Posted by Hegyi Iván
A „rövid időszak” kifejezés, amennyire viszonylagos, olyannyira gyalázatos. Elvégre túl sokan voltak, akiknek konkrétan az életébe került az a picinyke, pinduri, parányi periódus. Jéghideg vagy fülledt vagonban, egyetlen vödörrel, hogy az állatok módjára felhajtott és bezsúfolt szerencsétleneknek legyen hova üríteniük – írta Hegyi Iván annak kapcsán, hogy egy torz narratíva szerint az árpádsávos zászló csak „rövid időszakban” jelentett rasszizmust.
„Az árpádsávos zászló ott van a Parlamentben Magyarország történelmi zászlói között, évszázadokon át Magyarország hivatalos zászlaja volt. Valóban volt egy rövid időszak a magyar történelemben, amikor a fasizmust, a rasszizmust testesítette meg, annak jelképévé tették. De azt gondolom, egy rövidebb időszak egy sokkal hosszabb időszakot nem írhatna felül” – idézi az MLSZ elnökét, Csányi Sándort a Népszavában Hegyi Iván, aki ennek kapcsán azt írta:
Bár ez a legkevésbé sem játék, sőt, szó szerint élet-halál kérdése, próbáljunk meg eljátszani a gondolattal, hogy bármelyik rövidkézőt kihajtják a rakpartra, hogy belelőjék a Dunába, vagy felrakják egy minden értelemben fojtogató, zsúfolt tehervagonra, nem tudja, meddig és hova zötyög, hallgatja a szörnyűséges gyereksírást, nincs se éjjele, se nappala, maga is páni félelemben van… Az „Arbeit macht frei” felirat alatt át sem kell haladni, amint az ajtókat kinyitják, haza lehet menni, szimuláció volt csak az egész. Nyilvánvaló, még így is életre szóló rémálom maradna a vonatozás.
S most képzeljük el – már, ha ehhez van elég fantázia –, hogy azok, akik nem menekülhettek, mit éltek át az “Arbeit macht frei”-en túl. Ha egyáltalán. Mert Auschwitz sokaknak már tényleg nyúlfarknyi időszak volt, a többséget mindjárt a megérkezés után gázkamrába küldték.
Ez volt a közvetlen előzménye az árpádsávnak. Meg az, hogy a megszálló nácik közt a „zsidótlanítás” feladatával Magyarországra érkező „különleges bevetési egység” létszáma maximum kétszáz személyt ölelt fel, de ebbe már a titkárnők is beletartoztak. Ennyi lény (az ember megjelölést szándékosan kerülöm) fizikailag képtelen lett volna 1944. május 15. és július 8. között 437 ezer szerencsétlent haláltáborba szállítani.
A döbbenetes Európa-csúcshoz aktív, sőt buzgó magyar közreműködésre volt szükség. S a gaztettek nem merültek ki a deportálásokkal, majd a Duna-parttal, a Városmajorral, hiszen az úgynevezett munkaszolgálatosokat szintén „önként, kéjjel” nyomorították-gyilkolták honfitársaik, s akkor még nem szóltunk a „rendezetlen állampolgárságú” zsidók tömegének a kamenyec-podolszkiji mészárszékbe torkolló kiűzetéséről, amelyet napjaink kurzustörténészei „idegenrendészeti intézkedéssé” igyekeznek finomítani.
Hegyi Iván írását teljes terjedelmében ezen az oldalon olvashatják.