Szolnoki András
>A hazai zsidóság, a teljes baloldal, de szerintem a konzervatív jobboldal is Novák Katalin felmentő döntésével szíven lett szúrva azzal, hogy a hazánkba látogató Ferenc pápára való hivatkozással Budaházy György és náci bandája kegyelmet kapott! Vajon a tisztalelkű Ferenc pápa tudja e, hogy egy nappal a jövetele előtt, rá hivatkozva ilyen felmentés történik. A döntést a Sándor-palota azzal magyarázta, hogy a pápalátogatás különleges alkalom, és az államfő élni kíván kegyelmezési jogkörével. Az hogy egy fasiszta berendezkedésü országba érkezik a pápa, azt biztosan tudta, meg nyilván azt is, hogy korábban demens vénembernek nevezte a regnáló kormány pártjának 5-ös számú tagkönyv tulajdonosa, viszont azt biztosan nem tudja, hogy a személyére hivatkozva Magyarországon immáron már a nácizmus alapkövei kerültek lerakásra. Amikor olyan emberek kapnak kegyelmet, akiknek egyébként évtizedekig rács mögött kéne lenniük, mert veszélyesek a társadalomra, és a tetteikkel ezt már korábban többször is bizonyították, amiket itt most nem részleteznék, mert jogerős bírósági ítéletek az elhíresült Hunnia-perben 2007-től napjainkig ezt már felsorolták. De hát most mégis mi történt?! Hát nyilván a vezír kiadta a parancsot a köztársasági elnök asszonyságnak, hogy a törvényen kívüli katonáit azonnal szabadon kell bocsátani, itt van egy jó hivatkozási alkalom erre. Nyilván korábban ezen sokat gondolkodhattak a Fidesz boszorkánykonyhájában, mert 16 évig húzták az időt míg az ítéletek megszülettek. Viszont ebben a Fideszes maffiózóknak már volt gyakorlatuk, mert a 2006-os események, a szeptemberi MTV ostrom, majd az október 23.-i budapesti ellenforradalmi próbálkozások után egy Balsai nevű Fideszes képviselő semmisségi beadványára felmentették ugyanezt a náci bandát akik fél Budapestet felgyújtották. Ezzel az országgyűlési határozattal akkor megalázták a teljes bírói kart, valamint a rendőrséget is. Balsai, a zugügyvéd hálából alkotmánybíró lett, isten nyugosztalja! Most ugyanezt a szerepet Novák Katalin kapta, hát lelke rajta!