A Trafó Kortárs Művészetek Háza 2023. november 23. és 26. között rendezi meg a dunaPart6 kortárs előadó-művészeti platformot. A négynapos programot nemzetközi szakemberek számára szervezik és várják rá a hazai előadó-művészeti szakma képviselőit: művészeket, menedzsereket, produkciók képviselőit, intézmények dolgozóit. A szakmai programok eszmecserére, kapcsolatépítésre adnak lehetőséget. A cél a független magyar előadó-művészet bemutatása, együttműködések és a nemzetközi forgalmazás elősegítése.
A Trafó által felkért kuratórium a legutóbbi (2019) platform óta bemutatott színházi, tánc, báb, cirkusz és hibrid alkotásokból, művészeti eseményekből válogat. A platform programját a kurátorok javaslatai alapján a rendelkezésre álló források, a technikai igények és a partnerekkel való egyeztetés praktikus szempontjait figyelembe véve a szervezők állítják össze. Visszatérő partnerek: a Bethlen Téri Színház, a FÜGE – Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, a MU Színház, a Műhely Alapítvány, a Nemzeti Táncszínház, a SÍN Művészeti Központ, a Stúdió K Színház és a Szkéné Színház.
A művészeti program mintegy kéttucatnyi előadásból és eseményből áll. A platform programjának szerves részei a beszélgetések, a helyszíni látogatások és a változatos informális kapcsolatépítési lehetőségek is.
A programba 2019. június 1. és 2023. június 5. között bemutatott előadás, illetve művészeti esemény kerülhet be. Fontos, hogy az előadás vagy esemény a platform ideje alatt játszható, megszervezhető és a továbbiakban is forgalmazható legyen. Előadást, művészeti eseményt bárki jelölhet, nem csak az alkotók, közreműködők és forgalmazók.
A művészeti program válogatása 2023. június 5-én zárul, a dunaPart6 végleges programja augusztus elején lesz nyilvános.
Jelölés és jelentkezés a dunaPart honlapján.
Jelentkezés határideje: 2023. június 5. 23:59.