Kürti Sándor könyvet írt a világhír titkáról

Posted by

G.Tóth Ida
Forbes

Maradandót alkotni – Kürti Sándornak, az adatmentésben világszinten elismertté lett Kürt Zrt. alapító tulajdonosának ez volt a fő célja A Kürt-dosszié című könyve megírásával. Annak idején a Kürt Gimnázium, a Kürt Akadémia vagy az alapítványa elindításánál, valamint mentori és más jótékony tevékenységeinél is ez motiválhatta.

Kürti Sándor egy Patyolat-üzletben alapította meg testvérével, Jánossal a mai Kürt Zrt. elődjét, a Kürt Kft.-t, és eleinte adattárolók javításával foglalkoztak. János ugyanis korábban, 1978-ban szabadalmat szerzett találmányára, a mágneses adattárolók javítására, Sándor pedig 1984-ben, műszaki doktorként beállt hozzá, a Kazetta Gmk.-ba segédmunkásnak. Ő korábban tizenkilenc évig a Dunai Kőolajipari Vállalatnál dolgozott, ám annyira speciális munkát végzett – a vegyipari folyamatok automatikus szabályozásához értett –, hogy miután elküldték a százhalombattai cégtől, nem talált a „szájízének” megfelelő munkát, hiszen Magyarországon csak egy olajfinomító működött.

A 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat, a 2004. decemberi távol-keleti cunamit, a 2005. augusztusi New Orleans-i hurrikánt, illetve a 2010-es magyarországi árvizet követően segítségül felajánlották adatmentési kapacitásukat. Kürti Sándor közben gimnáziumot gründolt, létrehozta a Cigányszármazású Gyerekek Oktatási Alapítványát, és elindította a cég felnőttoktatási intézményét, a Kürt Akadémiát, amit ma már fia, Tom visz tovább.