Posted by Feledy Botond
>2007 óta fél lábbal mindig a sajtóban álltam. Volt ebben saját próbálkozás, távirati iroda, szabadúszás is. Nem sokkal később egyetemi keretek közt foglalkoztam a területtel, majd dezinformációs kampányokat kutattunk. Így több szerepet is kipróbálhattam az újságírásban. Néhány dolog trendszerűen kikristályosodott, lényegében a szemem előtt, ahogy együtt öregedtem az iparággal.
A sajtó első aranykorában, a huszadik század második felében, az olvasók tartották el az újságjaikat. Szépen kifizették a sarki árusnál, és ebből megélt a szerkesztőség. Ezután a kapitalizmus a hirdetések formájában elkezdte a bevételi modellt átalakítani. Egyre több pénzt lehetett a hirdetéseken keresni, míg az előfizetői díjak messze nem nőttek ezzel arányosan. (Nézzétek meg a lenti szép ábrát!) Majd jött az internet és minden újra megváltozott.í
A legveszélyesebb trend az ingyenes információ illúziója lett. Vagyis az, hogy úgy tűnt, mintha lennének ingyenes újságok. Ilyen persze nem létezik, mert valakinek mindig fizetnie kell a számlát. Ebben az alműfajban két modell alakult ki. Az egyik a pénzgyár. Leegyszerűsítve: kattintékony címekkel operálva „optimalizálták” a hirdetési bevételt.
Alighanem a műfaj egyik legszélsőségesebb esete a montenegrói Veles nevű faluban történt. A 2016-os amerikai elnökválasztásra toltak be végtelen mennyiségű trollhírt a helyi fiatalok, akik még angolul is alig tudtak. Ezen a hirdetési algoritmusok miatt dollárezreket kerestek, valós társadalmi kárt okozva több ezer kilométerrel arrébb úgy, hogy a nagy szolgáltatók akkor még a fülük botját se mozdították. Az egyik összeesküvés-elmélet szerint Hillary Clinton gyerekeket tartott egy washingtoni pizzéria (a Comet Ping Pong) pincéjében (aminek a valóságban pincéje se volt), ahova végül szélsőjobboldali konspirációfogyasztó fiatalok törtek be fegyverrel, hogy kiszabadítsák (a nyilván nem létező) fogvatartottakat. Hát így került az újságírás egy furcsa negatív spirálba.
A másik modell, amely a clickbait sikerét látva kifejlődött, a politikai tulajdonban lévő újság. Itt a mintázat szerint tipikusan a politikaközeli tulajdonos fizet – általában járadékvadászatból származó bevételből – egy teljes szerkesztőséget, akik viszont politikai megrendelésre dolgoznak.
Mindkét esetben világos, hogy a szerkesztők nem az olvasók igényeit igyekeznek kiszolgálni, hanem a tulajdonosi érdeket, hiszen a megélhetésük onnan származik, legyen az politikai, vagy éppen sima harácsolás. E modellek működését sokáig csak katalizálta a közösségi média. Ezzel szemben jelent meg újra, lassan, de valós igény alapján, az újságolvasók által eltartott újság eredeti modellje az internet világában is.
Végül Közép-Európában is beindul a saját előfizetőkre illetve támogatókra épülő modell. Ez Szlovákiában, a cseheknél és máshol is hamar szárba szökkent, Magyarországon ez inkább támogatói vonalon indult, odaát előfizetői alapon. A lényeg mégis az, hogy az újság annak szól, aki pénzt ad érte, akár támogatás, akár előfizetés legyen az. Ez a demokratikus független középosztály társadalmi befolyásának az alapja, és ez az a középosztály, amely a társadalom kiszolgáltatott csoportjaival koalíciót alkothat.
Amikor azon gondolkozunk, hogy mit érdemes tenni a hazai demokráciáért, valójában a hétköznapi cselekedetek számítanak. Legyen szó itt épp a Partizán támogatásáról, de ugyanúgy arról, hogy a lépcsőházban beszélgetünk, vagy közösséget építünk és önkénteskedünk, illetve hogy hol milyen példát mutatunk. Ezekből a hétköznapi gesztuskból áll össze a társadalom szövete. Erősítsük ezt, mert a fékek és ellensúlyok demokratikus rendszerének is bizony elkél az olajozás! Támogassátok a Partizánt, és minden más hiteles, jó kezdeményezést!
Heti Feledy/Partizán
Címkép: Freedom of the Press