Ellenzéki városokban többen ülnek buszra

Posted by

>Sok oka lehet ennek, de a legfontosabb talán, hogy több helyen a városvezetés – már ahol megtehették – lecserélte a Volán buszokat, és „fogyasztóbarátabbá” tette a tömegközlekedést, derül – egyebek közt – ki a G7 elemzéséből. Meglepő adat: a „fideszes városokban” az átlagosnál jóval kevesebben veszik igénybe a tömegközlekedést, míg az ellenzéki településeken az átlagnál jóval többen.

Bucsky Péter
Összességében a közösségi közlekedés utaskilométerben számított teljesítményének 74 százalékát a városközi buszos és vonatos forgalom adja, 20 százalékát a fővárosi helyi forgalom, a vidéki nagyvárosok helyi közlekedése a teljes utasforgalom 6 százaléka. Igaz, ezek az adatok alapvetően még 2021-esek* , amikor a koronavírus-járvány a vidéki városokban is alaposan elvette az utasok kedvét a közösségi közlekedéstől. 2019-hez képest 2021-ben az utasok száma 38, az általuk megtett távolság pedig 39 százalékkal csökkent. Mindez még kicsit nagyobb visszaesés is, mint a fővárosban regisztrált 41 százalékos visszaesés.

A legkisebb Tatabányán volt a járvány alatt a visszaesés 13 százalékkal, míg a legnagyobb 72 százalékkal Hódmezővásárhelyen. Mindkét városban szolgáltatóváltás is történt, amihez némi politikai felhang is kapcsolódik. Hódmezővásárhelyen előremutató kezdeményezésbe kezdtek: a magyar városok közül elsőként ingyenessé tették a közösségi közlekedést a helyi lakosoknak Márki-Zay Péter polgármestersége során 2021. március 1-jétől. A használatához az évente kétezer forintba
kerülő városkártya kiváltására van szükség. Nem is csoda, hogy korábban nem volt nagy kereslet a buszokra: csupán kétóránként jártak a volán üzemeltetésében. Egy új közbeszerzés keretében a Jovány Busz Kft. nyerte el az immár óránként induló járatok üzemeltetését – a feleslegesen nagy és drága, elaggott Ikarusok helyett midibuszokkal.
Három nap működés után, a sejtések szerint politikai okok miatt, a helyi kormányhivatal felfüggesztette a cég működési engedélylét, majd kijelölte az állami
volántársaságot a buszok üzemeltetésére. A politikai motivációval kapcsolatos elméletet erősíti, hogy a kormányhivatal Csongrád-Csanád megyében nem akarta fogadni a céget az alkalmassági felülvizsgálatokra, amelyekkel kiválthatta volna újra a működési engedélyeket.

Végül más megyében sikerült a cégnek megszereznie ezeket, azóta folyamatosan szolgáltatnak – mondták el kérdésünkre a hódmezővásárhelyi városházán. Három hónap után térhetett vissza az eredeti szolgáltató. Annyira zavaros a helyzet, hogy az önkormányzat szerint nincsen szerződése a Volánbusszal, a cég szerint viszont ráutaló magatartással elfogadták azt – és tovább szolgáltat. A helyzetet első fokon a szegedi törvényszék is helyben hagyta tavaly januárban, és a pereskedés még mindig tart. Most tehát két helyi buszos szolgáltatás is működik – az egyik ingyenes, a másik fizetős.

Így azonban a KSH-nak csak a Volánbusz szolgáltat adatokat, hiszen azt tekintik szolgáltatónak. Mivel az önkormányzat sem tudott adatokat adni, így csak sejthetjük, hogy a hivatalos statisztikákból látható utasszám-visszaesés mögött annyi áll, hogy a fizetős helyett az ingyenes szolgáltatásra váltott a többség.

Miskolcon, Pécsen és Tatabányán közlekednek a legtöbben közösségiközlekedéssel.

Miskolc első helye talán nem meglepetés, hiszen a borsodi megyeszékhelyen a buszok mellett villamos is közlekedik. A hosszúkásan elnyúló település szerkezete miatt sokaknak könnyen megközelíthető a villamosvonal, ezért is népszerű lehet. Az már talán meglepőbb, hogy lakosságarányosan Tatabánya és Pécs fért fel még a dobogóra, hiszen ezeben a városokban busz közlekedik csak. Mindkét városban saját szolgáltató van már hosszabb ideje a volán helyett. (Ez Pécsen igen sok konfliktussal és botránnyal kapcsolódott össze a Tüke-Busz esetében.)
A negyedik és ötödik helyen Szeged és Debrecen áll, ahol a villamos mellett még kiterjedt
trolihálózat is működik. Érdemes a fenti adatokat a személygépkocsik számának növekedésével összevetni. Jól látható, hogy a legtöbbet tömegközlekedő miskolciaknak van a legkevesebb autójuk, míg a kiemelkedően sok autóval ellátott Érden alig tömegközlekednek. Mindez rámutat, hogy nagyon nem mindegy, kikre bízzák a városok a közösségi közlekedésüket, és azt milyen minőségben működtetik. Ahol lecserélték külső vagy saját szolgáltatóra a Volánbuszt a helyi közlekedésben, ott a többi városhoz mérten magasabb a buszos utazások száma.

a teljes cikk: https://g7.hu/adat/20230417/tobben-szallnak-buszra-ahol-ellenzeki-a-
polgarmester-es-lecsereltek-az-allami-volant/

Címkép: Jovány busz