(Forbes)
Ami egy kallódó cipősdoboznyi cigipapírral kezdődött a 70-es években,
az mára 1,7 milliárd dolláros cégbirodalommá nőtte ki magát. Don Levin
dollármilliárdos cigipapírbiznisze a 70-es évek óta növekszik, de ő máig
nem tudja, hogy kell cigit tekerni. Az ember, aki a világon a legtöbb
cigipapírt adja el, lógott Hunter S. Thompsonnal, bulizott a Playboy-
villában, betépve elvesztette az autóját, és a szövetségiek rajtaütöttek a
raktárán. Licitált a Chicago Cubs baseballcsapatra a milliárdos Mark
Cubannal, és producerként jegyez néhány filmet, köztük Stephen King
Maximum Overdrive-ját 1986-ból. Ikonikus cigipapírmárkák tulajdonosa,
amiket a sodort cigit szívók és a marihuánakedvelők világszerte
ismernek, de ő maga azt sem tudja, hogyan kell tekerni.
Ő Don Levin, a 72 éves dollármiliárdos, akinek cégéhez, a Republichoz
olyan márkák kötődnek, mint a hazánkban is legnépszerűbb cigipapír,
az OCB, valamint az E-Z Wider, a Zig-Zag vagy a JOB. A márkák
mellett Levin a tulajdonosa azoknak a gyáraknak is, amelyek kenderből,
fából, bambuszból és rizsből készítenek papírt, valamint azt a
gyártóüzemet, ami az ívekből a kis csomagokat készíti. Az amerikai
Forbes 1,7 milliárd dollárra becsülte az üzletember vagyonát. Két háza
van, egy magánrepülőgépe és egy chicagói jégkorongcsapata az NHL
fejlesztési ligájában. Levin eddig nagyrészt a radar alatt maradt, de most
az amerikai Forbes hosszú portréban számolt be kalandos életéről
A papír már régóta jó üzlet, magas árréssel. A globális sodrópapír-
iparág azonban kissé átláthatatlan és homályos; még a dohányiparral
foglalkozó elemzőknek sincs világos képük a pontos méretéről és
kiterjedéséről. Az iparágat többek között azért nehéz nyomon követni,
mert a legtöbb gyár magántulajdonban van számos országban.
„Mi vagyunk az ellátási lánc” – mondta a Forbes.com-nak Levin a
cégéről. Bár nem hajlandó pénzügyi részletekbe menni, a Forbes
becslése szerint a Republic 650 millió dolláros bevételből 230 millió
dolláros cash flow-t termel, ami 35 százalékos EBITDA-arányos
nyereséget jelent. A globális cigipapír-piacot 2-3 milliárd dollár közöttire
becsülte anyalapunk. Nem járt egyetemre, de mindig dolgozott, és
rájött, hogy remekül tud autókat eladni. Kedvenc trükkje volt, hogy ha
valaki túl magasnak találta az árat, akkor a főnökét hívta, aki az ügyfél
előtt kirúgta őt. Az egész csak színjáték volt, de általában bejött. A
hetvenes évek elején egy gyerekkori barátja mesélt Levinnek a chicagói
Rogers Parkban található Adams Apple nevű üzletről, ami új tulajdonost
keresett. A farmereket, lemezeket és pszichedelikus kiegészítőket
kínáló butik összes készletét megvette Levin, kivéve egy cipősdoboznyi
cigipapírt. „Soha nem láttam még cigipapírt, ezért nem érdekelt a doboz”
– emlékezett vissza Levin. De napokon belül rájött, hogy a visszatérő
vásárlók mind ezt a dobozt keresik. Felhívta az előző tulajdonost és
megvette a dobozt.A készlet feltöltéséhez egy New York-i beszállítónak
küldött pénzt, aki néhány hónap múlva új szállítmányt küldött
Spanyolországban készült papírból. Levin rájött, hogy a forgalmazó
különböző kiskereskedőktől rendelte meg a papírt, majd nagy felárral
adta tovább. Miután szétváltak gyerekkori barátjával, Levin
megalapította az Adams Apple Distributing nevű céget, és Amerika-
szerte adta el dohányboltoknak a kiskereskedőktől beszerzett cigipapírt.
A JOB volt az első márka, aminek kizárólagos forgalmazója lett Levin
cége. Vásárlói visszajelzésekből mindenféle, dohányzáshoz és
füvezéshez szükséges kellékkel, bongokkal, őrlőkkel, csipeszekkel
bővítette a kínálatot, és az 1970-es évek végére éves árbevétele
tízmillió dollárra nőtt. Ez ma körülbelül ötvenmillió dollárnak felelne
meg. Az évtized végére a szövetségi kormány elkezdte a kábítószer-
ellenes törvények végrehajtását. Tiltották a bongokat és a pipákat, de a
cigipapírt nem. Levin látta, hogy az iparágban dolgozó társai a törvényt
figyelmen kívül hagyva folytatják a tevékenységüket. „Az egyik
ismerősöm 104 hónapot kapott börtönben” – mondja. – Azt mondtam,
oké, én kiszállok.” Megszabadult a teljes készletétől, mire néhány héttel
később a chicagói raktárában razziát tartott az Alkohol-, Dohány- és
Lőfegyverügyi Hivatal és az illinois-i rendőrség. De a cigipapírokon kívül
semmit sem találtak.
Ha valaha is eladom, neked adom el
Az 1980-as években Vincent Bolloré, egy papírgyártó vagyon fiatal
örököse és az Odet-Cascadec-Bolloré cigipapírok tulajdonosa,
ismertebb nevén OCB, megvásárolta a Zig-Zag és a JOB cégeket.
Később, egy új gyárigazgató alatt a munkások sztrájkot terveztek, ezért
Levin, aki forgalmazója volt a papíroknak, Franciaországba utazott, és
elmondta Bollorénak, hogyan cseszte el az üzletet. Sürgette Bollorét,
hogy adja el neki a vállalatot. A két férfi végül jól kijött egymással, de a
francia elmagyarázta, hogy az OCB-ben a „B” betű Bollorét jelentette –
az ő családja alapította a vállalatot 1822-ben, és ő soha nem fogja
eladni. „De, ha valaha is eladom – mondta Bolloré – neked adom el.”
2000-re Bolloré, aki néhány évvel később maga is milliárdossá vált, úgy
döntött, hogy papírgyártás helyett műanyaggyártásba fog, és kész volt
eladni a családi céget Levinnek, aki így már a nagybani vásárlás helyett
saját kézben tartotta a papírgyártást, az ívek előállítását és a
forgalmazást is. Adams Apple-ről Republicra nevezte a cégét, hogy úgy
hangozzon, mint egy igazi, régi amerikai márka. „Ha nem lett volna a
Bolloré, ceruzákat árulnék” – mondja Levin.
„Azt vettem meg, amit a Bolloré felépített. Nem arról van szó, hogy okos
vagyok – csak elég okos vagyok ahhoz, hogy mindig tovább
csináljam.” Ezt a stratégiát több régi cigipapírmárkával folytatta, így
bekebelezte a börtönökben népszerű Topot, az ikonikus E-Z Widert és a
Bali Shag nevű dohánymárkát. A kereskedelemért felelős alelnöke így
értékeli ezt az időszakot: „Nem papírt gyártottunk, hanem pénzt.” Annak
ellenére, hogy Levin nem füvezik, megérti a vásárlóit. „A jó cigipapírban
nem ízt kell eladni – mondja. Amit mi készítünk, az valami olyan, ami a
lehető legkevésbé észrevehető.” És ha egy olyan termékkel foglalkozol,
aminek nincs íze, a marketing kulcsfontosságú. A védjegyperek a
Republic stratégiájának alapvető részét képezik. A kínai hamisítók ellen
nem sokat tehetnek, de az amerikai kalózoknak vigyázniuk kell. 2022
márciusában a Republic 11 millió dolláros pert nyert, miután a bíróság
megállapította, hogy egy georgiai székhelyű nagykereskedő hamis Top
és JOB termékeket forgalmazott. A Republic évente dollármilliókat költ
hasonló perekre. Levin nem hangoztatja fél évszázada tartó sikereit a
cég élén.
„Biztosan nem én vagyok a cigipapírok királya – mondja. Ez sok ember
rengeteg munkája volt, és ha én a saját dicsőségemet hangoztatnám, az
helytelen és sértő lenne. Levin már az utódján gondolkozik az 1,7 milliárd
dolláros cég élén. Fia, Robert a harmincas éveiben jár, jogász,
de Levin szerint „nem vállalkozó típus”, ezért nem ő fogja átvenni.
Hozzáteszi, hogy nem fogja eladni egy magántőke-befektetési
társaságnak, mert azok a profit növelése érdekében a legtöbb
alkalmazottjától megfosztanák a vállalatot. „Inkább meghalok, és külső
menedzsment irányítja a céget, minthogy valaha is eladjam bárkinek,
aki megpróbálná ésszerűsíteni.”