Feketelistán

Posted by

Grőber Attila (FB)
>A bosszú elkezdődött, vagy inkább folytatódott. Feketelistán vagyok évek
óta, és ez idén sincs másként. Hosszú évekig voltam érettségi elnök
közép- és emelt szinten. Aztán jött a fordulat, és azóta érettségi
elnököknek nem az Oktatási Hivatal, hanem a Kormányhivatal ad
megbízást. Nem fogják elhinni milyen véletlenek történnek azóta. A
Kormányhivatal mindenkinek, aki kérte, adott megbízást az iskolámból,
én azonban évek óta nem kaptam, sőt még emeltszintű dolgozatokat
sem javíthatok. Úgy gondoltam, mielőtt írok valamit a közösségi
médiába, érdemes megkérdezni a Kormányhivatalt is, mi ennek az oka.

Felkerestem hát a főosztályvezetőt és megkérdeztem miért vagyok
feketelistán. Én már sok emberrel beszéltem kellemetlen helyzetben, de
ilyet nagyon keveset hallottam. „Nem tudom”, „Nem tudok róla
nyilatkozni”, „Nem folyok bele annyira a dolgokba”. Érthető ugye? A
Kormányhivatal azon munkatársa, akinek a főosztálya kijelöli az érettségi
elnököket nem tudott választ adni. Pontosabban nem mert. Ott ültem
vele szembe, tudtam olvasni a gesztusaiból. Őszintén szólva
megsajnáltam. Végrehajtója egy gonosz rendszer, gonosz döntéseinek.

Ugyanakkor szeretnék egyértelmű és világos lenni. Ez bosszú. Bosszú
az ellenzékiségért, bosszú a kockásinges mozgalomért, bosszú a
sztrájkért, bosszú a demonstrációkon való részvételért. Itt nem számít a
szakmai felkészültség, nem számítanak az OKTV eredmények, nem
számít, hogy évente tizenöt-húsz diákot készítek fel az emelt szintű
érettségi vizsgára. Még azt sem mérik fel, hogy ezzel nem engem,
hanem valójában a diákokat büntetik. A Kormányhivatal politikai
furkósbotként működik. Szakmainak nevezett megbízásaival valójában
politikai döntéseket hoz. Csak halkan jegyzem meg, ha érvénybe lép a
státusznak nevezett bosszútörvény, akkor nagyüzemben fog zajlani
mindaz, ami most kicsiben velem történt. És hogy még egyértelműbb
legyek. Az ilyen primitív bosszú nem megfélemlít és elbizonytalanít,
hanem erősebbé és elszántabbá tesz. Olyan Magyarországra van
szükség, ahol nem a politika hűséget és a hatalom feltétlen kiszolgálását
értékelik, hanem a munkát, a szorgalmat és az eredményeket. Lesz
ilyen!