Értünk repked Orbán, nem ellenünk

Posted by
Föld S. Péter

>Tízből nyolc magyar helyteleníti, hogy Orbán Viktor magánjellegű programjaihoz is a honvédség számára beszerzett, de gyakorta kormánycélokra használt repülőgépek valamelyikét veszi igénybe. Az ellenzéki szavazók 95 százaléka nehezményezi a miniszterelnöknek ezt a szokását, de még a Fidesz szimpatizánsai sem tartják jó ötletnek: a kormánypárt táborának mintegy fele elutasítja ezt a megoldást. Legkevésbé a budapestiek díjazzák a kormányfő urizálását (86 százaléknak nem tetszik, hogy Orbán az adófizetők pénzén repked), a vidéken élők valamivel megengedőbbek: közülük csak 68 százalék utasítja el, hogy a miniszterelnök közpénzen repül.

Mindez a Publicus felméréséből derült ki. A közvélemény-kutató intézet azután kérdezte meg az embereket, hogy a kormánytól független lapok megírták: Orbán februári egyiptomi látogatása után a rendelkezésére bocsátott kormánygéppel nem repült haza egyenesen Budapestre, hanem – felesége társaságában – tett egy kitérőt Firenzébe és Velencébe. Akkori, ugyancsak nem a kormányhoz közeli sajtóhírek szerint Erasmus ösztöndíjjal Olaszországban tanuló lányukat látogatták meg.

Az ügyben Hadházy Ákos független képviselő feljelentést tett, ám az eljáró Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség szerint nem történt bűncselekmény. Nem hasra ütéssel jutottak erre a megállapításra, hanem jogszabályokra hivatkozva tagadták meg a nyomozást. Döntésüket azzal indokolták, hogy „a jogszabály a honvédségi személykísérés nyújtotta technikai segítséget kiterjeszti a politikai felsővezető házastársára is, amennyiben a házastárs a politikai felsővezetővel utazik”. Mindehhez azt is hozzátették, hogy „a személyi védelem nem miniszterelnöki juttatás, hanem állami kötelezettség, így a költségei szükség szerint az államot terhelik”.

 

Nincs itt semmi látnivaló, tessék oszolni és tovább haladni. Az ugyanis előre borítékolható volt, hogy a miniszterelnök nem szegett meg semmiféle törvényt. A törvényeket ugyanis egy ideje úgy alakítják, hogy azok a NER urainak a szolgálatába szegődjenek, és a NER világával kompatibilisak legyenek. Magyarul: bármit is tesznek az országot vezető urak és hölgyek, azon a jog ne találhasson fogást. 

Orbánnak egyébként nem ez az első esete, amikor jelentős kiadást okozott a magyar adófizetőknek és szembement a társadalom igazságérzetével. Nem mai keletű ugyanis a miniszterelnök repülés iránti vonzalma, évekkel ezelőtt is többször előfordult, hogy hivatalos útjai mellett magánjellegű kiruccanásaira magángéppel, vagy az eredetileg a honvédség számára vásárolt katonai géppel repült. 2018 decemberében például a Parlamentben is szóba került, hogy a 17 milliárd forint értékű, Bombardier Global 6000 típusú, OE-LEM lajstromjelű osztrák magánrepülőgéppel utazott a Videoton futballcsapatának bulgáriai mérkőzésére. (A Magyar Honvédség 2018. február elején vásárolt két Airbus A319-es repülőgépet és Simicskó István akkori honvédelmi miniszter már a gépek bemutatásakor is azt mondta, hogy ezek nem kormánygépek, a Magyar Honvédség fogja használni őket.)

Ehhez képest Orbán már azon a nyáron a 605-ös lajstromjelű géppel utazott Izraelbe, Montenegróba, szeptemberben pedig Moszkvába és Salzburgba. A repülési adatok alapján feltehetően a 605-ös lajstromjelű honvédségi géppel repült Milánóba Kurtág György operájának bemutatójára – ezt az információt egyébként Benkő Tibor akkori honvédelmi miniszter is megerősítette. És volt olyan is, hogy a kötélbarátjának nevezett Garancsi István gépével repkedett a miniszterelnök, de ült már a Csányi Sándor OTP-vezér gépének a fedélzetén is.

Orbán nem különösebben barátságos, amikor a repülőgépes útjairól érdeklődnek. „30 éve is így mentem, jövő héten is így fogok menni!” Ezt válaszolta 2018 decemberében a parlamentben a magánrepülős utazásait firtató kérdésre. Pökhendi, ingerült, arrogáns és lekezelő volt a válasz, ráadásul csak félig igaz. 1988-ban Orbán Viktor ugyanis nem repülőgéppel, hanem Zsigulival járt kedvenc futballcsapata meccseire. Igaz, akkor még nem volt miniszterelnök és sem kereszténynek, sem konzervatívnak nem vallotta magát. Azt viszont nem minden ok nélkül állíthatta 2018-ban, hogy a jövő héten is így fog repülni. Sőt, amennyire a közvélemény-kutatásokat ismerjük – ha most vasárnap lenne a választás, a Fidesz ismét kétharmadot kapna – még egy ideig ez lesz a helyzet.