Nincs mit tenni, lemondok

Posted by

Kenderesi Ildikó (FB)
(Egy újabb tanító távozik. Fészbuk oldalára feltette az utolsó tablóképét.
A szerk.)
Húsz évnyi viszony után, hosszú vívódás eredményeként született meg
bennem a döntés. Nagyon szeretek tanítani, nagyon szerettem a
Szentistvántelepi Általános Iskolában tanítani. Mindig úgy képzeltem,
hogy ebből az iskolából megyek majd nyugdíjba. A terv ez volt. Mindent
próbáltam, ami emberileg lehetséges, hogy felhívjam a figyelmet az
oktatás ezernyi problémájára. Nincs más eszköz a kezemben, mint
lemondani. Egy mínusz a közoktatásnak. Még ezt tudom tenni. Pintér
eligazítása után, amit testközelből éltem- és éreztem át, tudtam, hogy
nem bírok tovább maradni. A státusztörvény-tervezet pedig csak
megerősítette ezt az elhatározásomat. Ez a tervezet minden pontjában
ártalmas az oktatás összes szereplője számára. Ha semmi nem
valósulna meg belőle, akkor sem lenne maradásom, mert önmagában az
ötlete is vérlázító és elfogadhatatlan.
Fájó, nehéz döntés volt, de felszabadító is egyben. Köszönöm azoknak a
gyerekeknek, szülőknek, kollégáknak, barátaimnak, a családomnak, akik
az elmúlt két évtizedben társaim voltak ezen a szép, kalandos úton.