Heti pörgés

Jánosi Katalin
>Pörgünk. Pörögni kell. A magán és a közéletben is. Aki nem pörög, az
már kiesett a Nagy Játszmából, aki nem pörög, azt nem is vesszük észre
– az halott;. Közben a gyorsulásban minden összefolyik, a részleteket
nem is látjuk, még a közelünkben lévőket sem vesszük észre, csak ha
már valóban elmentek, valóban halottak. Akkor egy percnyi döbbenet,
pillanatnyi lassulás, de másnapra még intenzívebb az iram, elvégre
igyekezni kell, lám, milyen könnyen elmúlunk…
Túlpörögtük a védett farkas halálát – a kinyuvasztott jószág szimbólum
lett, a szabadság szimbóluma. Vidáman túlélt több nyugati országot,
élvezte az utat, semmit se sejtve lépett a magyarok földjére, ahol a
szabadság afféle liberális perverzió, így aztán mit bóklászik ez itt
alapon kilőtték szegény párát. Az eset után szörnyülködők fejében
viszont a vadász – egyenlő Semjén egyenlő NER. Meg is fenyegették a
vadászt rajta keresztül a semjéneket, szimbolikusan a Rendszer
támogatóit, kiszolgálóit, haszonélvezőit. De elmúlt… Az energiák
lecsapódtak a fenyegetőzésben (erre jó az internet), pörgünk tovább.
Viszont a magyar társadalom szinte átaludta a szerencsétlen nevelt
kisfiú halálát, egy éves csecsemő testvére zúzódásait, mert az a szent
családra tartozik… Nem a mi dolgunk. Odafent is verik a feleségeket, a
példa ragadós, nem szólunk bele, elfordulunk. Pörgünk. (Egyébként
azért csak ide írom: az ügyben a Nyíregyházi Egyházmegye
fenntartásában működő Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény és
hálózat az érintett.)
A héten túlpörögtünk azon is, hogy a magyar állam által dotált
debreceni akkugyár először kínai munkásokat vesz fel, később pedig
robotok dolgoznak majd a magyar álláshelyek szaporítása érdekében
létesített üzemben; egy gyárban, amely csak kínai függésünket erősíti az
alapanyag és a pénz tekintetében; mikor azt sem tudni, lesz-e elég víz a
munkafolyamathoz… mikor hozzáadott érték nélküli összeszerelő
üzemmé válik az ország ötödik-hatodik világ rangjára süllyedve. De
pörögni, pörögni kell, gyorsan, aki áll, az halott!

Túlpörögtük magunkat azon, hogy az orosz invázió kezdete óta,
kicsivel több mint egy év alatt több mint 750 civil halt meg az ukrán
utakon, mezőkön, erdőkben, aknák okozta balesetekben, ebből minden
nyolcadik gyermek. Naponta két civil… A szomszédban. Ez a békepárti
magyarok ingerküszöbét nem lépi át. Béke, béke…!- harsogja a
minden témában háborús hangnemben fogalmazó miniszterelnök s vele
az elit. Háborús pszichózissal telítik a közt, így értelmet nyer a
veszélyhelyzet, a rendeleti kormányzás, s a gyorsulási menetben minden
összemosódik, elvesznek a botrány-cunami darabjai.
Pörgés, pörgés…
Miután kellőképpen felháborodtunk az USA pkakátkampányán,
természetes unintelligenciával utasítottuk vissza a belügyeinkbe való
beavatkozást – majd hirtelen az amerikai (!) szankciók működni kezdtek,
24 óra alatt kiléptünk az orosz kém-bankból, már a kb. 100 milliárdos
áldozat sem érdekelte a vezetést, csak megfeleljenek az USA
elvárásainak (avagy további szankciók megelőzéseképp).
Szemkápráztatón gyorsan hozzájárultunk a kém-bank Budapestről való
távozásához, de a sokmilliárd forintunk visszafizetését már nem firtattuk
az oroszok számára kiadott kormányrendeletben…
De máris van másik- fióktelepet nyitott Magyarországon a China
Construction Bank, amely segíti a kínai beruházások magyarországi
megjelenését, illetve a magyar cégek belépését a kínai piacra. Egyik
megy, másik jön, nyitva az ország Kelet felé. Amúgy: kínai állami bankok
felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt is, a forrás
döntő részét kínai „policy bankok” dobták össze, amelyek deklaráltan a
kínai állam érdekeiért dolgoznak (nem értünk). Csodás perspektíváink
nyíltak, a kínai kommunista párt s Putyin ölelésébe menekültünk a
háborúpárti nyugatiak elől. Béke velünk!
Béke… az áhítattól lihegve várja a kormányzat Ferenc pápát, kit
nemrég még demens lipsi vénembernek titulált a jobboldal. E látogatás
(mint egy jutalomjáték) igazolja majd számukra Rendszerük
nagyszerűségét, s a propaganda-gépezet gondoskodik arról, hogy a
világ is így lássa. Igaz, nem mindenki vak…
A héten pörögve szárnyaltuk át a magyar miniszterelnök szó szerint
bombasztikusnak szánt kijelentését is, hogy Ukrajna egy pénzügyileg
nem létező szerveze; – miután januárban már senkiföldjének titulálta a
szabadságharcot folytató, magyaroknak is otthont adó országot. A
máskor szabadságharcos miniszterelnök a magyarok gyilkos kedvét az
ukránok ellen fordítandó így folytatta: – Mi fizetjük az ukrán nyugdíjakat,
fizetéseket, egészségügyet. Tehát, nekünk azért rossz, mert az
ukránoknak jó. A magyar nyugdíjas azért éhezik, mert a pénzt az
ukránoknak adják (kicsoda?). A tanárok fizetését miattuk nem lehet
emelni, az egészségügyünk azért ül a béka feneke alatt, mert az
ukránokat fizetjük. Ennél gyomorforgatóbb, politikai megosztásra,
ellenségkép gyártásra szánt hazugságot tán nem is állított még elő a
rogán-üzem, a jobboldali prés-gép, ezúton gratulálok. De a magyar
társadalom intakt maradt, pörgünk, nem vesszük szívünkre az
elhangzottakat.
Schmidt Mária kurzustörténész nyomban felvette a párt-tempót, az új
divatot, pörögve szállt bele a németekbe, mondván:  Németország
szellemi és politikai értelemben teljesen eltűnőfélben van. Bizony,
Magyarországon teljesen eltűnőfélben van az értelem… mert mire föl
mindez az acsargás? Párt-Ki Mit Tud? Kíváncsian várom az elkövetkező
nyilatkozókat, ki tűnik el, kit utálunk épp legjobban. Gondolom, BZs. fogja
kimondani, hogy az USA a képzelet szülötte, Kövér úr nyilván
Svédországról nyilatkoztatja ki, hogy zero, nuku, nincs is. Indul a Párt-
játék. Vajon eszéért szeretett Kósánk hogy übereli Schmidtet, vajon
Deutch mit vizionál két szippantás közt egy neki nemtetszőről, tán a
hollandusokról?
De hét közepén nincs megállás, Novák Katalin külsőleg használatos
szépség-tapasz pörög elő máris – a hazai hülyéknek, akik nem vették
észre az elmúlt másfél évtizedben, hogy kinek a kezében van az ostor –
mondván: a pedagóguspályát minél inkább vonzóvá és megbecsültté
kell tenni, mint akinek épp nem a saját gazdája teszi tönkre a tanárokat,
a pályát, a fiatalokat s jövőjüket (nemhiába tanul minden fidesz-
nemzetvezető gyereke az elítélt, perverz és veszélyes  Nyugaton).
Vidéken is pörgés van – végleg bezárják a paksi gyógyfürdőt és a
képtárat, a paksi polgárok önkormányzatának nincs pénze ezeket
működtetni… Vidéken már nincs italbolt, semmilyen bolt, a postának
nincs pénze működni, az italboltnak, gyógyszertárnak, hentesnek nincs
pénze működni, nincs közlekedés, nincs orvos, nincs rendelő.
Mindezekről az EU, Soros, Gyurcsány, a libsik, a kommunisták, az
ellenzék, a háború tehet – a kormány kiváló, minden kritikát kiáll.

Pörgés van, Rogán propaganda minisztériuma pörgeti a NER-t s
bennünket. Szijjártó csencselési és külügyminiszter szerint ;a magyar
külpolitika alaptézise: velünk senki sem szórakozhat!, ezért most az
állam diplomata gyorstalpalót szervez, mivel veszélyben az ellátás! Az
állam diplomata-szűkében van, mert a képzett idősebb állomány
harcképzettsége nem felel meg az Orbán-kabinet frontjának, hiába,
háború idején az elvárások teljesen mások! Így levélben toboroznak friss
haderőt – két féléves képzés után már állást lehet kapni a
külügyminisztériumban; havi nettó 275 ezer forint az apanázs, a
jelentkezéshez diploma sem kell, az első félév után már külképviseletre
lehet gyakorlatra menni, a teljes képzés pedig mindössze egy évig tart a
Magyar Diplomáciai Akadémián;. Persze sértegetni hamar megtanul a
jó diák. A magyar békepárti háborúban most új, nemzeti, keresztény
szemléletű (?) gyorstalpaló kurzussal új, lojális diplomata réteget
nevelnek ki – ahogy teszik azt a kultúrharc jegyében más területeken is.
– "Lesz itt olyan békeharc, hogy kő kövön nem marad!" – hangzott el az
'50-es évek elején, s válik valósággá a fidesz uralgásának 13.
esztendejében.
Túlpörögtünk az ukrán gabonaáruk teljes import-tilalmán is – holott
júniusra elfogy a hazai kukorica, nem lesz mivel etetni a sertéseket,
egekbe fog nőni a sertéshús ára – s megy el a maradék munkakedve is
malac-nevelőinknek.
Viszont a lopás pörögve folytatódik, közös vagyonunk utolsó morzsái
veszítik el közpénz jellegüket. Furmányosan és halálosan gyorsan, egy
hónap alatt százmilliárdoknak vész nyoma, például a Baross Gábor
Tőke-program keretében. 150 milliárd forintnyi „ingyenkölcsönt”
osztottak szét, melyből 60 milliárdot a miniszterelnök vejéhez szorosan
kapcsolódó két alapkezelő vitt el. Korábban az ugyanehhez a tulajdonosi
csoporthoz tartozó magántőkealap-hálózatba (a legújabb lopó-
szervezetekbe) már közel száz milliárdot pumpáltak, persze más jelszó
alatt. Az új seprű Nagy Márton miniszter nevéhez kötődő pénzosztásról
egyebet mi nem tudhatunk, például mire kapták ezek a
magántőkealapok a pénzt, mire költenek, mi lesz a milliárdokból? A
válasz – mint minden esetben – zero. Csak! Miért ne?
Ez itt egy hét hazai történéseinek kb. egyharmada… Annyi a botrány,
hogy már megjegyezhetetlen. Ezért mikor kértek, írnék valamit – azt
gondoltam, semmi nincs a fejemben, csak zűrzavar. Mit írhatnék?

Egyetlen valami, ami nekem jelentős a héten – egy barát halála. Amire
emlékezni fogok, ami megmarad. Zenész volt és Tanár, így,
nagybetűvel, mindkettő. Minden köz és magánéleti rezdülésünket
megosztottuk az elmúlt pár évben, pedig ilyen idősen már alig tud új
barátot szerezni az ember. Velem volt kórházi nehéz pillanataimban, a
rákövetkező nehéz időszakban és évek óta a családomat ért inzultusok
során és férjem halálakor is. Igyekeztem az utolsó hónapjaiban én is lelki
támaszként rendelkezésére állni… A nagy remények ellenére
elvesztettük. Minden nap eszembe jut, hitetlenkedem, végül ;okos
fejemmel biccentek, nem remélek s megköszönöm, hogy pár évig
ismerhettem.
Pörgünk tovább, mert állítólag pörögni kell. Ilyen az élet, ilyenné tettük.
Közben nem vesszük észre még a közelünkben lévőket sem, csak ha
már valóban elmentek, halottak. Akkor megdöbbenünk, pillanatnyi
megálló.
Nekem az Ő elvesztése marad meg 2023. tizenhatodik hetének
legemlékezetesebb eseményeként.
A fentebb említetteket túlpörögjük, legyintünk, felejtünk, jönnek különbek.
De már nem lesz kinek jeleznem, azonnal írnom: Mit szólsz ehhez?
Úgyhogy lassítsatok!