Posted by >Nem is tudtam, milyen jó dolgom volt nekem gyerekkoromban, csak most tudom értékelni. Akkor minden természetes volt. Anyu otthon dolgozott, varrt, s mire hazaértem az iskolából, mindig volt főtt étel.
Mire felkeltem, a forró kakaó már ott gőzölgött az asztalon, az uzsonna becsomagolva szintén. Fogalmam sincs, hogy bírta az egész napi strapát. A kertben a virágok is mindig gyönyörűek voltak, ahhoz is nagyon értett. Igaz estefelé már tudott mérges is lenni, egyszer emlékszem, végigkergetett minket a lakáson, hogy hová dugtuk a szemüvegét. Ilyen ugyanis előfordult, mert az öcsémmel együtt eldugtuk, hogy ne varrjon, hanem velünk foglalkozzon. De most nem voltunk bűnösök, szaladtunk is egészen ki a világból. Egyszer csak ránéztem anyura és elkezdtünk Öcsivel együtt hahotázni. A fején volt. Először a nevetőgörcstől csak mutogatni tudtunk, de ő is rájött mi az ábra. Leült mellénk a szőnyegre és ott nevettünk még jó ideig.
Fura, hogy a szemüvegemet én is sokszor feltoltam a fejem tetejére. Még debreceni pályakezdő újságíró voltam, amikor két gyakornok fiú mesélte, hogy a vonaton utazva, barkobáztak. S találd ki, mi volt a feladvány, kérdezték. Honnan tudnám, néztem rájuk. A szemüveged a fejed tetején. Szóval egyfajta védjegyem lett a fejtetőre tolt szemüveg. Anyura is legtöbbször úgy gondolok, hogy ül a gép előtt és hogy messzebbre is lásson, mit csinál a leánykája, ott a haján az okuláré.