Újranyit a Remény panzió

Posted by

Stereo Akt május 1-én és 2-án Magyarországon is bemutatja a Trafóban legújabb dokumentarista előadását, a Remény panziót. Ebben egy csapat színész, akik kiábrándultak a színházból, új hivatás után néz. Kiégést kezelő szanatóriumot nyitnak, ahol budapesti aktivistákat látnak vendégül. A darab az alulról jövő kezdeményezésekkel és az aktivizmussal foglalkozik, valamint az aktivisták munkásságával, motivációival, sikereivel és kudarcaival. Az előadásban a társulat tagjai mellett szerepelni fog:

  • Bari Judit romajogi, zöldpolitikai és  környezeti igazságosság-aktivista,

  • Kajos Rebeka Dóra, a NANE, a Patent Egyesület és a Nők Egymásért Mozgalom aktivistája,

  • Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesület alapítója, aki jelenleg az ukrán menekültek megsegítésén dolgozik,

  • Lóczi Csenge művészetterapeuta, gyermekvédelmi és fenntarthatósági aktivista,

  • Márton Gábor Csaba, a MáSzínház vezetője, ahol közösségi alkotás alapú előadásokat készít fogyatékkal élő fiatalokkal – emellett pedig LMBTQ aktivista és coach, továbbá

  • Törley Katalin, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium egykori tanára, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója.

Remény panzió 2022 őszén Tübingenben debütált, ahol a bemutatót követően további nyolc alkalommal játszották még a Zimmertheater Tübingenben.

A fő kérdésünk az volt, hogy honnan jön és mi az a tűz, ami az aktivistákat (és amúgy ideális esetben a színházcsinálókat is) hajtja. Illetve hogyan kell táplálni ezt a tüzet, szenvedélyt, kíváncsiságot, dühöt, hogy ne tűnjön el. A köztünk és a német aktivisták közti párhuzamokból indultunk ki. Egyének fölött álló ügyekért dolgozunk, sokszor a magánéletünk árán. Véget nem érőnek tűnő küzdelemben vagyunk, hatni akarunk, és csak közösségben tudunk hatást elérni. Továbbá az aktivista és a művész is történeteket keres, és mesél újra és újra: azokat a történeteket, amelyekben a legjobban hisz.” – fogalmazott az indeknek adott interjúban Boross Martin, Junior Prima-díjas rendező.

A Stereo Akt társulat olyan közösségi és közéleti témákkal foglalkozik, amelyek mindannyiunkat érintenek. Innovatív alkotói hozzáállással, új nézőpontokkal, különleges technológiai megoldásokkal hozzák létre élményközpontú előadásaikat, amiknek a néző teljes értékű résztvevője. Előadásaikba a hivatásos színészek mellett gyakran vonnak be szakértőket és érintetteket, és az előadás autentikus helyszíne is sokszor főszereplővé válik.

A Hotel of Change emberi és tüzes előadás, amelyben megvan a forradalmi szív és bátorság, hogy kiálljon a radikális változásokért, hogy ne fogadjuk el a világot úgy, ahogy van.” (Tobias Hauser, Schwäbisches Tagblatt).

Jegyvásárlás: https://trafo.hu/programok/szinhaz_stereo_akt_remeny_panzio