Posted by Nagy Bandó András
>Közhelyekké lett mondatokba foglalt alkotói gondok: háborúban hallgatnak a múzsák, Auschwitz után nem lehet verset írni. Eközben bököd és biztat „a múzsa”: hajózni és írni muszáj. Nehéz elviselni a naponta szajkózott gyalázatos és förtelmes hazugságot: az ellenzék háborúpárti. Anyád, mondta minap egy barátom, és nincs olyan nyomdafesték, mely a további szavait elbírná.
Tegyük föl a kérdést: ki a háborúpárti? Aki háborúzni kezd. Aki a meglévő békét háborúzásra változtatja. Tavalyi történet: Orbán Viktor békemisszióban járt Putyinnál. Dolgavégezetten hazatért, és egy-két nap múlva elözönlötték Ukrajnát az orosz seregek. Ezt hozta a békemisszió. Azóta tart a háború. Ha Orbán békepárti, akkor lépjen Putyin sarkára. Nála és tőle követelje a békét. Ha pedig nem lesz béke, mondja ki, hogy nem a magyar ellenzék, hanem Putyin a háborúpárti.
Ennél többet sem írni, sem üzenni nem tudok. Arra gondoltam, Bertolt Brecht szavaival ecsetelem a helyzetet, néven nevezve, hogy az idézett szavakat melyik szereplő mondta a Kurázsi mama és gyermekei című drámájából. (Fordította Nemes Nagy Ágnes)
Az őrmester: Látszik, itt rég nem volt háború. Honnan is volna bennük erkölcs, kérdem én. A béke az disznóól, rend csak a háborúban van. Békében a nép elvadul… Csak a háborúban vannak tisztességes lajstromok, regestrumok, csak akkor rakják bálába a bakancsot, zsákba a gabonát, embert-barmot akkor számlálnak, szállítanak, mert jól tudják: rend nélkül nincs háború. (…) Mint minden jónak, a háborúnak is nehéz a kezdete. Ha aztán nekilendül, tart is; akkor már az emberek a békétől ijednek meg, mint a kockajátékos, hogy abba kell hagynia a játékot, mert össze kell számlálnia a veszteséget. De persze előbb a háborútól ijednek meg. Új még nekik.
Kurázsi mama: Rendes országban nem kell erény, mindenki közönséges ember lehet, se nagy bölcs, se nagy hős.
A tábori pap: Ne legyen már olyan érzékeny. (…) Nem közönséges, hanem különleges háború… (…) Boldogok a békességre igyekezők, ez a jelszóm a háborúban.
Kurázsi mama: Általában elmondhatjuk, hogy nekünk, közönséges embereknek a győzelem és a vereség is sokba kerül. (…) Várj a békére, akkor rázhatod a rongyot.
A tábori pap: Mindig vannak olyanok, akik körbeszaladgálnak, és azt fecsegik: „Egyszer vége lesz a háborúnak.” Én azt mondom, hogy a háborúnak egyszer vége lesz, azt nem lehet mondani. Következhet egy kis szünet, talán ki kell fújnia magát a háborúnak, vagy hogy úgy mondjam, baleset érheti. Efelől nincs biztosítva, hisz semmi sem tökéletes ezen a földtekén. Tökéletes háború, amelyről elmondhatjuk, hogy nincs rajta kifogásolnivaló, talán sose lesz. Hirtelen megtorpanhat, valami előre nem látott dolog az útjába vághat, mindenre nem gondolhat az ember. Valami kisiklás, és bent vagyunk a slamasztikában. S akkor megint húzhatják kifelé a háború szekerét a sárból! No, de a császárok, a királyok meg a pápa majd megsegítik ínségben. Így nincs semmi félnivalója, és hosszú életű lesz a földön.
A tábori pap: Azt mondhatnám, van béke a háborúban is, vannak azért nyugalmas pillanatok. A háború kielégít minden szükségletet, még a békéseket is, erről gondoskodnak, különben nem is tarthatná magát. (…) Ellövik a fél lábadat, erre irdatlan ordítozást csapsz, mintha valami nagy eset történt volna, de aztán megnyugszol, vagy pálinkát kapsz, végül megint csak ugrabugrálsz, s a háború éppúgy folyik, mint azelőtt. (…) Mért kellene megszűnnie?
Kurázsi mama: Légy okos, a háború még egy picit tovább tart, s mi szerzünk egy kis pénzt, hadd legyen a béke még szebb.
A tábori pap: Az a legrosszabb sors, ha valaki tetszik a katonáknak. Azokat össze-vissza hurcolják, míg végük. Láttam már nem egyet, akinek csinos volt a pofácskája, aztán nemsokára olyan lett, mint az ördög nagyanyjáé. Nem guggolhatnak békén egy fa mögé, mindig félniük kell, fertelmes az életük. Úgy van ez, mint a fákkal. A sudárakat, magasakat kivágják gerendának, és a görbék örülhetnek az életüknek. Voltaképpen szerencse dolga.
Kurázsi mama: Nem engedem, hogy elvegyétek a kedvem a háborútól. Mondják, lekaszálja a gyöngéket, de azok békében is elvesznének. Csak a háború jobban táplálja az embereit. (dalol)
Légy csak kitartó, mert ha küzdesz,
Lesz végül zsákmány, rengeteg,
Mivel a háború is üzlet,
Csak ólmot árul sajt helyett.
A tábori pap: …ha maga úgy fogadja a békét, mint egy ócska, taknyos keszkenőt, csak két ujjal nyúl hozzá, akkor fellázad bennem az ember; mert látom, hogy maga nem akar békét, hanem háborút, mert fut a haszon után, de ne feledje el a régi szólás-mondást: „Hosszú nyelű kanállal vacsorálj a halállal.”
Az írnok: És a béke, azzal mi lesz? Én cseh vagyok, és szeretnék valahogy hazakerülni.
A tábori pap: Úgy, szeretne? Hajaj, a béke! Mi lesz a lyukból, ha fölfalták a sajtot?
Kurázsi mama:
A háború száz évre biztos,
Romokat épít, bajt növeszt,
Hadiszerencse fordul itt-ott,
De a közember rajta veszt.
Az étke mócsing, rongya keshedt,
Lopják a zsoldját főkutyák –
De csoda mégis olyakor eshet,
Vonuljunk rendben csak tovább!
Elmúlt a tél! Süss fel, te nap!
Új fű borul a holtra már,
De aki még nincs a föld alatt,
Kapcát cserél és talpra áll.
A tábori pap: Azok a bűnösök, akik háborút csinálnak, s állatot az emberből.
Kurázsi mama: Átkozott háború.