Posted by Balaicza Erika
>A betegségek megelőzése számomra belgyógyászként mindig is nagyon fontos és komoly téma volt. Az utóbbi években még hangsúlyosabbá és indokoltabbá is vált. A Covid19 fertőzés óta a lakosság szellemi-lelki és testi egészségi állapota a korábbiakhoz képest radikálisan tovább romlott. Nem a vírusfertőzés miatt elsősorban, hanem sokkal összetettebb gondok miatt: pl. az izoláció alatt és után elmaradt sok-sok fontos vizsgálat, kezelés és műtét miatt. Ezeket a betegeket hívom én a Covid-fertőzés és a hozzá kapcsolt intézkedések secunder (másodlagos) áldozatainak – már most is látható, hogy számuk nagyobb, mint a vírus okozta károké.
Az egészségügyből körülbelül 5500 ember távozott az elmúlt 2-3 évben, és várhatóan tovább növekszik a számuk. Ezek egy jó része pályaelhagyó lett (elsősorban az ápolók), másik részük külföldre távozott, vagy ezután fog elmenni. Ennek oka az egészségügyben tapasztalható zűrös, sokszor középkori állapotok, az eszközök, gyógyszerek hiánya és azok az áldatlan, lehangoló körülmények, melyek közt ott dolgozni kéne. Történtek olyan intézkedések is, melyek az orvosokat választás elé állították, vagy államiban maradnak vagy kilépnek és csak privát intézetben dolgoznak, és ha az államiban ellátnak valakit, akkor a privát intézetben azt már nem lehet fogadnia, kezelnie ugyanannak az orvosnak.
Meglepő, ha inkább kiléptek és magán egészségügyben dolgoznak tovább? Az állami intézményekben szinte csak kezdők vagy nyugdíj körüliek maradtak…. És ők is nagyon kevesen vannak, túlterheltek és óriási a káosz. Orvosként is gyakran mondom, államiba, intézetbe csak akkor megyek, ha a mentő visz és nem tudok önállóan másról dönteni – annyira elrettent még engem is, amit ott látok, a betegeimtől hallok. A kollégákat szidóknak pedig azt szoktam mondani, nem az orvos, hanem az egészségügyi (vagy inkább betegségügyi) rendszer a hibás…
Persze ma már a privát intézetek is extrémen túlterheltek, az ott dolgozók sem tudnak mindig mosolyogni, és ott is nagy a személyzethiány. Nincs megfelelő asszisztens és nővérképzés, alig lehet találni injekciózni, vért venni, EKG-t elvégezni tudó szakszemélyzetet. A recepciókon is sok helyen gyorstalpalón kiképzett, alig hozzáértő, a sok kérdésre nehezen válaszolni tudó, a rájuk zúduló agresszív betegek miatt kimerült, megfásult fiatalok ülnek. Nem könnyű senkinek sem a dolga… A tervezett és zajló intézkedések pedig nem úgy tűnik, hogy meg tudják oldani a gondokat.
A félelem, a bizonytalanság, a szorongás extrémen legyengíti az immunrendszert és sok testi-lelki betegségre fogékonyabbá tesz. Márpedig ebből az elmúlt években és most is bőséggel jut pl. a vírus miatt a médiában generálta eltúlzott pánik, hisztéria, a szomszédban zajló háború, a sokszor indokolatlan és szintén eltúlzott áremelkedések, a gazdasági és klímaválság, a munkahelyek bizonytalanná válása… miatt is. A félelem agresszívvé és indulatossá tesz, az emberek nagy része végtelen türelmetlen, labilis idegzetű, szorong, pánikol, apróságok miatt is inadekvátan túlreagál, dühhel, haraggal, fenyegetéssel, rosszindulatú beszólásokkal, interneten és szóban is durva és támadó, minősíthetetlen le-és beszólásokkal, minősítésekkel. Olyan, mintha a népesség jó része elveszítette volna az önkontrollt. És persze ez sem marad testi tünetek ill. betegségek nélkül, mert az agresszió, a félelem sok szervi bajt okoz: magas vérnyomást, magas vércukrot, növeli az infarktus és stroke gyakoriságát…, a reménytelenség, a kiúttalanságérzés a félelem pedig a daganatok és az autoagresszív kórképek kialakulási kockázatát.
A természet(esség) hiánya is beteggé tesz bennünket. A hozzám érkező betegek igen jelentős hányada emésztési és immunológiai problémával küzd. Ezek nagyon nagy része annak köszönhető, hogy a természettől elszakadva, azt pusztítva élünk. Az ételek és italok egy része a vízen és són kívül már alig tartalmaz természetes komponenseket. Az állattenyésztéskor hormonok, gyógyszerek, vegyszerek tömege jut a húsokba, persze a növénytermesztés sem különb, és már mi orvosok sem tudjuk, mi mire hogyan hat, amikor ezekből az élelmiszer- imitátorokból a szervezetünkbe jut több is. Egy biztos, sok emésztési és immunrendszeri bajt, allergiát, intoleranciát okoznak, és megágyaznak sok később kialakuló krónikus betegségnek. Ráadásul a túlfogyasztás, az elhízás is alattomosan pusztítja a szervezetet, és addig, míg nem válik egyértelművé, hogy a baj már visszafordíthatatlan, a legtöbben nem veszik ezt egyáltalán komolyan.
Mások viszont ilyen-olyan porokkal, netről szerzett ellenőrizetlen összetételű szerekkel próbálják az alakjukat, súlyukat és izmaikat formálni. Rengeteg reményteli szerről (adalékok, cukorpótló édesítők, fogyasztószerek, gyógyszerek, injekciók, oltások…) derül ki utólag, hogy mennyire nem válik be, sőt több bajt okoz, mint amennyi haszna van. Ezért ezek használatával is legyen mindenki óvatos.
Gyakran hangzik el a kérdés: „Doktornő, mi okozta a bajomat”? Azt hiszik, egy kiváltó ok van és azt akarják megtudni, talán megoldani, elkerülni. Csakhogy nagyon kevés az a betegség, ami valóban monokauzális (egy okú), a legtöbb bajnak sok oka van. Azt szoktam mondani, a pohárba sok csapból csöpög, folyik vagy ömlik a víz, sőt már a születésünkkor sem üres, és nem az utolsó csepp az, +amitől betelt a pohár, nem az egyedül a kiváltó ok. A bennünk szunnyadó, szülőktől örökölt betegségek hajlamának kibontakozása jórészt rajtunk múlik, azon, hogy mennyit és mit eszünk, illetve iszunk, mennyit mozgunk, eleget pihenünk-e vagy testünket élő robotgépként kezeljük, ápoljuk, gondozzuk, becsben tartjuk, vagy sem? Persze az életünk során kialakuló fertőzések, gyulladások is beindíthatnak komolyabb bajokat. Ám ezek mértéke is nagyrészt azon múlik, mennyire ép és aktív az immunrendszerünk, mennyire van túlterhelve az anyagcserénk, mennyire jó a szervezet regeneráló ereje? Tehát aki törődik az egészségével, az szélesebb spektrumban kell foglalkozzon vele… A praxisomban elsősorban eze önvédő és regeneráló rendszerek erősítésével és a betegség megelőző szűrésekkel próbálok segíteni.
A nagy bajok legtöbbször apró és nem túl feltűnő tünetekkel adnak magukról hírt, pl. a hasi daganatok gyakran csak puffadást, hasi diszkomfortot vagy a széklet állagának megváltozását okozzák, a nőgyógyászati vagy más kismedencei daganatok néha jelentkező alhasi fájdalmat, esetleg vizelési eltérést idéznek elő, az agydaganat időnkénti fejfájást és a tüdőrák köhécselést, terheléskor nehezebb
légzést, fáradékonyságot… Ezeket a legtöbben nem veszik komolyan és már csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor a nagybaj már ordít: vérzés vagy nagy fájdalomvan. Ilyenkor szoktam mondani, milyen kár, hogy ezeknél az apróbb jeleknél nem jelenik meg egy jelzés a homlokunkon, mint az autónkban: MENJ SZERVIZBE! És addig nem tűnik el, nem hagy békén bennünket, míg tényleg elvisszük a testünket a szakszervizbe. Azt nem értem, hogy a szervezet jelzéseit miért nem vesszük komolyan, miért bánunk mostohábban és gondatlanabbul vele, mint az autónkkal, a motorral vagy, más használati tárgyunkkal?? Olyan sok testi-lelki jelzés van, ami időben figyelmeztet minket. Vegyük őket komolyabban, mielőtt a komoly betegség állít meg, és kényszerít hosszabb pihenőre.
A szerző belgyógyász főorvos