Posted by Úgy véli, a magyar állami, kormányzati vezetők itthon és külföldön egyaránt hangoztatják a kereszténység fontosságát, és a kormány számos törekvése átfedést mutat a katolikus egyház szociális tanításával. Ugyanakkor kiemelte, hogy a politikai hatalom megszerzése és megtartása érdekében használt módszerek nem feltétlenül állnak összhangban a keresztény etikai elvekkel. A politikai valóság gyakori tapasztalata az elhasználódás, a politikai kurzusok nem tartanak örökké, és a keresztény politika is amortizálódhat. A keresztény politikából való kiábrándulás pedig rávetülhet az egyházra is, amelyet szerves kapcsolatban állónak látnak az állammal– írta. Pozitívumként említette, hogy az elmúlt években az egyházak sok támogatást kaptak az állam részéről. A hitéleti tevékenységet is támogatták, emellett jelentősen bővült az egyházi szociális és különösen az oktatási intézményrendszer.
A mellékhatások
Ugyanakkor a szerző kifejtette: a legjobb szándékkal adott orvosságoknak is megvannak a kockázatai és mellékhatásai, úgy az egyháztámogatás jelenlegi formájánál is megfigyelhető hasonló jelenség. Az egyik mellékhatás szerinte a figyelem fókuszának anyagiassá válása. Úgy véli, a papok lelki egészségét illetően nem áll jól az ország, ugyanis figyelmüknek jelentős részét az építkezésekkel kapcsolatos ezernyi tennivaló kötötte le. Továbbá a hívő közösségek elkényelmesedését is megemlítette, ami a könnyen jövő állami támogatások miatt történhetett meg, hiszen „majd állami pénzből minden megoldódik”.
A fakultatív iskolai hitoktatást is negatívumként hozta fel a szerző. Mint írta, van ennek jó oldala is, ám a hitoktatók egy szekuláris iskolai közegben komoly nehézségeket tapasztalnak. „A legnagyobb gond az, hogy az iskolai hitoktatás elterjedésével a legtöbb helyen megszűntek a plébániai hittanórák, ahol pedig a közösségépítés folyt, és élő kötődés jött létre a fiatalok és a templom között.” Úgy véli, nyertünk valamit, de közben rengeteget veszítettünk. A kormány szociális érzékét illetően jó véleménnyel van a szerző, kiemelve a munkaalapú társadalom jelentőségét, hiszen jobb munkalehetőséget teremteni, mint a rászorulókat a segélyezettség passzív állapotában tartani.
A 2019-es püspökkari körlevélben azt írják, „egész Európában nálunk a legjobbak az iskolázottsági mutatók a roma lakosság körében”, ugyanakkor azt is kimondják benne, hogy „korlátokat kell szabni annak, hogy a Föld vagyona kevesek kezében koncentrálódjon”. A szerző kiemelte, hogy ma a mezőgazdaságban a földbirtokok kevesebb ember kezében koncentrálódnak, mint a 30-as években a félfeudális nagybirtokrendszer korában. A tanárok helyzetére is kitért, szerinte a kormány az iskolákban tanító pedagógusokban már nem feltétlenül lát partnert. Úgy véli, hogy csak idő kérdése, és az egyházi iskolákban is nagy gond lesz a pedagógusok megtartása.
Problémaként említette azt is, hogy „egyházaink ritkán szólalnak meg társadalmi kérdésekben”, pedig az egyház erkölcsi iránymutatása segítség volna az egészségesebb társadalom felé vezető úton. A közbeszéd állapotát hozta fel példaként, ugyanis „évek óta háborús retorikában élünk, állandóan új ellenségképek tűnnek fel”.. Ez az egybites gondolkodás éppúgy jellemző a kormányra, mint az ellenzékre és a támogatóik jó részére
– fejtette ki, hozzátéve, hogy visszaszorulóban vannak a párbeszéd terei, és a másik személyének lejáratása, a karaktergyilkolás lett általános. Példaként hozta fel Hodász Andrást, aki fiatalok tízezreit volt képes megszólítani a katolikus ortodoxiát képviselő üzeneteivel, azonban a politikai tartalmú megnyilvánulásai miatt a kormányközeli média szétszedte.
Miért nem fogalmaz meg az egyházi ember kritikát?
Koronkai Zoltán úgy fogalmazott, félelem tapasztalható sokakban, hogy politikai véleményük miatt majd megütik a bokájukat, vagy elesnek valamilyen támogatástól.
A jobboldali sajtóban jogosan kritizálják a nyugati politikai korrektség gyakorlatát vagy az amerikai woke ideológia veszélyeit, de más téren, más kérdésekben mintha hasonló jelenségek uralkodnának nálunk is– fejtette ki.
A szerző azt is megemlítette, hogy sok egyházi ember azért nem fogalmaz meg kritikát, mert nem szeretne muníciót adni az ellenzéknek, és hozzájárulni egy olyan politikai fordulathoz, ami esetleg a mostaninál is nagyobb problémákhoz vezetne. „Talán mi, egyháziak is félelmet érzünk, hogy ha kimondanánk, amit látunk, és amit egymás között azért ki is mondunk, akkor lefagy majd az állami arcról a mosoly, és véletlenül pont a mi intézményünkhöz nem érkezik meg időben a felújításhoz szükséges pénz” – hangsúlyozta.
Cíymkép: Koroknai Zoltán jezsuita