Posted by Dobozi István
>Az utóbbi időben sokan kongatják a vészharangot a dollárhegemónia
fölött. Tartania kell-e Washingtonnak a számára előnnyel járó globális
kulcsvaluta trónfosztásától? Milyen erők hatnak a dollár pozíciójának
gyöngülése és a jelenleginél többpólusú nemzetközi valutarendszer
kialakulása irányában?
Az amerikai dollár a második világháború óta élvezett kulcsvaluta-
hegemóniája nem egy kihívással néz szembe. Hosszú távon fontos tényező az
Egyesült Államok súlyának fokozatos, tartós süllyedése a világgazdaságban. A
világexportban például az USA részaránya már csak nyolc százalék, szemben
Kína tizenkét százalékával. Kína lekörözi Amerikát úgy is mint a világ
legnagyobb hitelezője és külföldi devizatartalékolója. A kínai GDP csak a
hivatalos valutaárfolyamon kisebb, mint az amerikai, vásárlóerő-paritáson
mérve már nagyobb.
A dollár mégis viszonylag erősen tartja magát. A világkereskedelem és a
nemzetközi adósságok felét továbbra is dollárban jegyzik. Bár a világ
valutatartalékaiban ötvennyolc százalékra süllyedt a zöldhasú aránya, a
nemzetközi devizapiacokon csaknem kilencvenszázalékos fölénnyel a dollár a
király.
A gazdaságtörténetben minden hegemón szerepre pályázó, feltörő hatalom
idővel elérte, hogy nemzeti pénze legyen a világ fő kulcsvalutája. A kínai
vezetés nem reklámozza, de nem is nagyon titkolja, hogy a jelenleginél jóval
kiegyensúlyozottabb, többpólusú nemzetközi valutarendszerben lényegesen
növelni akarja a jüan súlyát – nyilvánvalóan a dollár rovására. (A globális
valutatartalékokban még mindig csupán három százalék a jüan részesedése,
miközben Peking kezében van a világ legnagyobb, Amerikán kívüli
dollártartaléka.) Pekingben szemérmesen a jüan „nemzetköziesítésének”
hívják a hosszú távú dollártalanítási célkitűzést.
Kína nincs egyedül. Főként az elmúlt években Moszkva nagymértékű
dollártalanítást hajtott végre. Például a kétszázmilliárd dolláros Nemzeti
Vagyonalapból teljesen száműzték az amerikai valutát, jórészt a jüan javára.
Luiz Inácio Lula da Silva, az új brazil elnök a napokban a következőt mondta:
„Állandóan az motoszkál a fejemben: miért kell az egész világnak dollárban
kereskednie?” Nem meglepő ezért, hogy az új elnök teljes támogatásáról
biztosította a BRICS-országok (Kína, India, Oroszország, Brazília, Dél-Afrika)
dollárellenes céllal elgondolt közösvaluta-tervét, amiből, ha lesz valami,
véleményem szerint a jüan körül forog majd.
Brüsszelben is vannak olyan hangok, amelyek elégedetlenek az euró EU-n
kívüli korlátozott nemzetközi szerepével, például azzal, hogy két évtized alatt
sem sikerült egyötödnél magasabbra növelni súlyát a globális
valutatartalékokban.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság korábbi elnöke nyíltan kiállt amellett,
hogy csökkentsék az Amerikától való pénzügyi függőséget az euró nemzetközi
tartalékvaluta-szerepének fokozása révén.
Abnormálisnak nevezte például azt a tényt, hogy az EU energiaimportjának
nyolcvan százalékáért dollárban fizetnek, miközben az energiabehozatalnak
csak pár százaléka származik az Egyesült Államokból.
A másik komoly kihívást Washington saját magának köszönheti azáltal, hogy
a dollárt mind sűrűbben és erőteljesebben geopolitikai fegyverként veti be az
Egyesült Államok ellenfeleivel szemben, gyakran szorosan koordinálva a
szövetségesekkel. A Financial Timesban közölt friss statisztika szerint az USA,
az Európai Unió, az Egyesült Királyság és Japán a világ országainak csaknem
harmadával (!) szemben alkalmaz valamilyen pénzügyi szankciót, ami nagy
ugrás a három évtizeddel korábbi tíz százalékhoz képest. Általában kisebb,
gyöngébb országok kerülnek a célkeresztbe. Oroszország mostani kiterjedt
szankcionálásával – többek között a dolláralapú nemzetközi fizetési
rendszerből (SWIFT) való kirekesztéssel és a külföldi bankokban lévő,
háromszázmilliárd dollárra rúgó orosz devizatartalék zárolásával – azonban
lényegesen megnőtt e pénzügyi fegyver hatóerejének szintje.
Az elharapózó pénzügyi szankciók láttán, kiváltképp a globális Délen, egyre
több kormány érzi szükségét annak, hogy korlátozza a dollárban lebonyolított
kereskedelem és pénztranzakciók súlyát. Köztük vannak még az USA egyes
szövetségesei is, például Thaiföld, a Fülöp-szigetek, Szaúd-Arábia és
Törökország.
Ma már száznál több ország központi jegybankja tervezi a digitális nemzeti
valuta bevezetését, ami további kihívás elé állíthatja a dollárt. Kína a digitális
jüant 2020 óta tartja nagyszabású, számos régióra kiterjesztett
próbaüzemben. Távlati cél az e-jüan dollárhelyettesítő alkalmazása a
kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokban is. Emellett Peking már majdnem egy
évtizede sikeresen működteti saját nemzetközi pénzügyi fizetési
infrastruktúráját (CIPS), amelynek kifejezett célja az alapvetően dollárbázisú
és washingtoni befolyású SWIFT-rendszertől való függőség fokozatos
leépítése. Mivel a kínai külkereskedelem több mint kétharmadát még mindig
dollárban számolják el, lesz mit csökkenteni.
Végül szólni kell az aranyról, a dollár új-régi riválisáról, amely az utóbbi
hónapokban izgalomban tartja a nemzetközi pénzvilágot. Az egyre
súlyosbodó nemzetközi geopolitikai és világgazdasági helyzetben a pénzpiaci
szakértők többsége a dollár további erősödésére számított, ám az ellenkezője
következett be: a dollár gyöngült, miközben az arany ára rakétaszerűen kilőtt.
Az utóbbi fél évben a sárga arany dollárban jegyzett ára a negyedével drágult,
s hajszál híján elérte a történelmi rekordot.
Mi történt? Spekuláns pénzpiaci ügynökök szállták meg az aranypiacokat?
Nem. A Kínai Népbankkal az élen a globális Dél fontos központi jegybankjai –
mintha összebeszéltek volna – együtt tobzódtak az aranytőzsdéken, s rövid
időn belül százöven százalékos keresletnövekedést produkáltak. E
folyamatnak még nem látni a végét. Nem történt más, mint stratégiaváltás a
jegybankok nemzetközi tartalékképzésében: a geopolitikailag rizikósnak
érzett tartalékdollár egy részét a politikailag semleges aranyra cserélték, amit
aligha lehet szankciós fegyverként bevetni.
A nemzetközi szakirodalomban egyesek már az amerikai dollárkirály közelgő
trónfosztásának a lehetőségét vizionálják. Erre azonban jó ideig nem kerül
sor. A dollár jövőbeli világpozíciója – a Washington Post találó szóképével élve
– „ezernyi tűszúrástól” gyöngülhet meg. A vezető, bennfentes kulcsvaluta
sokáig élvezheti a tehetetlenségi nyomaték előnyeit. Úgy, mint az angol font,
amely – noha Amerika már a XIX. század végére a világ legnagyobb gazdasági
hatalma lett – csak a második világháború után adta át a helyét a dollárnak
mint vezető kulcsvalutának. Minden bizonnyal ennél sokkal kevesebb idő kell
majd ahhoz, hogy a jelenleginél jóval inkább multipoláris nemzetközi
valutarendszer lépjen a dollárhegemónia helyébe. Sok múlik azon, hogy
Washington felülvizsgálja-e a dollár geopolitikai fegyverként való kiterjedt
alkalmazását, ami éles ellentmondásban van a vezető kulcsvaluta „globális
közjószág”-szerepével a nemzetközi pénzügyi rendszerben.
A szerző a Világbank korábbi vezető közgazdásza