Posted by Tardos János
>A csattanás nélküli vasúti váltó ötletével egy bizonyos Schwartz Egon,
egy helyi szaru- és állati végtermék-kereskedő jelentkezett a berni
kantonközi szövetségi találmányi hivatalnál. Röviden arról volt szó, hogy
a vasból készült, váltáskor idegesítően erős csattanással záródó vasúti
váltók belső, egymással nagy energiával ütköző részeit Schwartz zöld
nyersgumi-betéttel kívánta ellátni, ily módon is javítva előbb a svájci,
majd reményei szerint az összes többi fejlettebb nyugati kapitalista
vasutakon tapasztalható utazási élményt, amelyet valóban képes néha
jelentős mértékben lerontani az állandó, idegesítő kattogás, meg az
időnkénti váratlanul erős hanghatású fémes csattanások.
Schwartz pechére azonban zseniális szabadalmi ötletét nem sikerültelég élénk színekkel, változatos, szellemes fordulatokban bővelkedő,élvezetes német irodalmi nyelven leírnia, hiszen eredeti szakmájában, az
állati szaru és végtermék-iparban ennek gyakorlására nem sűrűn nyílott
alkalma. Valójában, mint közvetlen környezetében szinte mindenki, a
hétköznapokon ő is a német nyelvnek egy magashegyi, ritkább
légkörben is könnyebben alkalmazható formáját, az úgynevezett
switzerdeutschot használta, ráadásul, ha felidegesítették vagy valamivel
elvonták a figyelmét, hajlamos volt időnként még bizonyos jiddis
kifejezéseket is a mondókájába szőni, s így bizony néha egy-két
ígéretesebb üzletet el is szalasztott.
Szóval akárhogy is, a berni szabadalmi hivatal egyik kevésbé
lelkiismeretes alkalmazottja, bizonyos Albert Einstein – nem árt, ha az
olvasó ezt a nevet megjegyzi –, ne szépítgessük a dolgot, bizony el-
elbóbiskolt a Schwartz-féle gumibéléses vasúti váltó részletes és
mérethű ábrákkal bőven ellátott műszaki leírásán.
Ráadásul pár éven belül Szarajevóban meggyilkolták a Habsburg
trónörököspárt, Ferenc Ferdinándot és nejét, az alsóbb társadalmi
osztályból származó Chotek Zsófiát, s erre ripsz-ropsz kitört az első
világháború. Ennek következtében azonnal elakadtak a távol-keleti
Batáviából és Szumátrából indított nyersgumi-szállítmányok, illetve, ami
kevés nagyritkán mégis átjutott a puskaporfellegektől bűzös Európába,
azt azonnal lefoglalta a brit hadvezetés egyik legrámenősebb
hadtápparancsnoka, Sir John Boyd Dunlop tábornok, mert ő meg a
társzekerek zörgésére volt gyerekkora óta allergiás.
A nagyléptékű történelmi események ilyetén fordulata következtében
végül maga Schwartz Egon is letett róla, hogy a vasúti váltók jelentős,
ámde milliók harctéri kínhalálához mégsem mérhető problémájára még
az ő életében megnyugtató választ sikerüljön találni, és 1917. május 4-
én úgy döntött, hogy visszavonja szabadalmi kérelmét a berni hivataltól.
Különben is, új ötlete támadt: úgy érezte, eljött a pillanat, hogy
szabadalmi oltalmat kérjen másik, egyelőre még kevésbé részletesen
kidolgozott találmányára, a pukkanás vagy durranás nélkül robbanó
lőporra (lásd még: Schwartz-féle lőpor, illetve dinamit). De ekkorra már
Albert Einstein is felmondott a szabadalmi hivatalban, és Schwartznak ez
a világrengetően zseniális ötlete is valamely eldugott, poros irodai fiók
mélyén végezte.