Teljesítményértékeléssel büntetett tanárok
Balázs Zsuzsanna
Qubit
> Szakképzésben dolgozom, most zajlik a második teljesítményértékelésünk, az előző három éve volt. Élesben tudom bemutatni, mire lehet felhasználni az értékelési rendszert iskolán belül – írta a napokban a Facebookon egy középiskolai pedagógus. A budapesti tanár a folytatásban leírta, hogy miközben a három évvel ezelőtti értékeléskor minden mutatóra maximális, azaz a lehetséges 6-ból 6 pontot kapott, és szóban idén is azt azt közölte vele az iskola vezetősége, hogy kiemelkedő teljesítményt nyújtott mind az intézményi innováció, a
pedagógiai módszertan alkalmazása, a tantestületben végzett munkája, szakmai felkészültsége, mind pedig a diákokkal és a kollégáival végzett munka területén, idén az értékelése mégis átlagosra csökkent.
Az idei értékelő ívén az alábbi pontszámok szerepeltek:
szakmai felkészültség 4/6
pedagógai tervezés 4/6
pedagógiai értékelés 4/6
személyiségfejlesztés 4/6
innovációs tevékenység 4/6
együttműködés oktatókkal és szülőkkel 3/6
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az idei értékelés alapján a tantestületi bérsávok legfelső szintjén lévő szegmensből a legalacsonyabb szintű sávba került. Mint nyilvános posztjában írja, „minden olyan kollégámmal együtt, akik a januári kétórás figyelmeztető sztrájkban részt vettek. Felkészül: a közoktatás!”. Az igazgató a szakképzési centrumra hivatkozik Az érintett tanár, aki azt kérte, hogy cikkünkben se az ő nevét, se az iskoláét ne írjuk le, elmondta: a teljesítményértékelést már három évvel ezelőtt bevezették a szakképzésbe, de akkor még az intézményvezetők nem kaptak pontos irányelveket arra nézve, ezt hogyan és mire érdemes használniuk. Arra a kérdésre, nem állhat-e a teljesítménycsökkenés hátterében az értékelésre használt indikátorok változása, netán az intézmény vezetőségében történt változás, a válasz az volt, hogy sem az indikátorok nem változtak, sem az iskolaigazgató személye. Eszerint biztosan nem arról van szó, hogy egy korábban
esetleg részrehajló vagy engedékeny igazgató helyett keményebb kezű vagy a tanári munkát másként értékelő vezető érkezett az iskolába.
Az érintett tanár az iskolai munkaközösség vezetőitől és helyetteseiktől úgy tudja, az iskolát fenntartó oktatási centrum kérése volt, hogy a tanárok átlagosan 4 pont körüli összértékelést kapjanak, a differenciálás pedig a nagyon indokolt esetekben ettől térhet el felfelé. „Arról senki nem tudott, hogy a 6 pontos skálán ki kaphat 5 vagy 6 pontot, de l úgy sejtjük, a tavalyi polgári engedetlenség után leváltott
munkaközösség-vezetők helyére kinevezett, az igazgatóhoz lojális tanárokról lehet szó. Egyedül az a néhány ember nem mondta el a tantestület többi tagjának, hogy milyen értékelést kapott.”
Puha indikátorok
Megszereztük a teljesítményértékelés alapjául szolgáló dokumentációt, amely alapján a szakképzésben dolgozó pedagógusok 10 kategóriában gyűjtik a pontokat. Ezek között a képzettség, a munkatapasztalat és a munkaerőpiaci érték mellett olyanok szerepelnek, mint a korszerű módszertan alkalmazása, a pedagógiai tervezés, a kollégákkal, szülőkkel, diákokkal való együttműködés, az innovációs tevékenység vagy a szakmai elkötelezettség. Az általunk megkeresett pedagógus már csak azért is furcsállja a neki felrótt teljesítménycsökkenést, mert az iskolájában éveken át vezette az innovációs munkaközösséget. „A kategóriák megfogalmazása ugyanakkor annyira tág, hogy az úgynevezett puha indikátorok használata miatt nagyon nehéz bizonyítani, hogy mennyire objektív egy tanár értékelése. A három évvel ezelőtti értékelésről még nem kaptunk hivatalos dokumentumot, így arra sincs írásos bizonyítékom, hogy a korábbi pontjaim lényegesen magasabbak voltak a mostaninál” – mondta el kérdésünkre az érintett pedagógus.
A teljesítményértékelés az immár 3 éve a munka törvénykönyvében leírtak szerint alkalmazott szakképzésben dolgozók esetében fizetéscsökkentést nem von maga után, viszont a bérük annak arányában emelkedik, amilyen értékelést kapnak. Az átlagos 4 pont körül teljesítők nem kapnak fizetésemelést, vagy legfeljebb minimális összegekre számítanak, a kiemelkedően, vagyis a legmagasabb 6-os pontszám körül teljesítők 10 százalék körüli béremelkedéssel számolhatnak szeptembertől. A tantestület a pedagógus szerint végletekig megosztottá vált az utóbbi 4-5 évben, amióta a jelenlegi igazgató vezeti az intézményt. Akkor az intézményvezetők bérét nagyon magasra emelték, cserébe viszont nagyfokú lojalitást vártak el a szakképző centrumok felé. Nálunk a teljesítményértékelésben is megnyilvánuló retorziók kivétel nélkül olyan tanárokatérintettek, akik 20-30 éve a pályán vannak. Ráadásul egyértelműen bizonyítható, hogy ez egy büntetés volt: bár mások, például kezdők is kaptak átlagos pontszámokat, de az enyémhez hasonló teljesítménycsökkenést csak azoknál a régóta a tanári pályán lévő pedagógusoknál mutattak ki az iskolánkban, akik részt vettek a tiltakozásban.