszok gyengék, de mi is azok vagyunk”, a Magyar Honvédség logisztikai tevékenységét pedig úgy jellemzi, hogy „papírtologatás van”, így e téren „drasztikus változás lesz”. Az oroszoknál ez persze érthető, hiszen az ukrajnai különleges katonai művelettel lényegében módszeresen felemésztették a hadianyag tartalékaikat, kajából meg amúgy sem álltak soha valami túl jól. Nem véletlen tehát, hogy Prigozsin hadúr hisztériázik, hogy nem kap muníciót, a zsoldosainak és börtöntöltelékeinek nincs mivel lövöldöznie. Késik az a fránya hadtáp.
Szóval apukám azért jutott erről eszembe, mert ő vezette a Hadtáp Tanszéket évtizedekig a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián. Hogy Böröndi doktor nem nála diplomázott, az nyilvánvaló, hiszen akkor tudná, hogy a rendszerváltás előtti magyar hadsereg hadtáp rendszere olyan felkészült volt, hogy még a volt Jugoszlávia hadseregének II. Világháború előtti rendszerét is a mi rendszerünkkel, mint az akkori legmodernebbel, váltották fel. Sorra nyerték akkoriban a hadvezetési ás hadműveleti gyakorlatokat a magyar hadtáposok.
Az pedig köztudott, hogy egy hadsereg sikere a hadtápon múlik. Jó, jó! Tudom én, hogy azóta a teljes magyar tiszti állományt leváltották (Csurkától tudjuk, hogy “a szakértelem olcsó bolsevista trükk!”). Most meg még a maradék profi tisztet és tábornokot is rohamléptekben nyugdíjazzák. Viszont ha nem kellenek a jól képzett katonák, akkor ne tessék siránkozni itten! Az a helyzet ugyanis, hogy – bármennyire is hajtogatják – már régen nem a haza védelme, hanem a diktátorhoz való hűség a jó katona fokmérője.
Márpedig az előfelvételis harci tapasztalataira oly büszke kis magyar vezénylő generalisszimusz, akinek halála volt a pocakos tábornok (már nyilván nem az!), immáron semmitől sem retteg jobban, mint a Puccinitól. (Érted! Puccs-ini!) Ő maga mondta. Vagyis nem bízik a hadakban és annak régi, még a demokratikus rendszerben edzett tisztjeiben. Ezzel együtt én valahogy mégis úgy érzem, hogy ezzel a Böröndi doktor tábornokkal részesei vagyunk egy nagy átverésnek. Egy afféle katonai tréfának. Apám katonabarátai híresek voltak a nagy poénokról, és a nagy röhögésekről. Némelyikük egy-egy jó poénért a lelki üdvét is eladta volna. Az ország egyik legjobb vadászpilótáját például kétszer is előléptettek
ezredessé, hogy mindkétszer le is fokozzák rafinált tréfái miatt. Egy ízben például a MIG-21-essel átrepült a ráckevei Duna híd alatt és még ugyanabban a magasságban végigszáguldott vagy 3 kilométert a ráckevei Duna-ág felett. Borultak a horgászok befelé. Volt nagy röhögés a repülésirányítóknál, persze a kellő szigorúság mellett.
Na jó! Hát a horgász sporttársak már nem voltak olyan jókedvűek. Ugyanő egyszer elkapta apukámat a lépcsőházban, és a kérdésre, hogy mi újság, szomorúan elújságolta, hogy az asszony előző nap leküldte a szeméttel. Ahogy ballagott lefelé a lépcsőn megbotlott és majdnem elesett. Meg is mondta az asszonynak a véleményét. Gyula bácsi, fejezte be a történetét, én a szemetet többé le nem viszem! Ezekkel a történetekkel én csupán azt akartam illusztrálni, hogy nem vagyok meglepve a Böröndi doktoron.
Én az altábornagy úr poénjaiban a régi katonai humor újjászületését látom. Igaz, hogy az ő beosztásában általában már nem illik az embernek hülyét csinálni magából. Különösen olyan kijelentésekkel nem, amitől a szövetségeseink szája tátva marad a döbbenettől. Aztán pedig azonnal mozgósítják a teljes diplomáciai kart, hogy határozottan tiltakozzék a főkatona kijelentései miatt. De az is már mekkora poén, hogy “a katonanők maradéktalanul tartsák be az öltözködési szabályokat”, amire azért van szükség, “mert mindenkit fel akarnak készíteni arra, hogyan kell átvenni az elismeréseket”. A miniszterelnök viszont megnyugodhat, hogy jól választott. Ettől a tábornoktól nem kell tartania, ez nem egy Puccini, viszont legalább roppant vicces. Lehet rajta nagyokat röhögni.
Címkép: Weisz Béla