Posted by Tamás Ervin
>A Medián vezetője, Hann Endre által indított személyiségi jogi perben a bíróság elsőfokon még Hann javára döntött, sérelmesnek találta a film körüli kommunikációt, ami alkalmas jó hírneve megsértésére. Mindkét fél fellebbezett, Hann azért, hogy magát az Elkxrtuk filmet is személyiségi jogilag aggályosnak nyilvánítsák és az elsőfokon megítélt 1,5 millió forintos sérelemdíj kétszeresét kérte. A másodfokú tárgyaláson ezt a fellebbezést keresetváltoztatásként értelmezte, és alaptalannak találta a bíróság Hercsik Zita, Fintha-Nagy Péter és Kovaliczky Ágota vezette tanácsa. Megállapították (amit a felperes maga sem tagadott), hogy ő közszereplő. Azt is fontosnak tartotta a tanács aláhúzni, hogy a film témája közügy, ugyanakkor szerintük világos, hogy az Elkxurtuk csupán egy kitalált játékfilm, a véleménynyilvánítás eszköze. Márpedig fikción tehát nem lehet számon kérni holmi tendenciózus torzítást, a papírmasé figurák megjelenítése, az átlátszó kormánypropaganda műkritikák tárgyai lehetnek, nem pedig bírósági ítéleté.
És most az okfejtésből egy hosszabb idézet következik: A bíróságnak azt is meg kellett megállapítania, hogy egy nézőben milyen hatást vált ki a film. A másodfokú ítélet indoklása szerint a néző tudja, hogy nem valós eseményeket lát, hanem fikciót. Ezen pedig az sem változtat, hogy a film elején szerepel a „Megtörtént események alapján” felirat, illetve bejátszanak akkori felvételeket. A bíróság szerint ezek csak izgalmasabbá teszik a filmet. Miután világos, hogy kitalált történetről van szó, fogalmilag kizárt, hogy „a tényleges valósággal összevetett jogsértésként értelmezzék. A bíróság álláspontja szerint a filmet együtt kell vizsgálni a hozzá tartozó kommunikációval, mert az összhatás miatt kérte a sérelem megállapítását Hann. Ugyanakkor – hiába teszi a filmet reklámozó honlap egyértelművé, hogy az Elkxrtukban szereplő Endrét Hann Endrével kell azonosítani – a bíróság úgy ítélte meg, hogyha a filmbeli ábrázolást nem tekinti jogsértőnek, akkor a film körüli kommunikációsem lehet az.
A tekintetes bíróság tehát veszi magának a bátorságot arra, hogy kijelentse: a néző tudja, hogy nem valós eseményeket lát, hanem fikciót. Abba most ne menjünk bele, hogy a mozi mennyiben él a kitaláltság és a megtörténtség közti mezsgye elsimításával, elég ha kínos mosollyal kísérjük azt a megjegyzést, hogy a néző számára világos, hogy amit lát, az megtörtént ugyan, de az élmény, az élvezhetőség kedvéért itt-ott hatásosabb eszközökkel éltek az alkotók. Igen, az átlag néző nagyon is alkalmas rá, hogy szétszálazza a valóban megtörtént eseményeket a megrendezettől, ezt igazolja, amikor a brazil filmsorozat Isaurájának rendeztek a magyar rajongók gyűjtést, hogy segítsenek sorsán. Tessék elhinni, hogy a film egyetlen célt szolgált. Azt. Készült ilyen már elég, igénytelen is, igényesebb is, csak tessék annak nevezni, ami. Úgy könnyebb elfogulatlan ítéletet hozni, különösen egy olyan ember panaszának elbírálásakor, aki egész szakmai életútján sokat adott arra, hogy hiteles maradjon, hiszen ez munkája alfája és ómegája. Mint közvélemény-kutató, nincs párt, politikai szereplő, aki ne haragudna rá, mert intézetének mérései nem voltak számára szívet melengetők. Ugyanakkor szakmatársai is elismerik a Medián pontosságra, objektivitásra való törekvését, egyik legmegbecsültebb intézmény az egyre szaporodó közvélemény-kutatói táborban. Közléseikben soha nem érhető tetten privát elfogultság, elemzéseik szigorúan tárgyszerűek – a többiektől eltérő eredményeik többször álltak legközelebb a ténylegeshez. Nos,
erről a Hannról szól – egyáltalán nem a fikció ködösítésével – a filmbéli széllel bélelt alak, aki 2006-ban aktív résztvevője volt az összeskűvésszámba menő politikai bűncselekménynek.
Belefér-e egy ekkora (kitaláltságot szimuláló, de az azonosítást még az alkotók által is megerősített) rágalom a művészi szabadság körébe csak azért, mert egy közszereplőnek többet kell elviselnie, mint egy átlagpolgárnak? Hol és mikor ér el a hamisítás addig a fokig, amelynél a jog már közbelép? Egy érzékeny szakmát űző megtámadott mikor vélheti okkal úgy, hogy nem csak becsülete, hanem a hitelével (éppen foglalkozása miatt) szorosan összefüggő egzisztenciája is veszélybe kerül?
A másodfok magyarázata több sebből vérzik, az ítélet párját ritkító és valamelyest rímel a Fidesz-frakció törvényjavaslatára, amely megengedőbb szeretne lenni a közszereplőkkel kapcsolatos brutálisabb írásokra, rágalmakra, egyre gátlástalanabb lejáratásokra,privát sértésekre. Furcsa módon mindezt a sajtószabadság amúg nem éppen felkent bajnokai szeretnék elérni, talán azért, mert szócsöveik helyreigazítási perei sokszorosak a függetlenebborgánumokétól, egyoldalúsága, csúsztatásai sokszor brutálisak, alapvető szakmai, etikai sár tapad rájuk.
De ami még talán ennél is fontosabb: a közélet eldurvult, útszéli hangját nincs aki visszafogja. Sőt, ezzel a stílussal, elszabadult gondolatfutamokkal, gyűlöletet szító verdiktekkel lehet bekerülni a hírekbe. Unalmas a higgadt tárgyilagosság, az indulatszavak, minősítések kerülése. Bárminek a kifejtésére, az összefüggések árnyaltabb megközelítésére sem igény, sem idő. Az információs sztrádán nincs sebességkorlát, mindenki tisztán lát és önfeledten kiabál ezek nélkül is. A társadalmi együttélés normái sérülnek nap mint nap boltban, úton, otthon és munkahelyen.
A másodfokú bíróság döntése pedig azt üzeni, hogy ideje mindenkinek megtanulnia, hogy ez egy új világ. A régi szabályok már nem érvényesek.
Címkép: Hahn Endre és „Endre”