Városliget kontra Népliget

Posted by
Bardóczi Sándor
>Úgy tűnik a Mandiner olvas engem. Ezt köszönöm. Hogy a szövegkörnyezetéből kiragadja a neki tetsző részeket és erre hamis narratívát kezd építeni a Városliget kontra Népliget kapcsán, azt már kevésbé köszönöm.
Tisztázzuk akkor:
1. A Városliget egy végtelenül túlterhelt park volt már 2012-ben is, amit mind a négy oldalán körbenőtt a város, rengeteg intézménye (túl sok intézménye) volt már akkor is, túl sokan használták és ezért le volt lakva. A Liget Budapest mindezeket a problémákat – egyébként a konzervatív vezetésű város fejlesztési dokumentumai ellenében és attól 180 fokban eltérő módon – úgy kívánta orvosolni, hogy elvette a fővárostól a parkját, hozatott egy törvényt két hét leforgása alatt átverve a parlamenten, hogy itt se az Építési törvény, se az Önkormányzati törvény, se semmilyen városi rendelet vagy határozat nem érvényes, mert ezt a parkot innentől sokkal jobban be lehet építeni, mint más parkokat a törvény engedi, de cserébe ebbe a főváros 99 évig nem szólhat bele. Azaz a meglévő és tűrhetetlenül magas közparki terhelést jövőbeli és hatványozottan magas közparki terheléssel akarja a koncepció orvosolni. Roppant okos. A társadalmi egyeztetése mindennek pedig az lett, hogy biztonsági emberek vertek meg emiatt tiltakozókat és rendőrség oszlatott tüntetőket. Aminek következtében György Péter lemondott a tanácsadó posztjáról.
2. A Népliget ötletpályázatát úgy készítettük elő, hogy a Sörcsarnok lehetséges épületén kívül maximum néhány vendéglátó pavilon, vagy a Főkert üzemeltetési feladatait ellátó építmények férjenek bele a meglévő épületeken (pl Planetárium, Jurta Színház, Víztorony) kívül, ami a 3%-os törvény garantálta közparki beépítettségbe belefér. Még egyszer: semmilyen törvényt nem kell felülírni miatta, senkinek a jogát nem kell korlátozni és még alkotmányos aggály sem keletkezik. Nem tartalmaznak a tervek egyetlen új múzeumot sem, egyetlen mélygarázst sem. Sőt még az örökségvédelmi kívánalmak, a történeti park rehabilitációjanak igénye is teljesül. Azt gondolja ez a terv azonban, hogy a Liget projekt egyetlen értelmes cselekedete az volt, hogy a Közlekedési Múzeumot a Népliget melletti (Figyelem! Nem benne, mellette!) rozsdazónába vitte be, és az Északi Járműjavító kultúrális rehabilitációjával a park szomszédságában létrejön múzeum, az Opera Műhelyházzal pedig rendezvénytér és kulturális helyszín. Miközben a Tisztviselőtelepen irodaházak, a Telekom székház, az MVM Dome, a kőbányai oldalon pedig egy reménybeli lakó- és irodanegyed jöhet létre a mostani logisztikai hasznosítás helyett. Azaz a parkot lassan majd körbenövik a kulturális, irodai, lakó és sport funciók, amelyek nem a parkot akarják beépíteni, de együtt tudnak vele működni. S mindezt közösségi tervezéseken, fórumokon, nyílt ötletpályázaton (nem, nem építészeti, hanem csak tájépítészeti, ez itt egy park ugyanis), transzparens vitákon és civil együttműködéssel kívánjuk menedzselni. Biztonsági őrök és rendőri oszlatás nélkül.
3. A Népligetnek mindig az volt a baja, hogy kevesen használták, mert a város nem vette körül, nem volt jól megközelíthető, zárvány volt vasúti töltések és nagy forgalmú utak között. Ezért nem volt használva. Ha egy parkot nem használnak eléggé, akkor pedig ott felüti a fejét a deviancia. Ha túlhasználják, akkor viszont szétesik. A Népliget városon belüli pozíciója a következő évtizedben valószínűleg radikálisan fog megváltozni. Nem a közpark túlépítésével, hanem a környezetében lévő rozsdaterületek felértékelődésével. Amitől a közpark végre használva lesz arra, amire egy közpark való: rekreációra. Ezzel szemben a Városligetnek legalább 1890 óta az a legfőbb problémája, hogy teletömik funkcióval, épülettel, eseménnyel, konstans és szűnni nem akaró vurstlival és bódépesttel, ami lerohasztja a zöldfelületeket, lassan már egy négyzetmétere sincs, ahol ne történne valami, s ha éppen nem tudja egyetlen állami cég sem pótolni szakmányban a letaposott és kiégett füvet, parkolással és rendezvénydömpinggel legyalult évelőket és cserjéket, mert mondjuk válság van, akkor megint beleáll a földbe az egész. Annyira autómentes lett, hogy a mélygarázsok ellenére rendszeresen szétparkolják rendezvények idején, a rettentően vip közönségnek pedig derogál 300 métert is gyalogolni a Zene vagy a Milleneum Házáig, ezért parki utakon surrannak a limuzinok.
No, hát akkor ezt szemlézd, kedves Mandiner.
Küldök hozzá  rendezvény idején szétparkolt zöldfelületet. A Városligetből.