s.p.
„Nincs netem, nem fogok részt venni a lakógyűlésen”. Ez az üzenet a csak interneten fogható (frekvenciafosztott) rádió Ez itt a fórum című műsorában bukkant fel.. Magam is neten hallgató, azt mondtam magamban: ugyan már, nincs netje, de hozzászól a netes műsorhoz. Akadt hallgató, aki e tárgyú hüledezését a műsorban osztotta meg. Kedvem lett volna csatlakozni az illetőhöz, „netezőként” annyira furcsának tűnt számomra, ez a „nincs netem-es” elutasítása a “fővárosi lakógyűlésen” (internetes körkérdésen, szavazáson)) való részvételnek.Csakhogy, már a műsoridő utolsó perceiben, betelefonált egy idős asszony, és elmondta, hogy bizony neki nincsen netes hozzáférése, de van kábeltelevízió náluk, és ő a kábeltévé megfelelő sávjában hallgatja a netes rádióadást (amikor éppen nincs adáshiba, vagy arra hivatkozó kimaradás). Az állandó lakcímén természetesen megkaphatja az egyedi azonosítóját, amivel szavazhat a fővárosi lakógyűlésen, csak éppen a szavazó lapjának postai feladása bajos: a közeli kispostát bezárták, a legközelebbi tíz kilométernyire, a nagy bevásárlóközpontban található; ezt az oda-vissza húsz kilométert a sárga csekkek befizetése miatt havonta négyszer kell megtenniük a szintén nyugdíjas férjével. Minden fillért be kell osztaniuk; ötödik postai zarándoklat nem fér bele. Aki „netező”, az okkal hüledezhet, de most már – valami egészen máson.