Van még puskapor

Bedő J. István
>Az érett korú emberek szerelméről, érzelmi csatározásairól igen sok művet ismerünk – a magyar példa persze a Macskajáték, a film világa pedig zúdítja a nézőre történeteit, amelyek jobbára komédiák, s a legjobb esetben is keserédes történetek. Miért? Mert az elözvegyültek újrakezdései legalább annyi ellenkezést tudnak kiváltani a családtagokból, mint a fiatalok döntései – csak most nem az elődök, hanem az utódok kritizálják a döntést.

Célszerű tudni, hogy a címben említett település létezik, egzotikus hangzása miatt közszóvá vált a távoli, ismeretlen helyek megjelölésére (mint magyarul az Üveghegyen is túl fekvő vidékek). Szóval a vágyak elérhetetlen netovábbja. (Bár ez csak némi guglizással derül ki, mert a darabból nem.) A Kalamazoo-t ketten írták, Michelle Kholos Brooks és Kelly Younger. Mindketten sok színpadi mű készülésénél bábáskodtak.

A színpadi történet, nem túlzok, szenzációsan kezdődik: egy madárbolond, kissé szentfazék özvegyasszony, Peg/Margareth meghallgatja számos lányainak duruzsolását, s egy ismerkedőoldalra felmondja önbemutató válaszait meg partnerkereső igényeit. Így tesz egy hetvenes, szintén megözvegyült úr is Irv/Irving, aki úgy érzi, még van némi puskapor a vasalt nadrág szövete mögött.

Ebből bármi lehetne, persze főleg vígjáték. És persze meg is kapjuk csőstül. Hernádi Judit és Kern András természetesen hozzák ezeket a típusokat, a mulatság a koktél arányaiból és összetevőiből, vagyis a párbeszédek poénjaiból és a szövegen túli apróbb-nagyobb játékokból áll. Már maga a vallási különbség meg a bűnnek minősített cselekedetek (erotika, szex) eltérő megítélése is borítékolható poén, de erre a szerző rá tud tenni egy lapáttal. Ugyanis a rohamos ismerkedés, egymásba szerelmesedés, irtóztató piálás, majd egy olcsó szálloda közös ágyában ébredés után rekonstruálni kell az előző 6-10 óra eseményeit. Ekkor derül ki, hogy ebben a néhány órában tetováltattak is. (Ahogy az ifjú amerikai szerelmesek szokták.) És ez Irvingnek hatalmas probléma: attól fél, hogy emiatt a rabbi nem fogja őt a felesége mellé temetni.

Aztán belemennek mindenféle fiatalokhoz illő félreértésbe, duzzogásba, de bolondozásba is, Irving tengerparti fémdetektor-partira viszi el Peget, aki a homokban gyűrűt talál. Fel is emeli, és azonnal boldogkodni kezd, hogy de jó, Irving milyen ügyesen elrejtette, nyilvánvalóan lánykérési szándékkal. Még ki sem jöttünk a poén röhögéséből, már ott a következő. Az egész első rész ilyen.

De hátravannak még a beszélgetések a „gyerekekkel”: Pegnek a lányaival, Irvingnek a fiával és a menyével, Roberttel… A színen csupán a két nyugger-boomer [a háború utáni baby-boom gyermekei] védi jogát a szerelemhez, mert az egymásba bolondulás kevés megértésre talál a családtagok körében, de persze ez még jobban összefűzi Peget és Irvinget. Csakhogy ez az eseménysor mintha egy másik, kevésbé sziporkázó szerző tollából született volna. A veszekedésbe, káromkodáscunamiba torkolló esküvőitorta-háború sokat elvon hosszúságával a jelenet értékéből – még ha „a szerelmesek végül egymáséi lesznek is”.

Nagy jutalomjáték ez persze Hernádi Juditnak és Kern Andrásnak. Sebestyén Aba rendezése láthatóan arra törekedett, hogy a két színészt és a mulatságos szöveget a lehető legjobban hagyja érvényesülni. Hernádi csodálatos Peg, ahogy az idősecske nő kissé gyanakodva, kissé kelletlenül próbálja használni az esélyt, amibe a lánya belekergeti. A bemutatkozó videóban locsog, értetlenkedik, füllent magáról – fintoraival, hangjával egyszerre akarja eladni magát a társkereső oldalon, meg szépíteni is a körülményeit.

Kern hasonlóképpen ragyogó – ugyanígy válaszolgat a gép kérdéseire, önironizál, mellébeszél: egy sármos hetvenes, aki rájön, hogy már a kapuzárási pánikot is kicsit lekéste. Mindkét társkeresőt nagy feladat elé állítja az első személyes találkozás, és ott végre Irving fordíthat a köpenyen: még mindig szexre vágyik – na, most képzelhetik Peg reakcióit. Az egész jelenet olyan, mintha a néző egy dörzsgenerátor (fizikaórák!)  előtt ülne, a szikrázás egy pillanatig sem szünetel… Talán ennek a nagyfeszültségű állapotnak a csitulását érezzük a(z egyébként félreértett) leánykérés után. De azért van súrlódás és van egymáshoz idomulás: Peg tanul valamit a baseballról, Irv a szárnyasokról. (Apropó: a címben jelölt helyen tényleg sok madarat lehet látni, a párocska el is megy madárlesre) – vagyis: happy end, de főleg happy future!

Zöldi Gergely a művet nemcsak fordította – és ebbe beletartozik a szituációkban szereplő gyógyszerek magyarítása is –, de még néhány ráadás-poén is alighanem köszönhető neki. Szellemes a látvány (Sós Beáta), beleértve Hernádi olykor káprázatos ruháit (a párbeszédek egy pontján kitakarja a térdét, de mikor a beszélgetés nem kívánt fordulatot vesz, ismét lejjebb húzogatja a szoknyát…). Külön köszönet a műszaki személyzetnek a villámgyors és feltűnésmentes helyszínváltásokért.

Kitűnő ötleteket felsorakoztató komédia a Kalamazoo, s a legfőbb humorforrás: a bekövetkezett események váratlansága tökéletesen működik. Naná, hát ki működteti? Hernádi és Kern.

Fotók: Gergely Bea

Michelle Kholos Brooks,
Kelly Younger: Kalamazoo
Fordító, dramaturg: Zöldi Gergely
Rendező: Sebestyén Aba

Szereplők
Hernádi Judit – Peg
Kern András – Irving

Látvány: Sós Beáta
Zene: Cári Tibor

Orlai Produkció