Hamarosan nyit a Thália Nyárikert

Posted by

Csodás természeti környezetben, Salföldön nyílik meg a Thália Színház nyári játszóhelye, a Thália Nyárikert, amely kamaradarabok, koncertek befogadására alkalmas fedett színpaddal és 250 fős nyitott nézőtérrel várja a produkciókat és az érdeklődőket.

Salföld a Balaton északi partjától három kilométerre, a Káli-medence kapujában, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szívében helyezkedik el. Jelentős geológiai, botanikai és népi építészeti emlékekkel is büszkélkedhet, igazi színtere a kikapcsolódásnak és a pihenésnek. Ezen a kivételes helyszínen kínálja kulturális programjait – az idei nyáron először, június közepétől augusztus végéig – a Thália Nyárikert.

Szombatonként, a Thália Színház szórakoztató produkciói várják az idelátogatókat, továbbá kiváló befogadott elődások, gyerekelőadások és koncertek.

Június 17-én, délelőtt, kiváló gyerekprogram a Csukás István legendás és kevésbé ismert meséiből készült előadás, aI. Este pedig Yasmina Reza egyik legismertebb remekműve, a Művészet veszi át a színpadot, rendezője Béres Attila.

Június 24-én, délelőtt ismét a gyerekeké a tér – a színpadon a nagy sikerű Boribon kötetek nyomán készült előadás, a Boribon nyaral, míg 19:30-tól a Férfi és Nő 4× című produkció lesz látható, Rusznyák Gábor rendezésében.

Július 1-én Elek Ányos előadása, a Bőröndmesék szórakoztatja majd a kicsiket és nagyobbakat, este pedig jön Pindroch Csabával a Segítség, megnősültem!

Július 8-án ismét a Csukás-mese nyitja a napot, hogy aztán egy frissen alakult zenekar, az Ónodi Eszter & The Open Pub vegye át a minőségi szórakoztatás stafétabotját – a koncert 20:30-kor kezdődik.

Július 15-én a délelőtti János vitézt – a Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója alkalmából készült produkciót – a Telefondoktor váltja, Göttinger Pál előadásában.

Július 22-én a Thália Nyárikertbe érkezik az óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló interaktív mese, A kerek kő, és később Udvaros Dorottya zenés önálló estje.

A hónapot 29-én, délelőtt a Boribon nyaral zárja, este pedig a Miskolci gyökerek, Aranyosi Péter és Vida Péter közös szórakoztató estje kerül színre.

Augusztus 12-én a gyerekprogram ismét a Bőröndmesék lesz, este pedig a Balaton Zenekar koncertje tölti be a teret.

Augusztus 19-én, délelőtt a János vitéz, este a Tudod, hogy nincs bocsánat, Földes László Hobo József Attila-estje lesz látható.

A programsorozatot augusztus 26-án Martin McDonagh: A nagy kézrablás című fekete komédiája, a Thália Télikert előadása zárja.

Fotó: Thália Színház

Bővebb információ és jegyvásárlás a Thália Színház weboldalán. www.thalia.hu