Vincze Miklós
A projekt részleteiről egyelőre keveset lehet tudni, a feltöltött tervlapok, illetve kissé elnagyolt látványtervek alapján azonban egyértelműnek látszik, hogy visszaépítik a századfordulón született bonyolult tetőszerkezetet, az ahhoz tartozó bádog felépítményeket, a homlokzaton eozinmázas kerámia, illetve az eredeti kovácsoltvas korlát másolata jelenik meg, a nem eredeti épületrészek egy része pedig nyom nélkül eltűnik, így a várható végeredmény közel áll majd ahhoz, amit a járókelők a két világháború közt láthattak. Az átépítés tervezőjéről a hatósági építési rendszerben elérhető lapok szokás szerint nem tájékoztatnak, a terézvárosi önkormányzat lapunknak azonban elmondta, hogy a várható munkák mögött a hazai műemlék-rekonstrukciók egyik elismert arca, a Szalay Tihamér által vezetett MD Studió áll, mely korábban a Széll Kálmán tér fölé magasodó Postapalotán, a már említett Fidesz-székházon, illetve a Ludovika főépületén is dolgozott.A leendő használó, a Polgárok Háza, a PH logója az utcai homlokzat oromzatán is megjelenik majd. A Polgárok Házát a Fidesz által elbukott 2002-es választás után, Orbán Viktor felhívására, Makovecz Imre által alapított Szövetség a Nemzetért Alapítvány hozta létre és működteti, 2004-ben a józsefvárosi Visi Imre utca egy korábbi ipari épületében nyitotta meg a kapuit. A Makovecz és tanítványai által átfaragott ingatlanba 2004 augusztusában beköltöző Polgárok Háza azóta is rendszeresen szervez különböző eseményeket, ügyvezető igazgatói székét pedig 2005 óta a Fidesz ranglétráján ezután egyre magasabbra kerülő, jelenleg alelnök Kubatov Gábor foglalja el.
24.hu